Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 7-8. szám - MŰHELY - Páskándi Géza: Modernség és hagyomány (II)

pontja lehet — főként mások számára. Tisztázatlan gondolatainkat, fogalmainkat mentse tehát a jószándék és csakis az!

Az 58. old. nyolcadik sorát követően: (Arról majd később szólunk, hogy a „modernségből” irodalomtörténeti-esztétikai értelmű, „vízválasztó” szó Francia- országban a XVII. század vége felé lett belőle.)

Az 58. old. harmadik bekezdésének hetedik sorába: És még egy ennél felszíni bb, de jóval gyakoribb oka is van: a „modern” és „divatos” szavak iker-jelzőként igen sokszor fordulnak elő reklámokban, a pongyolább köznapi beszédben, sőt a zsurnalisztikus nyelvben is:jelentésük,értelmük összetapad, s ezután már a,,nincs idő” hajszájában nyelvhasználatunkban gyakran ami „modern” az „divatos”, s ami „divatos” az „modern” is. Tipikus jelentésáthárulással állunk szemben. Kompromittáló lesz az alkalmi együttjelentkezés. Arról nem is szólva, hogy az, ami „modern” egy idő után többnyire mindig „divatba is jön”, ami természetesen hígulással is jár, mert hiszen egy áramlathoz minél többen csapódnak, annál nagyobb a valószínűsége a féltehetségek, tehetségtelenek, szélhámosok beözönlésének; szinte azt mondhatnánk, ahány emberrel bővül a kör, annyival kerül távolabb a kiindulási „program” önmagától. Ez a szellem, az emberi szellem történetében mindig is megfigyelhető. Sokszor még a kíváncsi rokonszenvezők, a tartalmatlan, de jóhiszemű sznobok is messze elsodorhatnak — például — egy művészi hitvallást start-beli önmagától. (Nem egy áramlat természetes, egészséges, a valósággal önmagát mindig szembesítő továbbfejlődésről mint fejleményről van itt szó, hanem igénytelenségről, nem-odafigyelésről, gyenge önátadásról, akarattalanságról vagy pedig valaminek a „botcsinálta” feladásáról.)

Az 59. old. tizenötödik sorába: De egyben benne van a tapasztalat szentséggé tétele, a tapasztalat, mint ami tekintély-elvben szintén közrejátszik. A „bagázsi amit hoztunk”, az ereklye-szerűség stb., amelyeknek tisztelete nem önmagában (!) téves, sőt: csakis a változó időfolyamatból való kiszigetelésük, a múzeum-jellegűség, egyszóval: a hagyomány-mumifikálása a vétség. Épp oly kárt okozhat az, mint egy gazdaságban a be nem fektetett tőke: a hagyományt mint holt, s nem mint forgó-tőkét kezelni nemcsak hiba — olykor bűn is lehet, pláne, ha „befektetését” különösebb kockázat nélkül tehetnénk. Mert ha a hajszálon-múlás kockázatának tennénk ki — az feltétlenül ránk hullana még súlyosabban vissza. Ám a körülvevő tényezőket a legalaposabban szemügyre kell vennünk, több álláspont oldaláról is, a helyzet, az idő, az eszközök és emberek szempontjából és távlatában. Azon sem árt most átszaladnunk, hogy mik a „hagyomány” fogalmához leggyakrabban társuló irodalmi képek, hasonlatok. Melyek a szinonimái? Ugyanis, sokszor amit a fogalmi definíció nem ád — megadják a leggyakrabban társuló képek, mintegy kollektív parafrázisként. Az asszociációk „jó árulása” (jelzők, hasonlatok, képek „árulása”) ez. Észrevehető, hogy akár biológiai, akár geológiai, akár szociális stb. körből táplálkoznak ezek a,,vonzatok” — mindenképpen a hagyomány létfontosságát húzzák alá. íme: gyökér, fa, „életfa”, „származásfa” vagy „családfa” (az időbeli valamihez-tartozás, valahonnan-jövés, „pogányillatú” képe dominál). Aztán: templom, múzeum, ereklyehely, oltár, szikla (itt meg: az intézményesült, a „stabil”, a szertartásszerű: hiszen a szikla is — áldozóhely volt. (Továbbá: föld, forrás, réteg, alap, alapozás (fundamentum), talaj (ezekben az iménti,már keresztényibb színezetűvel szemben,ismét a mitikus érhető tetten: lásd: Gea, földistennő, Anteusz és Heraklész harca stb.) Azután: táplálék, szervesség, bor, kenyér, ital stb. (ez esetekben a hasznos, a szükséges, a létfenntartási elem hangsúlyozódik keresztényi—gyakran kálvinista—színekkel: pl. bor-kenyér-úrvacsora.)Vagy:ősök, elődök, szülőink stb. ebben a konkrétabb historikus-szociális jelentkezik,

60