Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 12. szám - KRÓNIKA - Orosz László: Kecskeméti kis irodalomtörténet (Befejező rész: A felszabadulás óta)
tünk kérdéseinek megvitatásában és megfelelő mértéket alkalmazzanak az írók színvonalának megítélésére. Ott, ahol folyóiratok indítása egyelőre nem indokolt, alkalmi kiadványokkal kell szolgálni az irodalmi élet fellendítését.”3 E tézisek útmutatását követve jelent meg Kecskeméten a Kiskunság szünetelése idején a Termés (1959), a Biztató (1960) és az Aranyhomok (1962) c. antológia. Ezek, továbbá a Kiskunság már említett 1967—69-es számai és négy kecskeméti költő, Buda Ferenc, Gál Farkas, Goór Imre és Hatvani Dániel közös kötete (Egy marék parázs, 1968) bizonyították be, hogy megértek a feltételek egy országos nyilvánosságra is számítható folyóiratra. így indult meg 1969-ben a Forrás. Nem volna helyénvaló, hogy hasábjait méltatására használjam fel, úgy érzem hát, itt be is kell fejeznem Kecskemét irodalomtörténetének krónikáját. Zárásul Kecskemét mai irodalmának néhány jellemző vonását mégis szeretném érinteni. Az egyik az, hogy Kecskemét irodalma ma sokkal számottevőbb része a magyar irodalom egészének, mint korábban bármikor. A maiaknál jelentősebb írók nyilván éltek már hosszabb- rövidebb ideig városunkban — gondolok mindenekelőtt Katonára, Petőfire, Jókaira —, de a maihoz hasonló irodalmi műhely, országos jelentőségű irodalmi folyóirat még nem létezett itt. Másfelől azok az alkotók, akik a Forrás helyi törzsgárdáját alkotják, nemcsak e folyóirat munkatársaiként vesznek részt a magyar irodalom vérkeringésében: írásaikkal lépten-nyomon találkozunk fővárosi és más vidéki folyóiratokban, rádió és a televízió nyilvánossága előtt is, az országos kiadóknál megjelenő műveik széles visszhangot keltenek. Párhuzamos jelenség ezzel, hogy Kecskemét nemcsak közvetlen környékének, hanem távoli országrészeknek költőit, íróit is vonzza, egyeseket arra is, hogy itt telepedjenek le. A Forrás helyi törzsgárdájának (Hatvani Dániel, Szekér Endre, Buda Ferenc, Goór Imre, Zám Tibor, Gál Farkas, Kunszabó Ferenc) egyik tagja sem született Kecskeméten, de a törzsgárdához számíthatjuk már a jelenleg sem Kecskeméten élő Raffai Saroltát — akinek egyébként a kecskeméti színházzal is szoros kapcsolatai vannak —, Kiss Benedeket, Szakolczay Lajost, Székelyhídi Ágostont és másokat is. A másik: Kecskemét irodalmának határozott profilja van a magyar irodalom egészén belül. Ezt a profilt íróink szociográfiai érdeklődése, szemlélete határozza meg. Nemcsak a Forrásban megjelent számos értékes szociográfiai írásra gondolok itt, nem is csupán arra, hogy a Magyarország felfedezése sorozatban már két kecskeméti szerző műve is megjelent: költőink számos alkotásában is fellelhető elhatározó, ihlető élményként az átalakulóban levő paraszti világ problémáival való vívódás. Szorosan társul a szociográfiai szemlélethez a néprajzi. Kecskemét híven őrzi és^folytatja azokat a törekvéseket, amelyek a város nagy szülöttjének, Kodály Zoltánnak a nevéhez kapcsolódnak. A népi művészet felkarolása, a jelen és a jövő kultúrájába való beolvasztása ilyen. Harmadikként azt említeném, hogy Kecskeméten az élvonalbeli, a Forrásban is rendszeresen publikáló, s másutt is nyilvánossághoz jutó írók természetszerűen szűkebb körén kívül igyekeznek egy szélesebb alkotó tábort is létrehozni, foglalkoztatni, nem elválasztva az előbbitől, hanem azzal lehetőleg szoros kapcsolatban. Ezt a törekvést jelzi a helyi írók estje, amelyet a Katona József Társaság rendez évenként, ezt az ugyancsak a Társaság által kezdeményezett fiatal írók estje. Kecskeméten egyre inkább felismerik, hogy nem születhetnek kiemelkedő alkotások, ha nincs az irodalmi életnek megfelelő átlagszintje, ha nincs utánpótlás, ha nem foglalkoznak a fiatalokkal. * Hornyik József csaknem háromnegyed évszázada megjelent, többször idézett Kecskeméti írók c. művének bevezetésében ezt írta: „Ne tekintse... a t. olvasó ezen ismertetésemet olyannak, mely az általános érdekeltségre igényt tartana. Nagyon kis ponttal foglalkozik ez, mely a magyar irodalomtörténetnek csak egy szerény lapját foglalja el, s e pont csakis Kecskemét fiait s azon kutatókat érdekli, kik a nemzet dicsőségét keresik még a legkisebb dolgokban is.” E nagyon vázlatos kecskeméti irodalomtörténet befejezésekor Hornyiknak ezek a mondatai jártak az eszemben. Úgy gondolom azonban, lehet az efféle vizsgálódásoknak két olyan eredménye is, amelyekre Hornyik nem gondolt. Az egyik: egyetlen város irodalmi életén, törekvésein valamiképpen mérni lehet a nemzeti irodalom törekvéseinek hatékonyságát, kisugárzó erejét is. A másik: irodalmi kultúrája a városi közösség életéről is vall, polgárainak társadalmi, politikai törekvések iránti fogékonyságát is elárulja. Ha ezek a cikkek e két tekintetben is mondtak valamit, úgy érzem, általánosabb érdeklődésre is számíthattak. Orosz László Jegyzetek 1 Mérlegen a Kiskunság. Népújság, 1956. ápr. 26. 2 Kiskunság, 1959. jan.—febr. 4. I. 3 Pártdokumentumok az ideológiai és kulturális munkáról. 1962. 151. I. f.o'* A ZZ. ►s’ 96
