Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 7-8. szám - Ördögh Szilveszter: Virágballada (Elbeszélés)

A színből előhúzta a szekeret, erőlködve föltette az ekét, a felemás talyigát, föl a boronát. Az ülés mögé egy kéve lucernát helyezett, a lucernába a kanna vizet, hogy ne rázkódjon, hogy ne lötyögjön. Mikor újra a konyhába ment, Etelka már várta. Az asztalon az étel: a kenyér, a szalonna, lekötözött fazékban hideg meggykeszőce.

— Míg el nem készülök, nem jövök haza. Tán nem lesz forróság, tán hamar megy a munka.

— Mit főzzek estére? Te mit szeretnél?

— Nem tudom, virágom, amit te jónak látsz. De csak keveset. A gyomrom most böjtölni szeret.

— Tarhonyáskrumpli jó lesz, gyönge csibével?

— Nem tudom, mondtam már. Nem tudom. Amit te gondolsz.

Csókkal búcsúztak, mint mindig, őszintével.

Boda Etelka még állt a kapuban, a tárva tárt kapuban. „Jönne már haza, érkezne már vissza! Mit ér a tarló, mit a porzó szántás, mit a zsenge krumpli! Jaj, érzem én, édesuram, messzire elmentél! Jaj, nem csak a tarlóra, gabona csonkjára! Messzire mentél el, én már alig látlak, gyere hozzám vissza!”

A pirkadat csöndjében hátrafordult Kelemen. Hiszen hallotta, örökkön hallotta asszonya csöndszavát. Hát intett a sarokról, sután, bátorítón.

Etelkát nézte még, Darvas Kelemennét, néki fiút szülő párját — de azt a másikat látta már, Sállai Szép Katát, Sállai Pál lányát, Kis Eszter virágát.

..Hogy tört volna el a kezem, mikor kaszát fogtam, hogy Péter-Pálkor aratni akartam! Hogy némultam volna el, amikor marokszedőnek hívtalak! Látod-e, mit tettél tudatlan, szándéktalan, drága társam-párom, Boda Etelka?! Hát te ajánlottad, te mondtad erősen: magad helyett Kata majd jól szedi a markot! Hát mért fogantál meg te is, lélegző fiúcska, hogy anyádat bántod, hogy hajlongását tiltod, hogy marokszedni vélem nem engedted!”

A szekérrel a ló a Sallai portánál megállott. Darvas Kis Kelemen kínjában dohányra gyújtott, s várt. Ültéből látta, hogy fut Kata az istállóból, otthagyja a fejést, szalad a kapuba.

— Szép jó reggelt, Darvas Kis Kelemen! Hogy aludtál?— Kata már nevetett, kezét törülte köténye szélébe.

Kelemen hallgatott, tétován bólintott.

— De szomorú az én kaszásom, tán nincs valami baja?! — és Sallai Szép Kata már lépett a szekérhez, a kezét rátette Kelemenére, Kelemen gyeplőt szorító kezére.

— A fizetséged megvan. Tegnap lecsépeltünk, zsákokba mázsáltunk. A részed ott van a verandán, a szalagos zsákban. Holnap majd elhozom.

— Szebb újságot már nem is mond nékem Darvas Kis Kelemen? Hogy mit álmodott éjjel, hogy hogyan ébredt reggel, hogy mit csinál majd nappal?

— Mit mondjak, szép Kata. Hiszen úgyis tudod. — Mélyet szívott a dohányba, a füstöt kifújta az útra. — A Csóti Illéshez mék, a pejlováért. Azt mondta, ideadja. Összefogom a Csinossal, s fölszántjuk a tarlót. Tán nem lesz forróság, halad majd a munka.

— Hát csak ezért jöttél erre, ezért álltái itt meg, hogy ezt nekem elmondjad? Más szavad nincs hozzám?

Kelemen hallgatott, szívta a dohányt, a Csinost nézte, a foltozott istrángot, nézte rossz csizmáját.

11