Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Szociográfusok tanácskozása Kecskeméten (Összeállította Zám Tibor)
szorult a közvetlen hatalomból. Az uralkodó osztályon belüli képviselete természetesen megmaradt, s a Horthy-rendszer egész története a legkülönbözőbb konfigurációkban ezeknek a frakcióknak a harca. A bethleni konszolidációban rögtön fellép egy olyan radikális gondolat, amely csalódva a kommünben, csalódva bizonyos fokig a baloldaliságban — éppen a földkérdéssel szembeni érzéketlensége és a nemzeti kérdésben tapasztalható érzéketlensége miatt — először jobboldali radikális színezetben jelentkezik. Ennek legtehetségesebb, leginvenciózusabb képviselője vitathatatlanul Szabó Dezső volt. Körülötte elindul egy másik ifjúság, amely később a Bartha Miklós Társaságba és egy sor más szövetségbe, társaságba szerveződik, amelyek nem a Czetlerék vagy a Hallerek által végiggondolt koncepció szerint akart falukutatást szervezni Magyarországon, amelyben őszinte radikális indulatok munkáltak. A szocialista baloldali erők akkor tudtak jelentős szerepet játszani, s akkor jöttek létre érdemi kapcsolódások és szövetségek, e között a 20-as évek elején induló ifjúsági és az illegális kommunista párt vagy más baloldali erők között, amikor a kommunista mozgalomban, különösen a harmincas éveket és a Komintern VII. kongresszusát követően a népfrontpolitika egy konstruktívabb megközelítését tette lehetővé a magyar valóság elemzésének, és így a föld- és a nemzeti kérdés elemzésének is. Most, ha ezeknek az intézményeknek a történetét egy kicsit közelebbről megnézzük — de megint nem akarok a részleteknél időzni —, akkor a következőt tapasztalhatjuk: A Sociographiai Intézet az állam intézményes vonala volt. A története egyértelmű. Ennek a vezetésében és ellenőrzésében egészen közvetlen szerepet vállalt Teleky ésTeleky közvetlen munkatársai is. Ez az intézet tulajdonképpen hivatalos, úgynevezett „kincstári” változata volt a szociografizálásnak, és tulajdonképpen nem is lett más mint egy adatbank. Ennek következtében semmi érdemi, konstruktív szerepet nem játszott a két háború közötti évtizedben. Sokkal izgalmasabb az a mozgás, azok a mozgalmak, amelyek a Bartha Miklós Társaságban, a Széchenyi Szövetségben is, később ifjúsági mozgalmakban is végbementek. Többen megírták ezt — azt hiszem éppen az irodalmi példák az ismertebbek —, Balogh Edgár egy nagyon szép önéletrajzi regényben kottázta le ennek a mozgásnak a részleteit. Ahogy a prágai Szent György-cserkészek eljutnak a Sarlós Mozgalomig, ahogy a Sarlós Mozgalmon belül végbemegy az eszmei tisztázódás, tulajdonképpen hasonló folyamatok és mozgások a Széchenyi Szövetségben elül, a Pro Chriszto mozgalomban, de az összes hasonló, a legalitás szintjén jelentkező mozgalomban megfigyelhetők voltak. így jött létre az a paradox helyzet, hogy azok a fiatalok, akik a 30-as évek elején indulnak e bizonyos fokig államilag vagy az állam különböző szervei, különböző egyházi prominensek által támogatott, szervezetekben, a Világgazdasági válságot és a Gömbös-féle politikában való csalódást követően, akkor, amikor kibontakozik a Márciusi Front mozgalma, eljutnak a jobboldali radikalizmushoz, a jobboldali radikalizmustól egy olyan társadalmi szemlélethez, amelynek a Magyarország felfedezése-sorozat tulajdonképpen a legjelentősebb és legfontosabb dokumentuma. Mindezt azért mondtam el, mert úgy érzem, hogy a sorozat szerzőinek életútjában is felismerhető. Féja Géza részletesen megírta önéletrajzi munkájában, hogy az ő útja a visegrádi tanárságtól hogyan vezetett a Magyarország felfedezése-sorozatig és a Viharsarok megírásáig. Szabó Zoltán esetében is hallatlan bonyolult az az út, ahogy ő a neokatolicizmustól, a neokatolicizmus eszmerendszerétől a Cifra nyomorúság a megírásáig eljut. Azt hiszem, a munka sok szempontból még élvegezetlen. Én a problémát itt azért hoztam szóba, hogy jelezzem: az a kijelentő mondat, hogy egy műfaj ellenzéki vagy nem ellenzéki, ez önmagában teljesen megalapozatlan. A szoci67
