Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 7-8. szám - VALÓ VILÁG - Halász Géza Ferenc: Huszonöt éves az első Kodály-iskola

ágyból írta. Megköszönte, hogy két évtizeddel ezelőtt elindultam vele. Igen, ilyen volt, embernek is kitűnő.

Negyedszázada az új tásadalmi rendet alakító törekvések közepette, az országnyi gondok és erőfeszítések idején egy huszonéves, törékeny teremtés elhatározta, hogy újfajta iskolát teremt az Alföld egyik tanyás városában, Kecskeméten. A hitelt érdemlő szemtanú, Maróti Gyula, aki jelenleg a Kórusok Országos Tanácsának főtitkára, így emlékezett vissza 1964. február 17-én, az új iskolaépület átadási ünnepségén:

— Pünkösdkor lesz 15 éve, hogy egy éjszaka Kecskemét főterén sétáltunk öten: Kodály Zoltán, Vásárhelyi Zoltán, Nemesszeghy Lajos, jómagam, és valamennyien áhítattal hallgattuk azt a lelkes program beszédet, amelyet Szentkirályi Márta tartott egy Kecskeméten felállítandó zenei tagozatú általános iskola érdekében. Mindnyájan helyeseltünk, sőt rálicitáltunk, de — őszintén szólva — álmomban sem gondoltam volna, hogy ebből 15 év múlva országos mozgalom válik, és Kecskeméten hétmilliós költséggel valódi otthont is kap a ,,49-es álom”.

A kórusteremtő karmester és zeneszerző, Kodály több művének ősbemutatóját dirigáló Vásárhelyi Zoltán ugyancsak elragadtatott hangon szólt:

— A nagyhírű iskola énekkarával a „tizedik születésnapon” találkoztam személyesen. Karmesteri gyakorlatomban sohasem fordult elő — még hivatásos énekkarok esetén sem —, hogy zenei elképzeléseim teljessége rövid félórás próba nyomán maradéktalanul érvényesüljön. Itt, a jubileumi ünnepségen ez a csoda valósult meg; a Lengyel Lászlót fölényes biztonsággal, elevenen, színesen, sőt az emberábrázolás magas fokán adta elő ez a drága, csillogó szemű gyereksereg. Mindezekért hálás köszönet és őszinte elismerés Nemesszeghy Lajosné igazgatónő és munkatársai fantasztikusan hívő munkájának.”

Ezt megelőzően, még az 50-es évek második felében ezt vetette papírra: „Büszke vagyok, hogy szülővárosom alkotta meg országunk első tökéletes zenei tömegnevelését. Ez a nagy tett elsősorban.”

A visszaemlékezések szerint az érzékeny intelligenciájú, kifinomodott pedagógiai és művészeti érzékű, iskolaalapító asszony hajthatatlan volt, amíg nem sikerült előbbre jutnia elképzeléseinek megvalósításában. Az eredmény őt igazolta, amikor „ajtón ki, ajtón be” ment az igazgatása alatt álló intézmény fejlesztése és tanítványai továbbfejlődése érdekében.

A Kecskeméten elért eredmények híre nem csupán az országhatárokon belül,hanem

térté a világon gyorsan terjedt. A 60-as évek derekától egyre több szakember látogat ide a Szovjetunióból, Lengyelországból, Csehszlovákiából, Bulgáriából, az NDK-ból illetve az Egyesült Államokból, Franciaországból, az NSZK-ból, Angliából, Japánból . . . Tévéfilmek népszerűsítik az oktatási módszert. Tudományos akadémiák, zeneszövetségek, rádiók, pedagógus szervezetek, diplomáciai testületek küldik el képviselőiket, hogy meggyőződjenek a valóságról, és tanuljanak. Csoportos látogatók érkeznek a szakmai konferenciákról. Csupán az egyik, az 1970—71-es tanévben pontosan ötszáznegyvenöt érdeklődőt fogadott az intézmény, köztük kétszáznyolcvanhárom magyart, és kétszázhatvan két külföldit. A bemutató tanítások száma 161-et tett ki, s 33 tájékoztatót tartottak. Csaknem minden napra esett valami. Nemesszeghy Lajosné az 1970 július 20— augusztus 20 között megrendezett első nemzetközi Kodály-szemináriumon elmondta:

— Magyarországon két évtized mérföldkövei megnyugtatóan jelzik a kisgyermekek zenei nevelésében megtett útszakaszokat. Az 1950-es években, amikor az első osztályba lépő gyermekek dalkincsét vizsgáltuk, nagyrészt operett-és táncdallamokkal találkoztunk, amelyeket a rádió, tévé és a családtagok hajtottak feléjük. De az óvodából is sok nem kisgyermeknek való, nagy hangterjedelmű, vagy szövegükben értéktelen, népdalra

35