Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 3. szám - Molnár Géza: Párizsi vakáció (Elbeszélés)

frankért, ami az ember számára létezése óta a legrejtettebb és a legizgalmasabb: a szexualitást. Némelyik produkció a pornográfiát súrolta. Volt egy páros jelenet: mulatt férfi és nő produkciója, amelyben tomboló, vad zenére kissé stilizáltan.de félreérthetetlenül lejátszották aszeretkezés változatait.Anna közben a közönségetfigyelte. A hájas, kopasz, szemüveges öregedő német nyárspolgárokat, amint lefittyedő ajakkal, szapora IihegésseI bámultak a színpadra. Némelyikük szája sarkában meggyűlt a nyál. A keresztbe vetett lábbal hanyagul ülő, rágógumit rágcsáló amerikai turistákat nézte, akik hangos derűvel szemlélték az előadást látta, hogy egy zavaros tekintetű középkorú férfit kivezettek a jegyszedők, már régóta szemmel tartották, gyakori látogatójuk lehetett. A színpadon disznólkodhattak, a nézőtéren nem.

Anna megfigyelte, hogy mindegyik lány arcán vetkőzés közben valami sajátságos megvetés ült, azoknak lenézése, akiknek ez is elég volt, hogy a nézőtér és színpad távolságát tartva vették meg őket, valami olyasmi, ahogyan az egészséges életerő megveti a követelőző, akarnok impotenciát.

A műsor kiemelkedő produkciója egy, a szó igaz értelmében gyönyörű fiatal lány volt, aki fekete bársonyszalagon, nagy ezüst keresztet viselt a nyakában. Semmi her- vadtság, semmi szürkeség, semmi kopottság, friss, erős izmok, szépen formált, telt keblek, finoman ívelt bokák és elragadóan szép arc: mit keres ez itt, ebben a harmad- osztályú lebujbán? Hisz mozgásán, mozdulatain érezni, hogy a zenére, táncra is van tehetsége, ha már így hozta neki az élet, erre adta a fejét, miért nem a Moulin Rougeban vagy a Lidóban lép fel?

Aztán észrevette hasán a kontár kezekkel végzett Vakbélműtét hosszú, vörös forradását, melyet igyekezett ugyan a tánc mozdulatai közben is leplezni, takarni, de teljesen elfedni nem tudta.

— Leértékelt áru, kicsiny hibával — gondolta Anna.

Amikor kijöttek a mulatóból, látta, feltűnően jóképű, magas, izmos fiatal férfi várta a lányt, összebújva mentek egy óriási, fehér kocsihoz, s elhajtottak.

Anna már nagyon fáradt volt, ránehezedett a zsúfolt nap. Negyed három volt, amikor Dobó letette a szálloda előtt. Ez volt az a pillanat, amikor az utcán elapadt az éjszaka forgataga, s még nem kezdődött el a hajnalé: Párizs mélyen aludt.

Dobó kézcsókkal búcsúzott, s intett a volán mellől, azután elhajtott. Nem, még egy félreérthető mozdulatot sem tett. Talán, mert diplomata, aki semmit sem kockáztathat? Mindegy. Ez így nagyon jó volt, kellemes és elfeledhetetlen.

Az ágyban, amikor lefeküdt, mindegyre Bence tekintetét akarta megidézni, de kaleidoszkópként villogott lehunyt pillái mögött a kínai étterem vörös és arany pompája, a Tomate színes reflektorainak lobogása, aztán az üvegkemény eget látta a Cygne fölött, suhanó patkányok sötét árnyait, hallotta a vén chlochard értelmetlen motyogását, amint megágyazott az újságpapírral a nyirkos köveken, megvillantak előtte a Champs-Élysées fényorgonái, melódiáját hallotta a fényeknek, és színekben hallotta Tomate rikoltó zenéjét, aztán minden egybeforgott és összekeveredett, de Bence szemeit sem a színek, sem a zene nyelvén nem tudta magához hívni.

Lassan megszokta Párizst Már tudott tájékozódni, zökkenő nélkül közlekedett a metrón, nyelve is szabadabban fordult a francia szóra. A fesztivál munkamegbeszélései, a meghívások műteremlátogatásokra, koktélokra, vacsorákra, a múzeumi barangolások szinte minden napját kitöltötték.

Ha városból jött, azonnal érdeklődött a portán, nincs-e üzenete. Ha a szobájában ült, a telefont nézte, de üzenet nem volt, a telefon süket maradt, Bence nem jelentkezett. Nem tehetett semmit. Nem mehetett hozzá újra, hisz nem hívták. Türelemre intette magát, várnia kellett, az idő közben kétségbeejtően rohant.

21