Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 12. szám - Németh László írói pályakezdésének 50. évfordulója - Németh László: Pusztuló kertek

mindig külön izgalmat okoz: hogy fogjuk időjárás, anyag, munkaerő közt a randevút megrendezni. A szél elfújja, az eső lemossa a fára szórt csöppeket, a permetezőnek másutt van dolga, a Neopol összekeményedett, a bordói léhez (pedig abban bízom tán a szép kék színe miatt a legjobban) ha megvan a rézgálic, hiányzik vagy az építtetők gödreiből kell lopni a meszet. S a gép, az mindig külön meglepetés! Vagy hiába fújtatjuk, vagya permetező nyakába csurgatja a levet. Hármónknak volt egy közös gépünk, tízszer sem permeteztem vele; vagy kölcsön volt, vagy elrontva hozták vissza, vagy épp csináltatták. Rájöttünk, hogy legokosabb, ha olyannal permeteztetünk, akinek magának van gépe. De az ilyet még nehezebb megkapni, s átalányban szereti vállalni; ami egyik-másiknál azt jelenti, hogy úgy ereszti a levegőbe, mint a fenyőillatot régen a mozikban. Az én vágyam kezdettől az volt, hogy a permetezést kisebb rátákban magam végezhessem. Az egyik telepinek volt egy kézifecskendője, a baracknak elég, s a friss részleges fertőzéseket is le lehetett torkollni vele. Életemben egyszer írtam oda a nevem alá, mindjárt az első évben, hogy Kossuth-díjas író, amikor egy ilyen kézifecskendőt az újságban látott hirdetés alapján megrendeltem. De nem volt ennek sem hatása. A cég igen udvariasan értesítette Németh Lili Kossuth-díjas írót, hogy a kért fecskendővel nem állhat szolgálatomra. Idővel persze lett kézifecskendőm is, s én háromszor vagy négyszer már, boldogan kezdtem vándorolni a permetleves vödörrel a fácskáim közt. A vége azonban mindig az volt, hogy (a tömítés pusztult-e el?) a fecskendő folyatni kezdett,s a javításból még rosszabbul jött vissza. Most épp egy gyönyörű sárgaréz német gyártmányom van, vörös gumicsővel, már dicsérni akartam, hogy ezzel végre meg van oldva a permetezés, hisz még hosszabbítója is van, de a legutóbb ez is a permetlevet kezdte bugyborgatni. S ha nyáron valahogy ki is erőszakoljuk, végre is hajtjuk az előírt szertartásokat, az őszi-téli permetezés, melynek az érdekében a szomszédunknak kell leveleznie, a jó idő szűk volta, s a bicikliút kedvetlensége miatt mégis csak elmarad, pedig ez az, amit a vegyszerrel mosdatott fák a legjobban meg- sínylenek.

Az én kertészi kedvemet mégsem az emiatt bekövetkezett pajzstetűrajzások törték meg; hanem előttük már az erdő legkedvesebb vadja: az őzike. Egy télen, magas hóban gázoltam be, Pestről menekülve, a telepre; a kisházat előrefűtő szomszéd figyelmeztetett rá, hogy néhány fámon csúnya nyúlrágás van. A rágások feltűnő magasan voltak, a fák sem olyanok már, amiket nyúl ellen be szokás kötözni. Másnapra, harmadnapra a rágások gyarapodtak; nincs az az öreg baknyúl, aki ilyen munkát végezhetne. Égy hajnalon aztán tetten érem a bűnösöket. Ott feküsznek a kert sarkában, s emésztik az én gyümölcsfa háncsom. Vagy tíz fa volt körülrágva, kizárólag alma és körte. A védett terület őzei rándultak le. Az erdész ugyan azt mondta, kikaparják azok, ha szénát nem kapnak, a hó alól is a lombot, de valami különös vitaminigény mégis az én fáimat pusztítatta el szegényekkel. Egy nyáron, kísérletképp még benn hagytam a fákat; az unokáim is meghántottak egy cseresznyét s az tökéletesen rendbejött, az őzikék munkája azonban alaposabbvolt.s az almafákon csak a növényi élet szívósságát csodálhattam meg, bár a vízszállító erek körül voltak rágva, az isten tudja miből: kihajtottak, sőt virágoztak is, csak aztán kezdtek ág-ág után száradozni. A veszteség nem volt olyan nagy, de elég ahhoz, hogy a sajkódi kertészkedés az érveket tömött csatarendbe fogja. Az ilyen kertnek először is tökéletesen kéne „kertelve” lennie; nem olyan lugasnak szánt dróttal, mint az enyém, hanem Heidecker kerítéssel, hisz az őz a kőfalat is át- ugorhatja. A kapálásra, permetezésre is kellene egy állandó munkás, aki a telep valamennyi kertjét elláthatná. Szükség volna egy növényorvosra, a gyanús esetek meg- konzultálására. A macskáját-papagáját elviheti orvoshoz az ember, szakértő azonban, akinek a fáit mutathatná, nincsen. Jó volna egy értékesítő is, aki leszedi, s piacra viszi a gyümölcsöt; mert a családtagok, saját maguknak is csak a sárgabaracknál nagyobb

11