Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 1. szám - Balázs József: Koportos (kisregény)
Tanácstalanul állt a bolt közepén. Indult volna a pult felé is, meg a kijárat felé is. Hirtelen eszébe jutott a fuvaros. ,,Még a szeme sem állt jól.” Emlékezett rá, hogy amikor lejött a házától a földútra, a fuvaros szekere ott állt az asszony háza mellett. Árnyékba futott, a hátán csuromvizes lett az ing. Átlépett a keskeny árkon és a fasorban ment tovább. „így hátha nem veszik észre.” — Megölöm. Megölöm ... A telepen nem látta a fuvarost. — Hol van? Hol van? Hol van a fuvaros? Kinyitotta a bicskáját, és úgy közeledett az asszony házához. — Hol van a fuvaros? — Már régen elment — szólt az asszony. Behúzódott az ajtó mögé, és lassan behúzta maga után. — Az ajtónak rohant, kirántotta. Nekiment az asszonynak, és kilökte az udvarra. — Hol a pénz? Elloptátok a pénzemet. Megyek a baltáért, mindenkit megölök. A baltát kézbe vette, de már nem volt ereje felállni. Rábukott a fára, amit még felesége hordott oda halála előtt. A fák közé becsúszott a baltája és a bicskája is. Arra ébredt, hogy valaki megrántotta a kezét, és a szájába nyomott egy bögrét. — Igyál — mondta az az asszony, akit az előbb még meg akart ölni. — Rossz a színed. Egyél valamit. — Nem kell semmi. A hideg víztől jobban lett. Felállt, az ing rátapadt a hátára. — Mindjárt itt a pap, kelj fel. Lekefélem a hátad. Kihozzuk az asztalt az udvarra. Szédült, mindenbe beleegyezett. Kabátját levetette és kirázta. Utána megállt az ajtóban. Tébolyodott tekintetétől megijedt az asszony, és újra vizet itatott vele. „Csak estig bírjam még ki.” „A temetés után lefekszem a fasorba, és örökké aludni fogok.” A háza elől láthatta, hogy a fasornál, az óriásira nőtt akácok alatt, befordult két szekér. Az egyiken ült a pap és piros-fehér színű ruhában egy gyerek. Mindkét szekéren a kocsis egyedül ült elől. A másik szekéren a kocsison kívül nem ült senki. Két feketébe öltözött öregasszony és mögöttük két férfi jött a ház felé. A két öregasszonynak széket tettek az udvarra, és leültek rá. Az egyikférfi pedig közelebb jött Balog Mihályhoz. — Aladár mellé ástuk a sírt. Ahogy bemegyünk a temetőbe, jobbra. Nem tudtunk veled beszélni, vártunk reggel. Szép helyen lesz a sír. Balog Mihály az udvar közepén állt, köszönt a papnak, aki bement a szobába, és hamar vissza is jött. Az imént érkezett két férfi bement a házba, a koporsót kihozták, és tették az udvar közepén levő csupasz asztalra. A pap — asztal nem lévén — egy széket tett maga elé. Aztán hoztak asztalt is. Közben a telepről is jöttek. Részegen, piros arccal álltak meg az udvaron. Akikkel együtt utazott az éjjel, a kerítés mellett álltak meg. A nagydarab, szál fate rmetű Ernő mellett ott állt a lány is, aki az utasfülkében lelökte magáról. Közelebb ment a koporsóhoz. Valahonnan harangszó érkezett hozzá, de azt hitte, hogy csak képzelődik, mert nem volt bizonyos benne. Öntudatlanul, tébolyodottan nézett maga elé. Haját felfújta a szél. Elolvasta a koporsó feliratát: Cirok Rozália, élt... tovább megint nem tudta olvasni, mert a betűk 22
