Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 2. szám - Fehér Ferenc: Egyetlen szó (Vers)
FEHÉR FERENC EGYETLEN SZÓ A legszebb szót kerestem én is: legyen láng! kenyér is, fény is! Melyik volt? Mégis tán az első, lelket átjáró láz — a jelző; az az egy és megkophatatlan, abban a régi dolgozatban .. . Láng volt? Nem. Pehely se. Valaki ellehelte. Valaki már kimondta régen (gyertyalángnál), csupán idézem: Könyvek. Éj. Vonatfütty. A töltés ... Kint csak a szél. Venyigezörgés . . . Ki bánta akkor, más mondja, én-e? Csak lobogjon lángja, fénye. Szó csupán? Lélek árvaháza mégis, ha nem lakom benne én is! Lélek? Csak értelmem cselédje! Fakó világot vont fehérbe, csakhogy földi való és égi eszme vélt párhuzamát elhitesse, s a kenyérszín szót Igére váltsa. (Bankok lépcsőjén ült. Ki látta?) A szó világtalan, ha színarany. Nem is szó volt: se mély, se zord hang — hallottam én a kimondhatatlant: árvából szivárgó vér volt, nyöszörgés, mikor az apját rögök püfölték ... (Nem is kongatta kínok nagy harangja — temető fölött csak pacsirta hangja ...) A szó elárvult egészen. Ki fogja kézen? Én láttam sugárrá válni egyszer: lány ment előttem, kamaszgyerekkel, nyárfák során, folyóparti nyárban, s azt a szót akkor sem találtam, csak néztem, amint mesére váltan mennek a szembe nyilazó sugárban ... Az egész talán csak ennyi!? Ezt kellett volna megnevezni?
