Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 4. szám - MŰHELY - Szuromi Lajos: Pándi Pál: „Kísértetjárás" Magyarországon
SZUROMI LAJOS PÁNDI PÁL: „KISÉRTETJÁRÁS" MAGYARORSZÁGON Az utópista szocialista és kommunista eszmék jelentkezése a reformkorban Két kötetbe sűríti a szerző mindazt, amit témájára nézve igen gazdag ismereteibe alapvetően fontosnak tekint. Csupán jelzi, hogy egy teljességre törekvő bemutatá könyvek sorát igényelné. Az első kötet 570, a második 482 lap terjedelmű, a célratörő kutatás történészi hevületű, tudományos adatgyűjtésének bizonyító reprezentálása emellett eszmei értékelések, irodalmi értelmezések magas színvonalú, korrekt hang vételű impozáns monográfiája. Az alcímben kitűzött cél valóra váltott arányokat sej tét mindkét kötetben, különösen az elsőben uralkodik az eszmetörténeti, társadalom történeti vizsgálódás, írók és művek a választott szempont fénytörésében jelennek meg Az adatfeltáró, koncepciókat s eszmei fragmentumokat figyelmesen elemző komple: szemlélet az elfogulatlan, tárgyszerűségre törekvő történészek, irodalmárok számár: korábbi ismeretek, sejtések megerősítését jelentheti elsősorban, olykor már évidén ciák újrafogalmazását. Ami azonban nagyszerű élményt kínál mindenkinek — a doku mentáció nagyszabású panorámája mellett — talán az a sugárzó meggyőződés, hogy tör ténelmünk jelzett szakaszára is jellemző fáziskésésünk eszmék és művészet terén ro hamosan csökken a reformkor idején, Petőfiben pedig eltűnik. Az újszociális eszmél (a francia nagy forradalom és a marxizmus kibontakozása közötti történelmi perióduj egyre inkább radikalizálódó gondolati törekvései) általános érdeklődés tárgyaivá lesz nek, költők és politikusok körében egyaránt, az ideológiai álláspontok minőségéne megfelelően szélsőségek között változatosan hullámzó érzelmeket ébresztve. Az egyszempontú monográfia természetes előnye, hogy elsőrendű törekvését ka landozások, epizodikusság nélkül, céljának megfelelően követheti. A „Kísértetjá rás”... is kimerítően tárgyalja témáját, a logikai bonyodalmak zeg-zugos útjain eg) értelműén halad előre. A nagy szellemi teljesítmény — ritka kivételektől eltekintve - mértéktartó, világos és így érthető stílussal párosul, a hasonló természetű művek nt hézkességét szerencsésen elkerüli. E kötetekben a stílus maga is vonzó teljesítőién) Az egyszempontúság azonban természetes veszélyeket is hordoz. Elég ezek közi kettőre utalnunk: egyrészt lépten-nyomon fenyeget az aránytévesztés, másrészt — a előbbiből részben következve — a művek értelmezését sarkíthatja, kizárólagosság est tén torzíthatja. A szerző világosan érzékeli e gondokat, mert miközben meggyőződésé higgadt nyugalommal követi, periodikus monotóniával ébresztgeti az olvasót: az ú szociális eszmék jeleinek érzékelésével nincs szádéka általánosítani, tudja, hogy eszmt történeti és stílustörténeti egyéb vonzások és taszítások is hatottak a vizsgált korbar tisztában van vele, hogy „a kiemelés »monomániája« megzavarhatja a vershallást (11:311) stb. Ez az indokolt és vállalt szerénység egyik vonzó erénye a műnek. Ugyar ekkor s éppen e területeken bíráló figyelemre kötelezi a kritikust. Az alábbiakban i irodai miasság, a műértelmezés szempontjaitól vezettetve az összesen tizenkét fejezetb< egyet emelünk ki, s próbáljuk ezáltal mérlegelni a szerző munkájának, koncepciójána irodalmi hozadékát. E fejezet a tizenegyedik, amely önmagában is kötetméretű, min egy három és fél száz lapon Petőfi Sándorral foglalkozik. Igaza van a szerzőnek, ,,rövi< nek aligha nevezhető fejezet” (324). 82
