Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 7-8. szám - VALÓ VILÁG - Vekerdi László - Bakos István: Önismeret és kutatás

vagy világszenzáció, mert egy mesemondótól 120 ívre való anyagot összegyűjteni, az eddig még nem nagyon sikerült senkinek. Egyébként a mesemondó személyiség- vizsgálatát is mi indítottuk el, az új magyar népköltési gyűjtemény tizenhat kötetében publikáltuk eddig ezeket a nagytehetségű mesemondókat, és ezt most már Európa- szerte mint „magyar iskolát” emlegetik.

Nagyon érdekes, hogy milyen visszhangja támad a magyar közvéleményben annak, ami a népköltészetben valóban értékes, ami a szépség fényeit hordozza. Gondoljanak csak a „Röpülj páva” sikerére; nem azt látják-e, hogy a legnagyobb sikert az archaikus szépségű dallamaink aratták, s utánuk a legújabb stílusú paraszti dalok, melyeknek frissesége, jókedve, lendületessége elragadta a nézőket, hallgatókat. Nagyon tanulságos volt, hogy néhány kedves dallam hogyan aratott országos sikert, hogyan éneklik, fütyülik szerte az országban. Legutóbb a népfront kongresszusán Vass Lajos az egész kongresszust megénekeltette, s a „Röpülj páva” egyik sikeres számát, egy szabolcsi menyecske által előadott dallamot énekeltek legszívesebben. Milyen érdekes, hogy a Televízió „Ki mit tud” versenyén Faragó Laurának, aki moldvai csángó balladákat énekelt megindítóan, már követője akadt, mert az egyik nyertes egy kislány lett, aki szintén moldvai csángó dalokat adott elő, végtelen frisseséggel s kedvességgel. A Bartók Együttes, Sebőék és a Táncház mozgalom kibontakozása nem véletlen. A népmesekincsben, balladáinkban, népköltészetünkben, dallamvilágunkban any- nyi a gazdag szépség, hogy ezek őrzése, és — ahogyan Kodály akarta — közös műveltségi anyanyelvűnkbe emelése elemi kötelességünk. Ez természetesen semmiféle nemzeti elzárkózást nem jelent, hiszen ezek a dallamok egyszerre hordozzák a magyar múlt dallamkincsét s az európai dallamvilág értékeivel való összefüggést, sőt ősi dallamainkban Eurázsiával való összefüggésünket; nincs ezekben semmiféle elzárkózás a teljes emberitől. A paraszti kultúra abban aformában, ahogyan megismertük, megszűnik alkotó kultúrának lenni, és most már néhány szigetszerű településen kívül hazánkban nem is vizsgálható a régi paraszti lét semmilyen formája. Megszűnt a gazdasági alapja a termelőszövetkezeti-állami gazdálkodással, a kötelező iskolázás megvalósításával pedig megszűnt a nívós analfabetizmus, a mesemondás alapfeltétele. Mert meg kell mondani az igazat, a jó mesemondók mind analfabéták voltak, az csak kuriózum, hogy egy mesemondónk Benedek Elek mesegyűjteményein s ponyvatörténeteken pallérozódva alakít ki történeteket. S nemcsak a paraszti kultúra régi alkotó természete szűnik meg, maga a paraszti társadalmi osztály is egyre kisebb rétege lesz a magyar dolgozó népnek, hisz egyre kevesebben foglalkoznak paraszti munkával. Ugyanakkor mindaz az érték, amit a paraszti kultúra kifejlesztett s szájhagyomány útján megőrzött, szervesen beépül egész művelődéspolitikánkba. Bele kell épüljön elsősorban az oktatásba. Az énektanításba — erre Kodály gyönyörű példát mutatott az énekeskönyv nyolc általános osztályra kidolgozott módszerében —, a magyar nyelvi oktatásba, a történelemtanításba. Nem hinném, hogy a fizikai munka néhány primitív formája, amit politechnikai oktatás címén megvalósítottunk, olyan instruktiv lehetne, mintha megtanítanánk az ifjúságnak a munka történetét. S ebbe szervesen beletartozik a paraszti munka: a földművelés, a domesztikáció, az öntözés; mindenféle múlt és jelen formája a mezőgazdasági munkának. S amit az iskola elkezdett, folytathatja a katonaság, a rádió, a televízió. És így az egész modern magyar művelődésnek részese lehet a paraszti hagyomány, már magasabb fokon; a legkülönfélébb kiadványok által, a művelődési házak, kulturális csoportok, színjátszók, tánccsoportok munkáján keresztül. Szóval a paraszti kultúra megszűntével nem kell elpusztulni felhalmozott kincseinek is; másként,országos méretekben s helyi kezdeményezésekkel is meg lehet őrizni és tovább gazdagítani, a magyar nemzeti művelődés alapjait, hagyományait; önmagunkat.

30