Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Szociográfusok tanácskozása Kecskeméten (Összeállította Zám Tibor)
Át is térnék a harmadik kérdésre. Mi az, hogy szociográfus, ma ki a szociográfus? Próbáltam egy hevenyészett strigulázást csinálni arról, hogy kiket nevezhetünk ma a sorozat eddig megjelent szerzői között és a későbbi kötetek szerzői közül, egyáltalán a mai magyar szociográfus gárda szereplői közül főhivatású szociográfusoknak. Két- három nevet lehet találni. Mindenki más a szépirodalom mellett vagy a szépirodalom helyett, olykor a szépirodalom mellett és helyett műveli ezt a műfajt. Ez a szociográfiának, mint műfajnak örök és azt hiszem, hogy sokáig még fel nem oldható dilemmája. Nagyon kevés olyan szociográfust ismerek a jóbarátaim közül is meg a távolabbi barátaim közül is, aki, hogyha önmagába tekint, szívére tett kézzel, inkább egy jó közepes regényt vállalna, mintsem egy igazán jó szociográfiát. Ennek furcsa hagyománya van. Nálunk, ami nem regény meg nem vers, az általában másodlagos irodalom. Megint azt kell mondanom, hogy akarjuk, nem akarjuk, szeretjük, nem szeretjük, már így van. így is lesz. Aki író akar lervni, annak regényt kell írni, drámát kell írni, verset kell írni. Aki csak szociográfus, az valami más. A szociográfia, mint műfaj, az nem volt kitalálva abban a német esztétikában, amely alapján esztétikát csináltak nálunk a század elején, kb. ez lehet az egyik gyökere a problematikának. (VARGA DOMOKOS hozzászólásából.)Amiről szót szeretnék ejteni: nekem készülőben van még egy kötetem ebben a sorozatban, aminek alighanem az lesz a címe: hogy Vizek könyve. Ennek a könyvnek a tervével, mondanivalójával nem akarom az ittenieket untatni. Azt hadd mondjam csak el most, amikor ezt a kötetet írom, úgy érzem, hogy az első kötetet, az Erdőkerülőben címűt, azt az ösztöneimre, a többé-ke- vésbé jó ösztöneimre hagyatkozva írtam. Most, hogy ennek az újabb kötetnek a munkája kezd kész lenni, már-már tudományosnak nevezhető kutatómunka nyomán azt kell mondanom, igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy egy-egy területen most már nem lehet az embernek egészen az orra után menve lényeges összefüggéseket megtalálni, azokat megfogalmazni. Több is kell ehhez. Nagyon nehezen mondom ki, mégis kimondom: valamiféle tudományos tájékozottságra van szükség ahhoz, hogy az ember nyugodt lelkiismerettel zárjon le egy ilyen kötetet. A másik: hiába van együtt tízszer annyi anyag az ember jegyzeteiben és fejében, mint amennyit a kötetbe bele tud és bele akar menteni, az még mindig kevés. És ez az, amiben a tudományos munka mégis különbözik a mi munkánktól; mert hiába vannak az adatok, ha nem volna valami plusz, amit nekem szintén bele kell menteni a kötetbe, akkor a kötet nem lelkesülne át, nem jutna bele annyi líra, indulat, annyi töltés, hogy a tényeket irodalommá emelje. Ez a három esztendei munka nekem annyi fejfájást, keservet, kétségbeesést okozott, hogy most már nyugodtan mondhatom az ittenieknek: irigylem azokat, akik kisebb fába vágták a fejszéjüket, mint én ezzel a kötettel. HOGYAN IS KEZDŐDÖTT? (MOCSÁR GÁBOR felszólalása.) Bennem az eddigi vita alapján inkább kérdőjelek ágaskodnak, mint felkiáltójelek, ezért néhány mondatban hadd említsem meg ennek a sorozatnak az indulását. DARVAS annak idején azt vállalta, abban állapodtunk meg, hogy a sorozat végén ő fogja megírni a zárókötetet: megírja a magyar szociográfia szociográfiáját. Ő, aki ennek a sorozatnak személyesen elindítója volt. Az első lökést én adtam meg és Márkus István. Ezzel a sorozattal kapcsolatban kétféle álláspont is mérlegre tevődik. Az egyik úgy tekinti az új felfedezéssorozatot, mintha az egy automatikus fejlődésnek lett volna a következménye. A másik: egy kicsit a politika nyakába varrja, hogy nem lehetett az 80
