Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Matkópusztai mozaikok

zött és avval bekente a Buri Feri kabátja bélésit belürű’. Azt már nem tudom elmondani, hogy milyen bűvöléseket mondott; csak mikor megtette azt, utána Buri Feri nem járt tovább a Borbola Franci nyomába.”

Vállalkozó szellemű tanyai asszonyok nem mentek szomszédba a boszorkány-tudományért, ha elapasztott a tehén: visszabú'bájolták maguk a tejet. Szeleczki Mihály anyja ezt úgy csinálta, hogy megtüzesített egy lópatkót, egy ekevasat, a disznóváj út meg ke- resztülfektette az istálló küszöbén. A kevéske kifejt tejet rácsöpögtette a tüzes vasra, a rontó asszony tehene szőrét meg rázta rá, s mondta a mondókát: „mind vissza, mind vissza.” A rontó abban az időben Tréfás Tóthné volt, bizonyos Rúzsi néni . .. Egy alkalommal, amikor Szeleczkiné a visszabú'bájolást csinálta, egy nagy kecskebéka képében jelent meg Rúzsi néni . . . „No, akkor oszt’ nem pekulált édesanyám semmit: a baltával kettévágta a békát. Volt egy szögletes katona csajkánk, abba beletette és rátett egy téglát. Másnap, amikor néztük, már nem volt a béka a csajkában benne. Minket akkor elküldött édesanyám ehhe’ a Rúzsi nénihő’, hogy «nézzétek már meg, mi van vele?» Hát Rúzsi néni jajgatott az ágyban, olyan beteg volt. . . Össze volt kékre-zöldre verve . . .”

Tóth Ferenc bátyám (akinek időjósló tudományáról külön fejezetet kellene írni) hallott arról, hogy egy Örzsi néni nevű rontó asszonyt megszólított egy juhász: „Hová mén Örzsi néni?” — így. „Na, megállj, ezt megbánod” — mondta az asszony és visszafordult, mert a rontót, ha megkérdezik, hova megy, már nem végezheti a dolgát... Ez is visszafordult, de a juhásznak minden birgéje megdöglött.

Az alakváltozás képességébe vetett hit ősi elem: a boszorkányoknak jellemző tudománya. Erről az öreg Tóth Ferenc reális elemekkel tűzdelt történetet mond, amely még az eszmei mondanivalónak sincsen híjával.

Dér Laci T. Kovácsékhoz járt. így hívták az embert: Tarisznyás Kovács. Annak volt egy Terka nevű lánya, ahhoz járkált Laci. De olyan tempója volt neki, hogy tizenegy óra volt, meg tizenkettő, amikor otthagyta a lányt. Addig elbeszélgettek. Persze, az öregasszony nem szerette, hogy olyan soká megy el. Aznap is féltizenkettő táján ballag Laci hazafelé. Hallja ám, hogy dobogás van utána. Visszanéz, de már akkor egy bivaly nyársalni kezdi fölfelé. Szaladt oszt’ Laci, de a bivaly mindig a sarkában volt. Egészen hazáig kergette. Beugrott Laci az ajtón, becsapta, leült, s csak szuszogott, szuszogott. Szólni sem bírt, annyira megijedt. „Mi van veled — kérdi az apja — mi van veled?” Azt mondja: „egy bivaly megzavart”. „Hát — mondja az apja — mért maradsz éjfélig Tarisznyáséknál?... Az öreg Tarisznyásné kísért haza, mert nem győzik kivárni, míg elköszönsz. Gyere el tőlük nyolc órakor vagy fél kilenckor, ne féli, nem kísér haza többet.”

Babonaság — bolondság, de ostoba ember az, aki nem figyel egyszerre ki- és befelé; a világból fogható jelekre és lelke rezdüléseire, a rá- és megérzésekre. Másodszor: gyógyíthatatlan testi és lelki nyavalyáinktól megkínoztatva és emberi méltóságunkban is megaláztatva, amikor a halálra kellene készülnünk, csodavárók vagyunk, a józan ésszel össze nem egyeztethető fordulat hívei: babonásak. Harmadszor: az egymást követő nemzedékek folyton-folyvást ismétlődött babonás cselekvései, az ezekhez tapadó látási és hallási képzetek, továbbá az éppen megmagyarázhatatlannak tűnő dolgok meg a vágykép, hogy a dolgok óhajunk szerint alakuljanak, s a hitünk, hogy úgy alakulnak, elegendő ok a babonás cselekvésre.

Trecskó Józsefné egészen friss — két évvel ezelőtti — történetet mond: egy kön- csögi ember hat tehenét rontotta meg valaki. De a kárvallott tudta, ki az illető és megfenyegette. Mire a rontó személy odajött, megsimogatta a teheneket, járkált körülöttük, elmormolta a visszarontó pogány igéket, mire visszajött a tehenek teje.

Szeleczki Mihály nem csinál belőle titkot, hogy egy alkalommal maga is bűbájolt.

42