Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 12. szám - KRÓNIKA - Orosz László: Kecskeméti kis irodalomtörténet (Befejező rész: A felszabadulás óta)
KRÓNIKA OROSZ LÁSZLÓ KECSKEMÉTI KIS IRODALOMTÖRTÉNET 10. A FELSZABADULÁS ÓTA A háború romba döntötte az országot, a felszabadult nép energiáinak javát évekig az újjáépítés, s vele párhuzamosan az addig „számon kívül maradtak”, a dolgozó nép emberhez méltó életkörülményeinek megteremtése kötötte le. A háború, a fasizmus embertelensége számos alkotót elpusztított, nálunk Donáth Györgyöt. Voltak, akikre a politikai életben várt az irodalminál nagyobb feladat: Molnár Erik miniszter lett, Tóth László Kecskemét polgármestere. Akadtak, akik jogos vagy oktalan félelemből külföldre távoztak (Hajnóczy Iván), mások hasonló okból visszahúzódtak. A személyi kultusz idején a dogmatikus irodalompolitika túlzottan centralizálta az irodalmi életet: ez nem kedvezett a vidéki irodalmi törekvéseknek. Az említett nehézségek természetesen csak viszonylagosak. A kulturális élet korábbiakhoz nem hasonlítható fellendülését nemcsak az iskolázás kiszélesítése, a könyvkiadás mennyiségi és minőségi színvonalának emelkedése jelezte Kecskeméten sem, hanem például az állandó színház megteremtése, a könyvtári szolgáltatások kibővítése, a közművelődés egyéb intézményeinek létrehozása, s még egy sor egyéb művelődést segítő intézkedés is, továbbá az, hogy a helyi irodalom publikációs lehetőségei már az 50-es évek elején is megnövekedtek. A Katona Társaság a felszabadulás után 1946- ban kezdte meg a működését. Elnökké Tóth Lászlót választották, most került be a tagok közé az előző fejezetekben már említett Hajnal József és Fodor János, továbbá Vadász Ferenc író, újságíró, aki 1945-től 49-ig Kecskeméten dolgozott pártfunkcionáriusként és lapszerkesztőként. Megáll a szél c. regényében (1968) kecskeméti élményei alapján rajzolta meg egy vidéki város társadalmi változásait a 40-es évek végén. A Társaságot az említett túlzott centralizáció, de tagságának tehetetlensége, közönye következtében is 1949-ben beolvasztották a Magyar— Szovjet Baráti Társaságba. 1955-től azonban új életre kelt. Megindította a Kiskunság című negyedéves folyóiratot, amely színvonalában ugyan elég egyenetlen, kiállításában szegényes volt, Kecskemét első irodalmi folyóirataként mégis figyelmet érdemel. Vegyesen közölt szépirodalmat, helytörténeti tanulmányokat, ismeretterjesztő cikkeket és irodalmi-művészeti kritikákat. Első évfolyamáról Maróti Andor, akkor a Magyar Nemzet munkatársa mondott részletes bírálatot egy kecskeméti ankéton. A szépirodalom egyes számokban való túltengésével szemben a tudományos-ismeretterjesztő rész fontosságát hangsúlyozta, azzal a félig-meddig ki is mondott hátsó gondolattal, hogy a versek, novellák többsége nem éri el a többi irodalmi folyóiratban közöltek színvonalát.1 A Kiskunságban is, a vele párhuzamosan indított Bács-Kiskun megyei füzetekben, a Kiskunság kiskönyvtárában, majd a Népkutató füzetekben s a helyi napilap hasábjain is sok helytörténeti tanulmányt publikáltak. Szerzőik közül főként idősebb kutató, joós Ferenc és Váry István nevét kell kiemelnünk. Mindketten jelentős tevékenységet folytattak a két háború közötti időszakban is: Joós elbeszéléseket írt, színdarabjait vidéken sikerrel játszották, Váry Mathiász-élet- rajzára Németh László is felfigyelt. Számos cikk, tanulmány mellett Joósnak 1957-ben jelent meg a kecskeméti színház történetével foglalkozó műve, Váry a Mathiász melletti másik nagy kecskeméti szőlész, Katona Zsigmond életrajzát írta meg. A fiatalabb kutatók közül Heltai Nándor helytörténeti munkássága a legszélesebb körű.J elentősek Kiss István és mások helyi irodalmi hagyományokkal foglalkozó tanulmányai is. A Kiskunság — kisebb-nagyobb szünetekkel — egészen 1969-ig, a Forrás megindulásáig élt. Színvonala a próbálkozásnak számító első évfolyam után jelentősen emelkedett, különösen 1967-től, Varga Mihály szerkesztésével. Országos érdeklődés homlokterébe került a kecskeméti irodalom példás aktivitása az ellen- forradalmat követő időkben. Tolnai Gábort idézem: „Dicséretére válik Kecskemétnek, hogy 1956 októbere után — úgy tudom — az itteni irodalmi folyóirat, a Kiskunság szólaltatta elsőnek a szavát. Kecskemét írói nemcsak a maguk megszólalási lehetőségének tekintik folyóiratukat, hanem arra törekednek, hogy szélesítsék és valódi irodalmi életté formálják az itteni irodalmi életet.”2 Az MSZMP irodalompolitikája — szakítva a dogmatikus idők túlzott centralizmusával — támogatja a vidéki irodalmi kezdeményezéseket. A KB. kulturális elméleti munkaközösségének 1959-ben közzétett vitaindító téziseiben (A fel- szabadulás utáni magyar irodalom néhány kérdéséről) ezt olvashatjuk: „Néhány nagy vidéki városban irodalmi lapok, folyóiratok indultak. A vidéki lapok és folyóiratok legyenek az ott élő írók fórumai, de óvakodjanak a provincializmustól: arra kell törekedniük, hogy ezek a lapok és folyóiratok is részt vegyenek egész irodalmi éle95
