Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 9. szám - KRÓNIKA - Orosz László: Kecskeméti kis irodalomtörténet (VII. rész: „Kecskemét Széchenyije” és kortársai)
OROSZ LÁSZLÓ KRÓNIKA KECSKEMÉTI KIS IRODALOMTÖRTÉNET 7. „KECSKEMÉT SZÉCHENYIJE” ÉS KORTÁRSAI Arany az 50-es évek elején még csak kocsival látogathatta meg kecskeméti barátait, 1853-tól azonban már vonaton is utazhatott. Az a gazdasági fellendülés, amely a század második felében, főként a kiegyezés után az egész országot jellemezte, Kecskemétet sem kerülte el. 1857-ben építik az első kecskeméti gőzmalmot, amelyet egy negyedszázadon belül még kettő követ. A század végén jönnek létre a város hosszú időn át legfontosabb ipartelepei: a konzervgyár, a gyufagyár és a gépgyár. 1870-ben Kecskemét önálló törvényhatósági rangot kap, ügyeit a megye gyámkodása nélkül intézheti. A gyors fejlődés a műveltség terén is megmutatkozik, az irodalom számára is hoz gyümölcsöket. Kecskemét szellemi életének évtizedeken át vezető alakja volt Horváth Döme (1819— 1899), akiről Hornyik József találóan állapította meg: „Ami gróf Széchenyi István volt az országnak, ugyanaz volt Horváth Döme Kecskemétnek.”1 Egyszerű kézműves szülők gyermeke volt, az előző fejezetek egyikében említett Horváth Cyrill öccse. Iskoláit 15 évvel idősebb bátyja támogatásával végezte el, ügyvédi oklevelet szerzett, már a 40-es években tiszti ügyész és városi tanácsnok volt Kecskeméten. Részt vett a szabadságharcban, a bukás után haditörvényszék elé állították, rendőri felügyelet alá helyezték. 1861- ben országgyűlési képviselővé választották, magas minisztériumi és bírói tisztségeket is viselt a fővárosban, szülővárosával azonban ezekben az években is tartotta a kapcsolatot. Részt vett minden jelentős alapításban: a Gazdasági Egyletében, az Iparegyletében, a Takarékpénztáréban éppúgy, mint a Katona József Körében. Az irodalom egész életében érdekelte, legtöbbet azonban az 1850-es években foglalkozott vele, amikor a közéletben nem tevékenykedhetett, az ügyvédi gyakorlattól eltiltották, Kecskemétet a rendőri felügyelet miatt nem hagyhatta el. Alföldi Színműtár, majd Újabb Színműtár című köteteiben — mások fordításai mellett — saját Racine-, Voltaire- és Hugo-fordításait publikálta; két kiadásban is megjelentette, tartalmas előszóval, Katona Bánk bánját. írt eredeti műveket is, ezek nem voltak jelentősek, fordításai felett is eljárt az idő, de az a szellemi pezsgés, amelyet munkássága keltett Kecskeméten, nem múlt el nyomtalanul, a helyi Katona-kultusz kezdeményezésével pedig hozzájárult Kecskemét nagy fia országos hírnevének megerősödéséhez is. Horváth Döme munkássága elképzelhetetlen lett volna az első kecskeméti nyomda nélkül, amely a művelt, a kor jelesebb irodalmárai közül különösen Toldy Ferenccel szorosabb kapcsolatban álló Szilády Károly (1795—1871) tulajdonában volt. E nyomda néhány termékét is érdemes volna felsorolni annak érzékeltetésére, hogy Kecskemét is kezdte kivenni részét az ország egyre bővülő könyvtermeléséből.2 Ezúttal csak két helyi szerző, ill. fordító művét említem kiadványai közül: az egyik Cervantes Don Quijotéjá- nakfrancia közvetítéssel készült fordítása (1850— 53), Horváth György (1817—1874) városi mérnök műve, a másik Victor Hugo A Notre-Dame Egyház Párizsban c. regényének Szalkay Gergelytől (1810—1887) való átültetése (1858). Minden valószínűség szerint Horváthot is, Szal- kayt is Horváth Döme ösztönözte munkára, mindkettőjüktől jelent meg később több fordítás is. A XIX. század második felében Kecskemét szellemi életének másik kiemelkedő alakja egy történetíró, Hornyik János (1812—1885). Kecskeméten született, itt végezte a középiskolát, majd a pesti egyetemen folytatta tanulmányait. Szülővárosában levéltáros, később városi főjegyző lett. Kiterjedt levéltári kutatások alapján előbb az Életképekben (1848), majd az Új Magyar Múzeumban (1853) publikált történelmi tanulmányokat, fő művének, Kecskemét történetének négy kötete 1861-től 66-ig jelent meg. A város történetét 1711-ig írta meg. Különösen értékes a művéhez csatolt oklevéltár, mert az abban publikált iratanyag a második világháború idején jórészt megsemmisült. 1865-ben külön kötetben adta ki Pusztaszer történetét, életének utolsó éveiben fogott hozzá Kecskemét gazdasági fejlődésének története c. művéhez, ezt már nem tudta befejezni, az elkészült rész kiadására is csak 1927-ben került sor. Hornyik országosan elismert és igen nagyra értékelt történetíró volt. Fő művét az Akadémia Marczibányi-díjjal jutalmazta, a szerzőt akadémiai levelező taggá választották. Halála után Szilágyi Sándor mondott róla emlékbeszédet az Akadémián, s ebben megállapította: „ez időpontig Hornyik munkája a legjobb monographia irodalmunkban.”3 Csak azt sajnálhatjuk, hogy művének máig sem akadt méltó folytatója. 95
