Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 12. szám - Ember Mária: Novellák (Delegáció várható, Bölcsészballada)

próbálta elképzelni a férjét az új holmikban az új körülmények között. Megírta ő is, hogy hangversenyre vitte a nagyobbik kislányt a Károlyi kertbe. A férfi a következő levélben arról számolt be, hogy a hétvégét Salzburgban töltötte, és szemrehányást tett, hogy az asszony nem tájékoztatta, miben ment koncertre. ,,A fekete kosztümömben, hiszen ismered” — válaszolt az asszony, és röviden ismertette a kisebbik lánnyal látott mesefiim-sorozatot a Bem moziban. A férfi csakhamar bőrzakóval lepte meg magát, Rómában víkendezett, és kikérte magának, hogy a felesége mesével etesse. Az asszonyt boldoggá tette ez az ingerült érdeklődés, hosszabb értekezésben méltatta Németh László frissen bemutatott drámáját: kitért a kritikai visszhangra is. Válasz azonban csak késve érkezett, nem érdembeli Válasz, csupán egy képes levelezőlap Mallorca szigetéről.

Az idő (történelmi szemszögből nézve, nem is nagy idő) meghozta végül az asszony útlevélkérelmére a pozitív döntést. A kislányokat még nem lehetett magukra hagyni; elhelyezésük nem kevés pénzbe és fáradtságba került. Az asszony eladta a Bizományiban a nászajándékba kapott csipkefüggönyt, s úti ajándékul vett egy hamutartót a helyébe: négylevelű lóhere formája volt, noha levelein nem betűkkel, de egy-egy bimbózó ággal.

Azután hazajött, hazavitte a gyerekeket. Eleinte még mesélgette, ha kérdezték, hány sugárutat látni az Etoile tetejéről, s állást foglalt a tekintetben, csúf és eltávolí- tandó-e az Eiffel-torony. Majd, szinte észrevétlenül, elcsöndesült körülötte minden. Levél is egyre ritkábban érkezett: a férfi átment Amerikába, nagyobb a rohanás, nagyobb a távolság. Az asszony azonban a régi izgalommal leste a postát. Tépte fel a borítékot. Mígnem az egyik kiesett a kezéből.

Lehajolt érte, felvette, újra elejtette. Ujjai nem engedelmeskedtek a központi akarat, az agyközpont parancsának. Olyan érzéketlenné váltak, mint a facsipeszek a szárítókötélen.

A megmerevedés ez érthetetlen rohama néhány pillanat után elmúlt. El is feledkezett volna róla, ha két-három héttel később ki nem esik a kezéből a varrótű. Az az összecsippentett három ujj a jobbkezén megint ruhacsipesz módra viselkedett. Újabban már színes műanyagból is kapni.

— Mi a manó?t— nevetett fel, mert ott voltak a gyerekek is. — Ezt hívják úgy, hogy csúz?

A kislányok szigorúan figyelték anyjukat.

— Olyan szó, hogy csúz, nincs — jelentette ki a nagyobbik.

— Csúszda van és csúzli — támogatta nénjét a kisebbik.

A nagyobbik kislány néhány héttel később orvoshoz volt kénytelen támogatni anyját. ,,A keze kemény lesz, a lába puha” — számolt be egy vonalazott irkalapon immár Ausztráliába költözött apjának. Az anyja botot kapott az SZTK-ban; előbb egyet, később kettőt. Furcsán járt velük, billegve.

De már régen nem látni az utcán. Ágya mellett, egy odatolt asztalon, könyvtárból kikölcsönzött kötetek halmai. Most, hogy egy ideje megint tudja fogni a ceruzát (,,A betegsége olyan, hogy vándorol” — írta a nagyobbik kislány a földgolyó túlsó hajlatára), rokonértelmű szavakat, kifejezéseket gyűjt, az elsorvadás, elfonnyadás, elhervadás szinonimáit. Jegyzettömbjében ott a népdalbeli kislány komolyan aligha vehető vallomása: ,,a szívemet a szerelem emésztette volt”, s ott van Vörösmarty figyelemre méltó látlelete Szép Ilonkáról: „És ha láttál szépen nőtt Virágot / Elhajolni belső baj miatt. . .” stb. A kipreparált szókincs, ha egyszer megint jobban lesz, alapul szolgálhat egy kisdoktori értekezéshez. Címe, egyelőre nyers fogalmazásban, ez Volna: A sclerosis multiplex a magyar balladairodalomban.

72