Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 2. szám - SZEMLE - Sütő József: Orosz László kismonográfiája Katona Józsefről

ségből vezeti le tragikumát. Jól érzi meg, hogy a Melinda alakjában jelentkező ellentétek nem annyira jelleméből fakadók, hanem inkább „viselkedésének kényszerű ellentmondásai”. Találó tömörséggel írja le Tiborcot: „a nép tengerét felcsillantó hullám”, s helyesen figyelmeztet: Bánk Tiborc által döbben rá arra, hogy a nép, amelynek nyugalmát akarja megmenteni, szintén harcra készül, „sötétben ólálkodik”. Petur felfogásában, noha azt érzi, hogy Peturt Katona „nem ábrázolta egyértelműen pozitívnak”, mégis elismeri: „Petur igazsága ugyan nem teljes igazság, de része annak.” Végül is elég reálisan összegez: „Történelmünk számos, jószándékú, de szervezkedéshez nem értő, forrófejű politikusának alakja ködlik fel mögötte.” Tehát szerinte Petur egyáltalán nem „hőzöngő” magyar Falstaff.

A Gertrudis alakja körül kialakult vitában Orosz László a „kerítő”-felfogást vallja. Csak abban tartja „ártatlannak”, hogy nem tudott Biberach és Ottó végső eszközeiről. Igaza van abban, hogy Bánknak az a megfogalmazása, hogy Gertrudis „lábat ád a bujálkodónak”, Ottó kétértelmű módon való biztatása miatt érvényesnek tekinthető; de szerintünk csak azzal a kiegészítéssel, hogy a „kétértelmű mód” nemcsak Otto biztatását, hanem annak szigorú megdorgálását — Gertrudis felháborodását — is magában foglalja, ami viszont Bánkban állandó kétséget kelte felől az „érvényesség” felől. Hiszen Gertrudis csak „nem egészen ártatlan” éppen e kétértelmű magaviseleté alapján, tehát nem „kerítő”.

A szerző Biberachot inkább „lézengő ritter”- nek, mint az eseményeket végzetesen befolyásoló alaknak tekinti, s felhívja a figyelmet arra, hogy a hatalmasokat pellengérre állítófilozofálgatásaiban akad rokonszenves vonás is. Kár, hogy a halálakor mondott esküjében nem hisz, de ez Gertru- disról vallott felfogásából ésszerűen következik.

Figyelemre méltó, hogy II. Endrét felmenti a „gyávaság” Gyulai Pál óta hangoztatott vádja alól. Ami az ő alakjában gyengeségnek, határozatlanságnak tűnt fel sok magyarázó előtt, azt „egyre inkább jóságnak, belátásnak, a gondjaira bízott ország nyugalmáért való felelősségnek érezhetjük”. Erősen eszményített alakja a darabban a pusztuláson túl a nemzet, az ország életében a „megbékélés, a jobb jövő lehetőségét” érzékelteti.

A felszabadulás utáni általános Bánk bán-értelmezéseket ismertetve utal a szerző a két fő vonalra. Molnár Miklós(1953) a drámában a politikumot hangsúlyozta (kissé túlzottan); Sőtér István viszont (visszakanyarodva Bárány Boldizsárhoz és Toldy Ferenchez) a tragédia szerelmi szálátemelte ki „a szokásosnál erősebben, de igen meggyőzően”. Kár, hogy már itt nem húzza alá, hogy a két felfogásnak csak együtt van igaza („Itten Melindám, otthon hazám”). Mégis ez a felfogása. Kitűnik abból, hogy másutt így szól a tradégia politikai voltáról: „Nemzeti történelmünknek nemcsak kifejezője, hanem része is immár ez a mű.”

A kismonográfia műfaja, erősen megszabott terjedelme korlátozza a szerzőt abban, hogy a Bánk bánnal kapcsolatos minden kérdést kellő mélységben tárgyalja. Noha szól a tragédia és a színpad közti ellentétről (Hevesi, Bessenyei), a mai rendezésekről, de annak minden megnyilatkozására (korszerűsítési kísérletek, rendezői felfogások stb,) nem térhet ki. Ugyancsak emiatt maradhatott ki a „kritikai vonal” legszélsőségesebb képviselője, Lukács György felfogásának, s az ezzel szembehelyezkedő Illyés Gyula véleményének a felemlítése is. Bizonyára ez az ok korlátozta a Katona történelmi munkáival, lírájával és egyéb műveivel való foglalkozás terjedelmét és fokát is. Mindamellett ezek is jól sikerült sűrített összefoglalások.

Történelmi művekben megnyilvánuló humánus történelemszemléletet (vallási türelem, elhatárolódás a nemesi nemzet- és társadalomszemlélettől) néhány találó szemelvénnyel érzékelteti Orosz László. A lényegre tapint, midőn azt állítja, hogy ezekkel a történeti írásokkal Katona elsősorban a polgári öntudatra ébredő kecskemétiek igényét akarta kielégíteni.

A szerző a költő lírájának ismertetésében is a szemléltetés híve. Jól válogatott idézetei ízelítőt adnak a sokszor darabosnak tűnő, de valójában tömör nyelvezetből és eredeti verselésmódból. „Katona nem zúzalékkővel tölti meg a formát, hanem tömböket farag bele ... gondolati tömböket”. Helyesnek látjuk, hogy Orosz László a költő titokzatos szerelmének nagyobb jelentőséget tulajdonít e pesszimista gondolati lírában, mint Waldapfel József,e versek legalaposabb elemzője. Mégis szólhatott volna Rousseau, Schelling és Schophenhauer feltalálható nyomairól.

Az utóbbi időben többen elutasították azt a régebbi, romantikusnak tartott nézetet, hogy a Bánk bán halhatatlan írója csalódott emberként szállt sírba (Mályuszné Császár Edit, Rónay György); Orosz László azonban meglepően, de elfogadhatóan a régibb felfogás felé hajlik. Érdemes ennek illusztrálására ideiktatni azokat a meggyőző sorokat, amelyeket a tréfás Vacsi vadásznaplóhoz ír (ezt a naplót úgy szokták emlegetni, mint Katona csalódottságának ellenbizonyítékát): „Tulajdonképpen elszomorító ez a vidám mű, mert annak dokumentuma, hogy a kor egyik legnagyobb írója egy szűk kompánia alkalmi szórakoztatójává alacsonyodott. Nem kellene így fogalmaznunk, ha ez a tréfás rögtönzés nagyobb szándékú művek szomszédságában született volna; a kép azért sötét, mert azok helyett jött létre. A figyelmes olvasó a vidám sorok közül a csalódott, kiégett lelkű szerző szomorúságát is kiolvashatja.”

Gondosan szól még Orosz László Katona műveinek sorsáról és kiadásairól is, sőt a Katonával foglalkozó irodalom fontosabb műveit is ismerteti, amennyire a szűk keret megengedi. Itt is el lehet mondani tehát azt, ami e sorozat Pető85