Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 11. szám - MŰVÉSZET - A naiv művészetről - Moldován Domokos magnetofon beszélgetései - Barcsay Jenővel
MOLDOVÁN DOMOKOS MAGNETOFON BESZÉLGETÉSEI BARCSAY JENŐVEL (Mit jelent a mester számára a naiv művészet, s mi az, ami abból jelentős volt a pályája kezdetén, közepén vagy most?) Az első úgynevezett naiv művészt, festőt, 1922-ben ismertem meg. Az Benedek Péter volt. Vaszary útján tudtuk meg — mert én Vaszary-növendék voltam akkor —, hogy megnyílt egy földműves festőnek a kiállítása, az Alkotás Művészházban. Ha jól emlékszem Tornyai Jánossal együtt állított ki. Csak arra emlékszem, hogy a Tornyainak a terme majdnem üres, a Benedek Péteré tele volt. Emlékszem rá, egy kicsit csapott vállú, hosszúnyakú, olyan harcsabajszú, fekete, kicsi emberke volt. Csak homályosan emlékszem az akkori képére, alakjára, de annál inkább a műveire. Nagyon megfogtak, pedig én akkor még fiatal voltam, csak belékóstoltam abba a valamibe, amit művészetnek, festészetnek nevezünk. Körülbelül tíz évvel ezelőtt a Műcsarnok egyik kiállításának a megnyitóján észrevettem egy darócruhába öltözött emberkét. Akkor már stuccolt bajusza volt. Odamentem hozzá, megkérdeztem. — Nem Ön Benedek Péter? — De, én vagyok. Akkor, nem tudom mi súgta nekem azt, hogy a következőket mondjam: — Tudja, hogy Ön egyik legérdekesebb festője ennek a kicsi nemzetnek? S ha jól emlékszem, mintha azt mondta volna, hogy: — Tudom. S én ezt azért tettem, mert rokonszenvet éreztem iránta, hiszen hogy őt már elfelejtették. Pedig régen óriási sikere volt neki. Óriási sikere volt. Van neki egy kalapos önarcképe, amelyet én a legszebb Nagy Balogh-önarcképek mellé merek állítani. A különbség az, hogy Nagy Balogh tanult festő, Benedek Péter pedig amit tud, azt csak a jó Istennek köszönheti, mert ő ezzel a tudásával született. Na, most térek rá, amit szeretnék. Úgy gondolom, hogy fontos, mert Benedek Péterre hol azt mondták, hogy naiv festő, hol pedig, hogy nem naiv. Én azt mondom, hogy mind a kettő. Ha lakodalmas képeire gondolok: abban annyi naivitás van, amit megtanulni nem lehet. A naiv festők sorába tartozna hát Benedek Péter is; ám az ő festészetében van valami, ami tényleg megkülönbözteti a társaitól: kiváló vizuális memóriája van. Itt-ott láthatott bizonyos dolgokat, képeket. Nem utánzott ő soha senkit, de tanult. Mert mindenkitől lehet tanulni: csak hozzárakni valamit, ami eddig még nem volt. Benedek Péter művészete ezért eredeti. Ezért becsülöm nagyon sokra. A többi naiv festőre térve: az én számomra a legtöbbet jelent, Benedek Péter után, Sülinek a művészete. Szeretem képeinek a tisztaságát, rendjét, kiegyensúlyozottságát. A színeiről nem is beszélek. Hát minek beszéljek én a képi elemekről? Hiszen vonalak, foltok, színek nélkül nincs jó kép. De úgy érzem, hogy az ő kifejezési eszközei elsősorban a szín és a rajz. Mert a fénynek, árnyéknak kevés a szerepe az ő művészetében; mert a művészete dekoratív. A Benedek Péteré pedig a Süliéhez képest, mondjuk: festői festészet. Ebben már az atmoszférának is szerepe van, éspedig nem kicsi. Benedek Péternek a művészete, festészete eléggé sokrétű. Ha az Önarcképére gondolok, akkor: dekoratív, nagyvonalú, majdnem szoborszerű. (Az 1926-ban készült fiatal, nagybajuszos kalaposra, ami a ceglédi múzeumban van?) Nem, az nincs a ceglédi múzeumban, mert az egy magángyűjtőnek, Bedó Rudolfnak a tulajdonában van. Az a legcsodálatosabb munkája. (A naiv művészettel foglalkozó nemzetközi szakemberek kirekesztik Benedeket minden kiállításról. Hiába küldtük ki többször Pozsonyba és Zágrábba a képeit.) A régi képeit? Mert a mostaniak azok gyöngék. (Ő most már csak másolja a régi festményeit.) Tudom. Nem kéne, hogy másoljon, mert van nyugdíja neki. (De már nem lát és így nem is fest.) Szóval már nem fest. 69
