Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 12. szám - SZEMLE - Udvarhelyi András: Galgóczi Erzsébet: Bizonyíték nincs
Pákolitz azonosulása; hogy „Nem az ostoba értelmetlen halált keresem A harcos-értelmes halált vállalom Az értelmes-győztes életért” (Gyehenna-idő) itt válik követhetővé, s lesz a kötet emberi és költői magatartása rokonszenves. (Magvető Könyvkiadó) KELÉNYI ISTVÁN GALGÓCZI ERZSÉBET: BIZONYÍTÉK NINCS Galgóczi Erzsébet könyvét érdemes elolvasni. Elsősorban igazságtartalma miatt. „Az író mindig az ember képviselője — nyilatkozta az írónő néhány évvel ezelőtt. — Ez a legtöbb, amit tehet és ami ennél kevesebb, azzal nem érheti be . . . írásaimban soha nem a parasztot kívánom ábrázolni, hanem az embert, aki történetesen falun él . . . Arra törekszem, hogy minél nagyobb birodalmat hódítsak meg művészetem számára a világból, amelyben élek és önmagámból, aki ezt a világot éli.” E néhány mondat közelebb segíthet bennünket Galgóczi izgalmas és aktuális, komor és kegyetlen világához, írói szándékainak jobb megismeréséhez. Újabb kötete — a Bizonyíték nincs — bizonysága annak, hogy hű maradt írói célkitűzéseihez, hogy sikerült birtokba vennie a falun kívüli világot is. Az önvallomáshoz csak annyit tehetnénk hozzá, hogy minden egyes művét fanatikus igazságkeresés jellemzi, megadja nekünk olvasóknak az erkölcsi igazságszolgáltatás elégtételét. Ugyanakkor azt a furcsa kettősséget is ábrázolja ami az új és az elmaradott tudat között feszül, az ellentmondásokat igyekszik feltárni, amely jellemző mindennapjaink nádtetős^ szocializmusára: ettől válik izgalmassá könyve. írásainak dokumentumértéke van, olyan mintha szemelvénygyűjteményt olvasnánk 45 utáni történelmünkhöz. Á könyvből megismerhetjük az ötvenes és hatvanas évek ellentmondásokkal teli korszakát. Ha a következő generáció múltunkra kíváncsi olvasói — hogy csak egy példát említsek — a parasztság 50-es évekbeli életérzéséről szeretnének hiteles képet kapni, akkor Galgóczi főhősének gondolata illusztrálhatná leginkább a reménykedő parasztok csalódottságát; „Mi vagyunk a munkás-paraszt hatalom és úgy élünk saját házunkban, mint a bennszülöttek Trobriand szigetén, megtűrtként a fehérruhás gyarmatosítók mellett.” Ugyanakkor azonban azt is érzékelteti az írónő, hogy a személyi kultusz nyomása alól felszabadult parasztság gondolkodásából mennyire nehéz eltüntetni a gyanakvást. Az irodalom, közismert okok miatt, az ötvenes évek ábrázolásában még a történtek regisztrálója sem lehetett. Annál nagyobb elégtétel, hogy mai életünk problémáit szinte a történések pillanatában láthatjuk viszont Galgóczi könyvében. Az a szemlélet tükröződik írásaiban, hogy a politikai és gazdasági rendcsinálás után a fejekben is éppen ideje rendet teremteni. Mert minduntalan arra figyelmeztef az író, hogy bár az igazság sokba kerül és bár fizetni kell érte kiközösítettséggel, magánnyal, mégis érdemes harcolni érte. Galgóczi mindegyik hőse magányosan küzd, saját világuk nem érti, de nem is értheti meg őket; igazságukat elfogadtatni nem tudják, az olvasók és az író erkölcsi elégtétele és együttérzése marad csak számukra. A többség kullogó tudata bizonyítja, hogy nem feltétlenül igaz, ha valamit sokan hangoztatnak. A 11 több mint három című tv-játék is ezt igyekszik bizonyítani és mintegy összegzése is e kötetnek. A nyilvánvalónak hitt igazságok visszájukra fordulhatnak, ha a józan ész egy — akár csak egy pillanatig is hitelt ad a rosszindulatú butaságnak, de bizonyítéka annak is, hogy az igazságot a megfelelő pillanatban kell kimondani. Az már egészen más kérdés, hogy az erkölcsi nagyság és az esztétikai, művészi érdem két külön dolog, amelyek egymástól a művészi megformálás megítélésekor szétválasztandók. Galgóczi Erzsébet esetében is, mert hiszen könyvének igazságtartalma ellenére is nehezen feledjük el, hogy az igazság mindenáron való kimondásának hevületében néha bizony meg-megbicsaklik az írónő tolla, hogy írói rutinjával nem mindig sikerül az igazság szépségéhez igazítania a forma szépségét, hogy mesélőkedvének nemigen tud és úgy látom nem is akar határt szabni, hogy még a kötet legjobb írásában is, a 11 több mint három-ban a cselekményesség nyomja el a gondolatiságot. Ez a könyv bizonyítéka annak az ismert széptani tételnek is, hogy a kevesebb több lett volna. Egy másik írói vallomásában Galgóczi Erzsébet azt is elmondotta, hogy az „írónak időnként meg kell újulnia. Mert idővel nemcsak a gyerekkorból hozott élmények fogynak el, hanem elfogy a használt nyelv is. Évek óta úgy érzem, hogy a bevált »nyelvi patronjaimmal« az új mondanivalók érdekében már nem megyek semmire. Változtatni akarok, mert ahogy a valóság változik, érzem, változnia kell stílusomnak is. Számomra ez nem könnyű feladat. Elértem egy olyan irodalmi szintet, amire azt mondják, hogy befutott, aki akármit ír már és akárhogy — persze nem a saját színvonala alatt — kelendő”. Nagy csapda ez és nehéz ellenállni, az önkontrollra éppen ezért van állandóan szükség. Mert a megújulásnak nemcsak az újabb témák felfedezésében kell megmutatkoznia, de újabb nyelvi felfedezésekben is, hiszen nyelvünk éppoly kimeríthetetlenül gazdag és sokszínű, mint életünk. Ez a kötet már jelzi a megújulás kezdetét.. . UDVARHELYI ANDRÁS 92
