Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 7-8. szám - MŰHELY - Páskándi Géza: Modernség és hagyomány (II)
Ha a fenti képet egy festő közelről festi le, óhatatlanul megszűnik effajta hasonlósága, mert inkább a részletek felé kellene mennie, s ezáltal elveszíti távolsági rálátását. Ebben az esetben — mondjuk — a kútágas repedései, színárnyalatai stb. dominálnának: s „eltűnne a szúnyog”. Ami hasonló tehát bizonyos távolabbi perspektívában, az nem-hasonlóvá válhat egy közelebbiben. Ám egy szénaboglya még olyan távolságból sem hasonlít egy szúnyogra, mint amilyen távolságból az említett kép meg van komponálva. Tehát: bizonyos alaki vagy egyéb tulajdonságoknak eleve is adottaknak kell lenniük, hogy két valami hasonlítson, viszont ezt a perspektíva teszi megfogható- vá. Bizonyos — előnyös — perspektíva nélkül tehát nincs jól kifejezett hasonlóság, de csupán a perspektíva önmagában még nem elegendő. Előnyös perspektíván itt azt értjük, ami a hasonlóságot leginkább evidenciálissá teszi. (Vagy épp az ellentétet.) Két szín hasonlíthat egymásra: hasonlóságukat épp a vegyítés, elegyítés, adagolás adja, persze egyben különbségüket is. Az adagolásban a dózis növelése ugyanaz, mint amikor közeledem a síkságon áfához: mindkét esetben fokozatosan közeledem a valóságos nagysághoz. A dózis esetében a legerősebb hatáshoz, mely még kibírható. A fokozatos megismerés—felkészít. Edzés a közeli látványra. Az adagolás tehát egyfajta perspektívateremtés: a részek közti kellő — előnyös — távolságot, illetve közelséget megteremtjük. Az adagolás distanciális. Ugyanakkor a mennyiséget a minőségbe áthajlító, átvivő gyakorlat is. Technika is tehát: tapasztalatban „megkeményedett” hagyomány, mesterség, fortély, melynek hagyomány-voltát nem érezzük már tudatunk affektív-(indulati)-szintjén, mert az affektiv számára időszerűből átlép a praktikus idő-szerű szférájába, a csak hasznos szférájába. Az affektiv hagyomány köréből a dolgok leggyakrabban átkerülnek a praktikus hagyomány körébe is. Ez mintegy végső stációjuk. Ilyen értelemben az affektiv hagyomány és a „közvet- lenül-hasznos” között eléggé távoli a kapcsolat, mert az affektiv hagyomány a,,haszon- talant” is magába szívja, így az érzelmeket jobban mozgósíthatja. Mi, ami kor hagyományról beszélünk csakis az affektívben maradunk, lévén főként irodalomról, s (kisebbrészt) művészetről szó. A (puszta) technika tehát ilyen értelemben a „lelketlen hagyomány”,a„lelkevesztett” hagyomány,de amelynek egyébiránt áldásosságát s kiválóságát minden percben érzékelhetjük. Itt nem értékösszemérésről van szó tehát, hiszen más és más értékűség áll fent, csakis másságról. Az apáról fiúra szálló mesterség-tudás, de maga az „iskola” is — hagyomány; s minden állandósult gyakorlat is hagyomány. Ha pl. a genetikai értelemben vett átöröklés olyan „hagyomány”, amelyről mit sem tehetek én, mint éppen megszületett utód, a szellemikulturális hagyomány láttán is olykor ilyen lehet az ember, az éppen-létező én érzése. Aminek „lelke” volt (egy cselekvésnek például) még a szépnagyapám idejében, annak számomra már nincs „lelke”. Gyakorlattá lett csupán. Csak-hasznos cselekedetté, civilizációvá. (Mert kultúra és civilizáció különbségében az affektiv és praktikus különbsége is ott van. E hasznosságban valamikor még etikum és affektivitás volt. A puszta technika az „erkölcstelen” jó. A puszta gyakorlat az affektív-etikai elemek sírja. Affektiv szempontból oktalannak tűnik. Hogy a puszta technika mint „erkölcstelen jó” állítás félreérthetetlen legyen: több oldalról is megközelíthetjük. A technikai feltaláló számára találmánya az indulat és erkölcs körén belül van. Atalálmány első használói még „lelkesednek”. Aztán általánossá válik, szokássá: puszta technikai lesz. Azért hoztunk egy példát a technika köréből, mert így jobban látjuk: a technika is puszta technikává válhat. Vagyis: mi a technika szót tágabb értelemben használjuk. Az,,ellélektelenedés” szinonimájaként. A költészetben: ha valamit csak használnak, pl. a jambust — senkire sem jellemző különösen, mindenkié, nincs rajta az eredetiség feszültsége. A „szeretkezés technikája”. Puszta technikája. Tehát: a tartalmavesztett jó. Mert a vansága jó. (Mert még megtelhet tartalommal, ha már megvan.) A szellemi hagyomány problémája 56
