Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Bálint B. András: Itt mindig jönnek-mennek

— A huszonkét szálló közül ötben van önálló könyvtár, kb. 4000 kötetes könyvállománnyal, míg tizenkét helyen az üzemi könyvtárak 26 000 kötetből álló könyvállománya áll a lakók rendelkezésére. Két budapesti és két Pest környéki szállónk 95 lakója részére azonban nem biztosított saját, vagy üzemi könyvtár útján olvasási lehetőség.

— Szállóinkban a fekvőhelyek többsége (995) heverős rendszerű, a még meglevő 713 vaságy közül 316 emeletes. A vaságyak 88 százalékában matrac helyett habszivacs betét van. Minden fekvőhelyhez paplan és könnyű műszálas takaró tartozik.

— A szállólakók többsége „vándormadár”, akik részére a vállalati munkaviszony csak átmeneti jellegű. A szállón lakók fluktuációja az elmúlt három év során 55—70 százalék között mozgott.

— A szállón lakók összetételi arányai (forgalmi-műszaki: idős-fiatal; szakképzettszakképzetlen; törzsgárdatag-vándormadár) állandóan változnak.”

így a jelentés — szárazon, de sokatmondóan. Hozzátenni legfeljebb annyit lehet, hogy sok helyütt a mosdó és az illemhely is kevés, a zuhanyozó előtt pedig állandóan sorba kell állni. A konyhák szűkek és zsúfoltak, voltam olyan helyen, ahol húszán is sürögtek a három-négy gázmelegítő és a pléhborítású asztal körül. A szobák négy-, öt-, hatágyasak, én csupán az Üllői úti „laktanyában” láttam ennél nagyobb hálóhelyiségeket. De azok tényleg nagyobbak: van olyan szoba, ahol tizenhat vaságy merede- zik a plafon felé. A laktanya elnevezés sem véletlen: az épület 1945 előtt a csendőrök szálláshelye volt. . .

Először ide látogattam el, itt voltam tanúja az imént idézett jelenetnek.

— Nem túl gyakori a bevizelés, a hányás, de így zsoldosztáskor azért előfordul — mentegetőzik a gondnok. — Van, aki egyszerűen nem tud uralkodni magán, berúg, disznólkodik. Az ilyeneket hamar fenéken billentjük, menjenek az isten csudájába; mert közösségbe aztán nem valók.

— A fiatalok is isznak?

— Módjával; velük nincs annyi bajom, mint az öregekkel. És nem fogja elhinni: a barna srácok a legtisztelettudóbbak. Meghallgatják az embert, szolgálatkészek, segítenek, ha kell.

— Összesen hányán laknak itt?

— Várjon csak .. . van kilenc darabIO személyes szobánk, egy 14 személyes és egy 16személyes: az annyi mint százhúsz. Hát ennyien. A szobák sajnos elég kicsik, azt hiszem, nem felelnek meg az előírásoknak. Egy lakóra 12 légköbméternek kéne jutnia, de a 16 ágyas szobában csak 8 jut, s a többiben sem éri el a 10 légköbmétert. Persze azért — előírás ide vagy oda — megvagyunk valahogyan.

A társalgóban magam is egy „tisztelettudó” cigány fiúval akadok össze. A kályha mellett ül, tánczenét keres a rádióban. Mikor megszólítom, felugrik, bemutatkozik, hellyel kínál.

— István vagyok, Kantár István a nevem. Csudára szeretem a muzsikát, tudja, egész este elhallgatom, ha lehet. Mindegy, hogy dzsessz, nóta vagy operett, teljesen mindegy. Hát most is valami jó frisset keresgéltem.

Hosszú haja a vállát veri, bajuszán-bőrén súlyos izzadságcseppek ülnek.

— Sok melóm volt ma, belefáradtam — megtörli az arcát. — Pályamunkán dolgozok öt éve már, de egy-egy nehezebb nap még most is kicsinál. Aztán az a baj, hogy itt a szállón mindig jönnek-mennek, nem tudom kipihenni magam. Túl nagy hely ez, Óbudán jobb volt.

— Ott is lakott?

Elkapja a tekintetét.

— Ótt is, de onnan eltanácsoltak. Nem viselkedtem úgy, megmondva őszintén,

61