Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 12. szám - SZEMLE - Rácz-Székely Győző: Lírai „börtönnapló” (Fodor Ándrás: Az idő foglya)
S a műhelybe vezető dokumentumok így lesznek eleven vallomások, amelyek egy zaklatott életű s képzeletű, korával s önmagával vívódó nagy költő leikébe világítanak. Nem teljes e dokumentáció, de talán nem is lehetett teljes, és nemcsak a terjedelem megszabta keretek miatt. Szabó Lőrinc hatalmas méretű levelezésének csak egy kis részét közölte a kötet, s bizonyára még irodalomtörténeti fontosságú levelek várnak publikálásra, elsősorban a „második nemzedékhez” és a népi írókhoz intézett levelek közül. (Például a Kodolányival folytatott levelezésnek alapvető jelentősége van.) Ez az anyag egyelőre rostálásra szorult, hiszen a leveleknek rengeteg személyes vonatkozása van, s ezek közlése majd csak a jövő feladata lehet. Egyetlen megjegyzés mégis kínálkozik. A kötet sajtó alá rendezője — a magyar könyvkiadásban kialakult korrekt eljárásnak megfelelően — szögletes zárójellel utal arra, hogy néhány szöveg- részlet elhagyására kényszerült. De talán túlságosan is szigorúan és gyakran él ezzel a lehetőséggel, különösen az 1945-ös napló esetében. Érzésünk szerint így a kelleténél jobban „megszűrte” a kiadott szöveget, túlságosan óvatosnak bizonyult. (A szövegek indokolatlan megcsonkításának kérdése már A költészet dicsérete című válogatással kapcsolatban is felmerült. V. ö. Rába György: Szabó Lőrinc. Bp. 197?. Akadémiai kiadó. 173. I.) Talán az óvatosság okozta azt is, hogy a kiadvány mellőzte a Bírákhoz és barátokhoz című védőbeszédet, amelyet a költő 1945 nyarán írt az igazolóbizottsági eljárás folyamán, és amelyre a közölt 1945-ös napló is többször hivatkozik. Ez a védőirat 1964-ben megjelent a párizsi „Ahogy lehet” című emigrációs folyóiratban. Éppen ezért hazai kiadásáról sem kellett volna lemondani. Mindenképpen kiegészíti a fel- szabadulás után készült naplót, s fényt derít Szabó Lőrinc tevékenységére, valamint arra, hogy miként látta és ítélte meg ezt a tevékenységet a háború után. (Szépirodalmi Kiadó) POMOGÁTS BÉLA LÍRAI „BÖRTÖNNAPLÓ” (Fodor András: Az idő foglya) Bizarr hasonlattal olyan „börtönnaplónak” nevezném Fodor András legújabb verseskötetét, Az idő foglyát, amely arról tudósít, hogy mit konzervál a lakat alatt tartott emlékezet. A rácsokon betekintőre a sarkokból a postán visszakapott verseskönyv s a kisujjal végzett irodalom keserű élménye köszön vissza. A beszűrődő fényben azonban jól látszik az is, hogy a lakat belülről védi az ajtót, s a fogolynak kulcsa van a szerkezethez. Erről a kulcsról nyilatkozta egyízben Fodor András, hogy „szeretném hinni, hogy a vélt modernség bűvöletében fogant személytelen, tárgyi regisztrálás, vagy a szavak sodrán hevülő újromantikus pompázkodás mellett a változásban is maradandóságáért dacoló, térbe-időbe kötött embersorsunkról vallani sohasem lesz könnyű, sohasem lesz költőkhöz méltatlan”. Ez a hit nő második válogatott kötetében a kiábrándultság és keserűség fölé, ezért küzd az érzelmek megmentésével a közöny ellen, emiatt állítja szembe az elidegenedéssel az emberi kvalitást. Az idő foglya négy esztendő termését gyűjti csokorba. Szerkezetét-szerkesztését tekintve pedig a Kettős rekviem beleágyazása abba a szemléleti, hangulati, történeti környezetbe, amelyben az íródott. A kötet címe sem véletlen. Minden benne található vers főszereplője az idő. Mégpedig nem egyszerűen a férfi tekinti át életét, az örömök s bánatok tartozik-követel rovatát, hanem a fiatalon vállalt eszméhez való hűségét teszi mérlegre a költő. Súlymértéke ehhez az önismeret, ellenőrző apparátusa az emlékezet evidenciában tartása. Fodor András a maga mögött hagyott út, tér, s idő kilométerkövei mentén bizton jut vissza a bölcsőig, Kaposmérőig. A lírai szárnybontogatást, a kaposvári MÁV-internátusban versbe szedett nevezetesebb eseményekre való emlékezést átugorva az Eötvös Kollégium élményforrása felé halad. Feledhetetlen tanára, Fülep Lajos, és barátja, Colin Mason emlékére — két hét alatt — készült a könyv gerincét adó, s korábban önálló kötetben is megjelent Kettős rekviem, a tudatos komponáltságnak ez a költői remeke. A költő idő- s térpergetésében Kaposmérő egy ugrásnyira van Londontól, a walesi tájra a lengyeltóti úton kell elindulni, s az óceán taraján úszó aranyló békalencse-sziget, Írország és az egyetlen haza, Somogyország távoli testvérként ölelő karokat tár. Mindent a személyeshez köt, mindig az emberre figyel. Az embereknek az emberekről ír. A kaposmérői pillanatképen (Zsoltár) hajdani osztálytársával, Pap Jóskával áll az orgona mellett; egy írországi bárban Colin Masonnal veszi számba emlékeit (Beszélgetés); Fülep Lajost beleképzeli a tájba (Látogatás); tetemre hív társadalmi időváltozáskor (Közös kenyér); kisebbik fia születése és a hagyományok megújulómegőrzése újult erővel járja át, optimizmussal tölti el (Az újszülött). Fodor András úgy ír verset, ahogyan Egry József festett. Egry, aki nem a Balatont, hanem annak világát vitte vászonra, az atmoszféra színorgiáját, a víz és a levegő találkozásának, a fénytörésnek lebegő és sejtelmes, robbanással teli és tragédiával terhes látomását örökítve meg. Egry <épeire és önmaga költészetére egyaránt érvényes Fodornak egy balatoni megfigyelése, miszerint „az égen lehetett látni, hogy alatta víz van”. Fodor András líráját is ezüstbe vonja a pusztíthatatlan humanizmus, s meleg fénnyel öleli át a bartóki tiszta zeneiség. (Szépirodalmi, 1974) RÁCZ-SZÉKELY GYŐZŐ 88
