Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 3. szám - Molnár Géza: Párizsi vakáció (Elbeszélés)

frankért, ami az ember számára létezése óta a legrejtettebb és a legizgalmasabb: a szexualitást. Némelyik produkció a pornográfiát súrolta. Volt egy páros jelenet: mulatt férfi és nő produkciója, amelyben tomboló, vad zenére kissé stilizáltan.de félre­érthetetlenül lejátszották aszeretkezés változatait.Anna közben a közönségetfigyelte. A hájas, kopasz, szemüveges öregedő német nyárspolgárokat, amint lefittyedő ajak­kal, szapora IihegésseI bámultak a színpadra. Némelyikük szája sarkában meggyűlt a nyál. A keresztbe vetett lábbal hanyagul ülő, rágógumit rágcsáló amerikai turistá­kat nézte, akik hangos derűvel szemlélték az előadást látta, hogy egy zavaros te­kintetű középkorú férfit kivezettek a jegyszedők, már régóta szemmel tartották, gyakori látogatójuk lehetett. A színpadon disznólkodhattak, a nézőtéren nem. Anna megfigyelte, hogy mindegyik lány arcán vetkőzés közben valami sajátságos meg­vetés ült, azoknak lenézése, akiknek ez is elég volt, hogy a nézőtér és színpad távolságát tartva vették meg őket, valami olyasmi, ahogyan az egészséges életerő megveti a köve­telőző, akarnok impotenciát. A műsor kiemelkedő produkciója egy, a szó igaz értelmében gyönyörű fiatal lány volt, aki fekete bársonyszalagon, nagy ezüst keresztet viselt a nyakában. Semmi her- vadtság, semmi szürkeség, semmi kopottság, friss, erős izmok, szépen formált, telt keblek, finoman ívelt bokák és elragadóan szép arc: mit keres ez itt, ebben a harmad- osztályú lebujbán? Hisz mozgásán, mozdulatain érezni, hogy a zenére, táncra is van tehetsége, ha már így hozta neki az élet, erre adta a fejét, miért nem a Moulin Rouge­ban vagy a Lidóban lép fel? Aztán észrevette hasán a kontár kezekkel végzett Vakbélműtét hosszú, vörös forra­dását, melyet igyekezett ugyan a tánc mozdulatai közben is leplezni, takarni, de telje­sen elfedni nem tudta. — Leértékelt áru, kicsiny hibával — gondolta Anna. Amikor kijöttek a mulatóból, látta, feltűnően jóképű, magas, izmos fiatal férfi várta a lányt, összebújva mentek egy óriási, fehér kocsihoz, s elhajtottak. Anna már nagyon fáradt volt, ránehezedett a zsúfolt nap. Negyed három volt, amikor Dobó letette a szálloda előtt. Ez volt az a pillanat, amikor az utcán elapadt az éjszaka forgataga, s még nem kezdődött el a hajnalé: Párizs mélyen aludt. Dobó kézcsókkal búcsúzott, s intett a volán mellől, azután elhajtott. Nem, még egy félreérthető mozdulatot sem tett. Talán, mert diplomata, aki semmit sem kockáztat­hat? Mindegy. Ez így nagyon jó volt, kellemes és elfeledhetetlen. Az ágyban, amikor lefeküdt, mindegyre Bence tekintetét akarta megidézni, de kaleidoszkópként villogott lehunyt pillái mögött a kínai étterem vörös és arany pom­pája, a Tomate színes reflektorainak lobogása, aztán az üvegkemény eget látta a Cygne fölött, suhanó patkányok sötét árnyait, hallotta a vén chlochard értelmetlen motyogá­sát, amint megágyazott az újságpapírral a nyirkos köveken, megvillantak előtte a Champs-Élysées fényorgonái, melódiáját hallotta a fényeknek, és színekben hallotta Tomate rikoltó zenéjét, aztán minden egybeforgott és összekeveredett, de Bence szemeit sem a színek, sem a zene nyelvén nem tudta magához hívni. Lassan megszokta Párizst Már tudott tájékozódni, zökkenő nélkül közlekedett a metrón, nyelve is szabadabban fordult a francia szóra. A fesztivál munkamegbeszélései, a meghívások műteremlátogatásokra, koktélokra, vacsorákra, a múzeumi barangolások szinte minden napját kitöltötték. Ha városból jött, azonnal érdeklődött a portán, nincs-e üzenete. Ha a szobájában ült, a telefont nézte, de üzenet nem volt, a telefon süket maradt, Bence nem jelent­kezett. Nem tehetett semmit. Nem mehetett hozzá újra, hisz nem hívták. Türelemre intette magát, várnia kellett, az idő közben kétségbeejtően rohant. 21

Next

/
Thumbnails
Contents