Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 12. szám - Németh László írói pályakezdésének 50. évfordulója - Zimonyi Zoltán: Németh László pályakezdése
Németh László az Ember és szerepben visszaemlékezik — „amely egyszer mindenkinek kijár, akinek hivatása van a földön”. Az örömbe üröm is vegyül: a szívvel írt tanulmány lemaradása a lobbal beküldött novella mögött. Még nem is sejti, hogy a folytatás hasonló meglepetést tartogat, megtalálja a furcsa kezdésre rímelő még furcsább kádenciát. A friss házas, a nászútjáról éppen hazatérő fődíjas szépíró előtt 1926-ban ugyanis egyszerre becsapódtak az őt felfedező Nyugat kapui, az önkényes ítészkedéssel megbélyegzett tanulmány-pályázat- írónak viszont nemcsak az akkoriban induló Magyar Szemle és a Napkelet, de hamarosan maga a Nyugat is felkínálta leapadt kritikai rovatát. Közben csak a Napkelet és a Protestáns Szemle közli — álnéven — egy-egy novelláját, a Nyugat pedig egyet sem. Az irodalmi közvélemény lassan elfelejti a Horváthné meghal sikerét; Osvát szavai — melyek a novella életszerűségét és életismeretét dicsérték — a semmibe merülnek. Németh László, a pályanyertes szépíró megállt, továbbment a bátor, támadó szellemű kritikus. A pályakezdés véletlennek látszik, holott kitapintható okokat rejteget. „Az író vállalkozás — olvassuk Németh László első megjelent tanulmányában — öröklött képességei: az alkat; gyermekkorának emlékezetnépesítő élményei: a szülőföld; az átvett tradíciók kényszere: a nemzet; a szellemét termékenyítő áramlatok: a kor akarnak művé öröködni és hatni benne.” Németh László vállalkozásának a kialakulása sem más, mint annak a szerepnek a megtalálása, amely e sokféle meghatározottság egyensúlyi pontjában áll. S ez, mint látjuk, nem lesz könnyű feladat, mert ellentétes irányú erőket kell nyugalmi helyzetbe hoznia. Legnagyobb, egész életét végigkísérő dilemmája az önmagának és a közösségnek való elkötelezettsége, amelyet ellentmondásos alkata (személyessége és „prófétai” hevülete) miatt sohasem tud megnyugtatóan összebékíteni. Alkata belső ellentmondása: szülői örökség. Protestáns erkölcsű apja — ahogy fia jellemezte — „született egyesületi balek”. Anyja „azok közé az asszonyok közé tartozott, akiknek az élete lendületet és értelmet csak a virtusban talál . . . egy külön nagy próbára, erényre, teljesítményre van szükségük, hogy felmelegedjenek.” Anyai öröksége: az indulatossága. Érzékeny, a játékban hamar összekap, rajongása lobbal csap fel fellengzős érzelmekbe. Apai fele viszont küzd e vonások ellen. Németh tanár úrtól sajog át érdeklődésének erős erkölcsi, világnézeti nyilallása. Gyermekkora arcképét a képzelet és a sérelem élénk és komor színei tarkítják. A rajongás, a nagy feladatokra készülés, az erényre-virtusra szálló hajlam, a társaktól eltokoló magányosság eleinte képzeletben, a „nappali álmokban” növeszti az erőt a lélek szenvedélyéhez. Később a feladatra, a szerepre is rátalál. Pintér Jenő keltette fel a diák érdeklődését az irodalom iránt. A tőle hallott első hiteles Ady-sortól jut el a Halottak élén Adyjáig, aki ekkor már prófétai magaslatban szárnyalt, s emelte magasba az „emberiség, az emberi méltóság zászlaját”. (Sinkó Ervin). Nemcsak a versei előtt szaporodnak meg az ótestamentumi mottók, hanem „Egy új emberű új világ” jövendölésének látnoki hangsúlyaiban és gesztusaiban is. Minden sora farkasszemet néz a korral, amely ellenében megszületett. Ady önvizsgálatra intő sorai, mély magyarságélménye meghatározója a világraérző Németh László magatartásának. A szétszóródás előtt írtfigyelmeztető Ady-sorok („elveszünk, mert elvesztettük magunkat”) a bukott forradalmak és a szétszóródás után kiutat kereső Németh László erkölcsi alapra helyezett megújulási programjának előképe lesz. Az ekkor rajta átborzongó verssorok még a Cseresnyés írásakor is visszajárnak kísérteni. A mintaközösség házi kiadványa Ady-mottóval indul: Tartsd magadat, / Sors, Élet és Idő szabad / S ki várni érez, várni tud. / Várni tud, / Kinek ön-énje nem hazug.” 16
