Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Varga Mihály: Esték a munkásszálláson
Eg y fiatalember: — Aki tanul, abból lehet művezető, de még igazgató is. Érdemes tanulni. Többen elpanaszolták: zavarják őket a részegeskedők a tanulásban. — Nincs erre orvosság? — kérdezem. Bölcsen válaszol egyikőjük: — De lenne, ha ők is tanulnának. VONZÁSOK ÉS TASZÍTÁSOK Lehetetlen megkerülni a kérdést: mi vonzza, vagy mi kényszeríti ide ezeket az embereket, idegen környezetbe, mostoha körülmények közé? Miért veszik a bőröndöt, a hátizsákot, hogy neki induljanak mint apáik, ükapáik egykor, a jobb élet reményében? Legtöbben a jobb kereset vágyától űzve. — Mi ketten bócsaiak vagyunk — kezdte egyikük, majd így folytatta.— Ott gyenge lábon áll a szakszövetkezet. Kapáljak, míg a szemem le nem hunyom? Legyünk őszinték: ki az — pláne, ha fiatal —, aki nem a jobb, a tisztább melót választja? Hát még, ha a kereset is több! Igaz, nem imádunk itt lenni a szálláson. De végül mindig eljön a hétvége, s már itt se vagyunk! Egy szanki kőműves: Otthon persze hogy jobb! De muszáj itt lenni a nagyobb kereset miatt. A pénz, az pénz, nem igaz? A téeszben nem jött össze ennyi. Csak a testvéreim, meg a szüleim hiányoznak. Vannak, akik a szerintük drága útiköltség miatt laknak inkább a szálláson. Egy izsáki ember elpanaszolta: a napi huszonhat forintos buszköltség rengetegre rúgna havonta. Akinél nem volt meg odahaza a meghitt, nyugodt családi légkör, az is elvágyott onnan. Egy fiatalember: — Elromlott minden rég; amikor mostoha jött a házba. Legjobb volt menekülni onnan . . . Pedig itt se jó . . . Harminchét esztendős férfi: — Tízen vagyunk testvérek. Szegény édesanyám életében csak összejöttünk még néha, de azóta? Széthullott a mi családunk, nem találkozunk egymással. Feleségem, gyerekem nincsen; miért ne lennék itt? Az egyik gépkezelő ugyancsak a mostohája miatt nem jár haza; pedig a szomszédos Nagykőrösön lakik. Egy negyvenéves férfi azért menekült el Nemesnádudvarról, mert elvált a feleségétől. Tizenhárom éves kislánya miatt nagyon keserűen utazott el ilyen messzire. Amikor a húszesztendős szabolcsi fiatalembert arról kérdezem, nem kevés-e, hogy csak havonta látja a szüleit, csak ennyit mond: — Elég az. ***** Sokáig sorolhatnánk a példákat arra, hogy vannak, akik a távoli munkahely miatt sem szakadtak el a családjuktól. 53
