Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 7-8. szám - MŰHELY - Féja Géza: A honalapító

bői építi: két évszázad és a saját keserveséből. Megmutatja, hogy nagy költő, mozgósítja egész dallamkincsünket, rejtelmes esztétikai és etikai erőket hív fel a mélyből. Végnél ott a „kitörés” vágya, Kodálynál a ténye: két évszázadot ment ki az emésztő tűzből ,a fojtogató füstből a „szabadba”. A szabadba? Igen, mert ez a szó több annál, amit általában emberi szabadságnak nevezünk. A négy dimenzió szabadsága is. Az idők teljességeA Psalmus: zsoltár, keserves, óda, elégikus el lágyulás, a históriás ének felsőfoka, már alkata szerint dráma is, fohászkodás, végül pedig himnusz. Kölcsey Himnusza és Vörösmarty Szózata mellett a helye. A XX. század félelmetes magyar válságának túlzengése. Harc és győzelem. Elsöpri a Liedertafelt, a műmagyar dalt, a cigányzenét, az epigonok hadát. Bizonyságot tesz, hogy mi szabadulhat fel abból a történelmi örökségből, amelyet akkor már csak a nép őrizett. Irgalmatlan ítéletet mond egy korszak hivatalosairól, de ezt cselekszi a Jézus és a kufárok-ban is. A bibliai történet csupán alkalom, hogy történelmi bátorságra biztassa népét,

1932-ben ismét fellobbant a népköltészet vitája. Ezúttal a Magyar Szemle támadott, célja a népiség előretörésének a megelőzése volt. A Szemlét Bethlen István fémjelezte, Kornfeld báró adta a tőkét, és Szekfű Gyula szerkesztette. Az arisztokrácia, a tőke és a Habsburg-katolicizmus szövetkezett mindennemű népi előretörés visszaverésére, az erők szétzilálása érdekében pedig egy népi írót is munkatársaik közé fogadtak. Bethlen nem törődött az irodalommal, Kornfeld valamikor Adyt támogatta, s mint utóbb kiderült, rejtett nosztalgia fűzte a népiekhez, a támadás Szekfű eszméje volt, elsősorban Kodály ellen irányult, eszközként egy fiatal tudóst használt fel, nem írom le a nevét, mivel később jobb belátásra tért, és érdemes tudományos munkát végzett. Már cikkének címe, az Elképzelt parasztklasszicizmus is lövés volt Kodály felé, aki másfél évtizede tett bizonyságot a tényleg létező „parasztklasszicizmus” mellett gyűjtéseivel, műveivel és cáfolhatatlan tényekre épülő elméleti írásaival. Az ellentámadást József Attila indította el az Új Magyar Földben, én pedig az Előőrsben. Mindketten más alapállásból, de közös meggyőződés jegyében. A Magyar Szemle balítélete egy silány német elméletre épült, a „gesunkenes Kulturgut” tudománytalan, kiagyalt legendájára. A német elmélet szerint önálló népköltészet nem létezik, amit annak vélünk, nem más, mint az úri költészet „széténeklése”, felhígulása, süllyedése. Éppen Kodály és társai gyűjtésére támaszkodva bizonyítottam be, hogy ellenkezőleg: a népdal, s a népballada összeéneklés útján nyeri el végső, tökéletes formáját. A népköltemény egy népi sorban élő költői tehetség szerzeménye, s rendszerint messze útra indul, tájakat jár be, a tovább éneklők tovább is fejlesztik, bővítik, csiszolják, míg végső formáját elnyeri. Éppen Kodály Háry Jánosának remek „bordalát” hoztam bizonyságnak, kezdetlegesebb változatait Dunántúl több helyén megtalálták, de végső tökéletességében a Bars-me- gyei Alsó-Szecsén jegyezte fel Kodály. Dunántúlról menekülő parasztok hozták magukkal, és a szülőföldre visszasajgó emlékek melegében vált tökéletessé. Ma már köztudomású ez, Kallós Zoltán ballada-gyűjteményének variáns-tömege végleg eldöntötte a kérdést, de 1932-ben egyedül vallottam. (A lefolyt vita immár történelem, ezért nem hallgathatom el, hogy Bethlen a szellemi életben sohasem alkalmazott erőszakot. Szekfű a szellemi vitában csupán ugyanolyan fegyverek jogosultságát ismerte el. Kornfeld báró pedig nemsokára váratlanul megjelent a népiek vásárhelykutasi találkozóján. Ekkor ismertem meg, kidöntött ősfára ültünk, és végigbeszélgettük csaknem az egész éjszakát. Kornfeld valamikor értette Adyt, vagy legalábbis tudta, hogy kicsoda. Most pedig rejtett rokonszenv húzta a népiek felé. Ám, nem bírta elfogadni, hogy az egykorú gazdasági világválság távolról sem pillanatnyi tünet, de a kapitalizmus súlyos szervi betegsége. Az egész szövevény ismertetése nem tartozik írásom keretei közé. De tartozom egy tisztelgéssel, mert szép nosztalgiái voltak.)

46