Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 11. szám - MŰVÉSZET - A naiv művészetről - Takács Imre: Az ember árulkodó művészete
vésznek számít; azonban munkája annyira elválik a vasárnapi festők dilettáns próbálkozásától és a a fiatal szakköri tagok jobb stúdiumától, mint a gyémánt a szürke hamutól. Azt, hogy a naiv művészet napjainkban nincs kihalóban, bizonyítja hogy soraikban fiatalokat is találunk. Felvetődik a kérdés; nem kellene-e ezeket a fiatalokat főiskolára küldeni? Nem, mert kialakult stílusuknál fogva nem befolyásolhatók és ha mégis: csak művészetük rovására! A már ismert idősebb korosztályból néhányan — többnyire külső biztatásra — megpróbálkoztak a főiskolával, de hamarosan ott is hagyták a nem nekik való intézményt. A naiv művész kemény gyöngyszem; csak vigyáznunk lehet rá. Nem szabad a kereskedelem és idegen- forgalom prédájául engednünk, mert ez az oldószer a legkeményebb gyöngyszemet is képes kikezdeni. Más formában kell biztosítani munkafeltételeiket. Tanulhatnak-e a tanult művészek a naivaktól? Feltétlenül. Mint ahogyan én is tanultam tőlük. Elsősorban bátorságot és őszinteséget, amely tulajdonságok nélkül a hivatásos művészt sem lehet művésznek nevezni. Országunkban az utóbbi években igen megnőtt azoknak a művészkedőknek a száma, akik már egykét amatőr kiállításon való szereplés után is anyagi és erkölcsi elismerést várnak. Az amatőrök számát duzzasztja a főiskolára bejutni akaró fiatal szakköri tagok népes tábora is. Ezek — egyébként érthetően — megunván az évről-évre történő hiábavaló felvételizést, valamilyen szerv védőszárnya alatt „művésszé” válnak. Sok esetben naiv művésszé, mivel az ma már divatos, és az út nem is látszik túl nehéznek. De a legtöbb esetben naivkodó féldilettánsok válnak csak belőlük. E félkész emberek anyagi sikereket is érnek el, főleg vidéken, ahol kevesebb a hozzáértő szakember, s azoknak a tanácsát sem igen kérik ki a finanszírozó szervek. A Népművelési Intézet különféle pályázatokkal, kiállítások rendezésével, mintegy nyersen bányász- sza elő a művészkedők tömegét. Ebben a tömegben néhány érték is akad, ami önmagában is indokolttá teszi ezen intézet áldozatos működését. A válogatás nehéz munkája már a szakemberek feladata kell hogy legyen. A „naiv-mozgalom” során felszínre kerülő értékek viszonylagos sokaságán az ember örömmel csodálkozik. TAKÁCS IMRE: AZ EMBER ÁRULKODÓ MŰVÉSZETE Aligha tetszhet minden, amit napjainkban naiv művészet gyanánt forgalmaznak. Még több, ami nem tetszik abból, amit komoly művészet gyanánt — és sokkal erőteljesebben — forgalmaznak, Még azt is a tisztázás céljából: naiv művészet azóta van, mióta művészet van. Humorérzékem azt sugallja, hogy már a természetnek is volt naiv művészete. A kicsiség vagy a nagyság sem döntő itt, hiszen létezik kicsi és nagy, törpe és nagyszabású mind a két művészetben. Mint ahogy a természet mindkét fajta művészetében szintén. Vannak, akik elnevetik magukat egy kicsi állat láttán, vagy éppen egy óriás állat láttán. Persze, mindenki a maga tapasztalata szerint lát mást és mást viccesnek. Az számít, amit a szakértő lát. Akinek a tapasztalata túlnő a személyesen. Aki már tudva élvezi azt, amit lát. A természet naiv művészetét azokban a növény- és állat-alakzatokban látom, amelyekre a tudósok mint átmeneti formákra figyeltek föl. Ezeknél az átmenetek döjtései még nem a telitalálatot tartalmazzák, és éppen ezáltal kibeszélik — ez esetben a természet természetét. A naiv művészek kibeszélik az ember természetét. Szeretném hinni — bár nincs rá biztosíték —, hogy akik a naiv művészet kifejezést először alkalmazták, valami ilyesmire céloztak elsősorban. A naiv művészet legfőbb ismertető jele a beletévedt őszinteségű hitvallás, amit másként ügyetlen, idomtalan, ormótlan, együgyű, félszeg, édeskedő vagy csúful csúfolódó viselkedésnek is nevezhetnénk. Az a fajta őszinteség a legfőbb jel, amely nem csak a témára, de a témát előadó egyed, személyiség minden összetevőjére is vonatkozik. Élnek művészek másként, mint ahogy „alkotják” műveiket, vagy „műveiket”. Alkotás közben ezek tanulékonyán tudnak viselkedni, a civil életben pedig szeretnek viselkedni. A naiv művész — a jó naiv művész, ahogy a jó művész is — úgy alkot, ahogy szeret viselkedni. A naiv művész csalafintáskodhat is — átlátjuk. A naiv művész nem tudja eltakarni azt a közérdekűt, azt a másként meg nem tudható titkot, ami eleve biztosíték a közlés értékét illetően. A naív művészetre úgy van szükség, mint az idomítottság mögött a lélekre. Mert a lélek fölröpül az idomítottságból — vagy alatta él. Még az ókori előtt,a törzsi és a még korábbi művészetben is fölismerhető a naiv elem. A törzsi művészetnek egészében semmi köze a naiv művészethez, mivel ott is volt kanonizált és nem kanonizált művészet. A naiv művészet azért kedves nekem, mivel a természetesen érző egyszerűek szabad önkifejezésére ad módot. Az éketet megfogalmazni ott is, ahol a megfogalmazás nem jogosult, nem követelmény, nem 67
