Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 2. szám - MŰVÉSZET - H. G. F.: Jubileumi téli tárlat - hiányérzetekkel

gebbi önmagához képest érzékenyebb módosulások nyilvánulnak meg Bozsó Jánosnál. Korábbi, inkább leíró és elbeszélő jellegű, mély természetismeretről tanúskodó alföldi tájfestészete kontrasz- tosabbá vált az erőteljesebben alkalmazott fényeffektusok, a színek felbontása révén. A szobrászművész Pálfy Gusztáv bizonyított :az utóbbi másfél—két év nem suhant el nyomtalanul afeje felett. A mozgás, erőkifejtés lényegét hangsúlyozva alakjai megnyúltak, a vázszerűségig csupaszított szerkezetei is arra utalnak, hogy a fölösleges felszínt lehámozza a jelenségekről. Goór Imre két festményt és három cinkmetszetet küldött be. A grafikai megjelenítés tűnt meghatározóbbnak. A vékony, pontos vonalakkal ábrázolt, szél ellen szálló madarak, a Mesefa és a Hegyek egy-egy megszemélyesítés eredményei. A bajai Mikii Ferenc nem kis meglepetést keltett azzal a frisseséggel, amivel az élet változásaira reagál. A spanyolországi útiélményekből táplálkozó Katalán emlék igazi remeklés. A kép — megdöntött síkjával, egymásba áttűnő, madárszerű felhőivel — az elmúlás és a folytonosság egységét érezteti, miközben az emlékezést bevonják a kékek, lilák és sárgák, okkerek kiegészítő színei. A kiskunhalasi Diószegi Balázs — többekkel együtt — a tárlat rangját adta meg. A kiskunsági táj hátteréből kiválik az ember, átélt szenvedéseivel, megjelenik egyszerű munkája közben, például a tejcsarnokba menve. A Forrás decemberi száma közölte a megrendítő festményt, az Özvegy a vendéglőben reprodukcióját. Végtelen magányosságról vall a szikár parasztasszony tartása, a három szabadon maradt szék, a poharak nélkül asztalra állított palack. A tárgyak fájdalmas jelentését pedig elmélyítik a gyász és a vallásosság fekete, lila színei. Sajátos világa és egyénisége révén szinte különáll a mezőnytől egy idős mester, Tóth Menyhért. A bejárt életpálya és következetesen kipróbált lehetőségek után a ,,nagy összegezés” korszaka jött el. Népi ihletésű Báránysütés című festményén a perspektíva és távlatok meredeken kitágulnak, a tisztaságot a fehérek és halvány rózsaszínek és a népművészet szív alakú formái hangsúlyozzák.

A közös kiállítás színvonalát pályázattal igyekezett emelni a megyei tanács, és serkentően hatott, hogy 150 ezer forint értékben műveket is vásárolt. A megyei díjakat B. Mikii Ferencnek, Diószegi Balázsnak, Kun Istvánnak; a Kecskemét művészetéért emlékérmet Bozsó Jánosnak ésTuri Endrének adták át a megnyitó ünnepélyes perceiben. Azután következtek a hétköznapok, s bár a teremekben világító fényerő nem változott, a téli tárlatnak kezdtek feltűnni az árnyoldalai, pontosabban a hiányosságai is.

Aligha tarthatjuk például különösebb maximalizmusnak a munkásábrázolás számonkérését a százszor megforgatott és kipróbált tanyák, pincék pusztai álromantikája helyett. Az inkább mezőgazdasági jellegű életképek — köztük Kerekes Ferenc faszobrai — mellett kétségtelenül észrevehető az arány javulása az életet átformáló ipari teremtés javára. Goór Imre a hajóépítést festette meg, B. Mikii Ferenc a Finomposztó festődéjé- nek látványát rendezte el, Klossy Irén a kiskörei építkezés ritmikáját fedezte fel és örökítette meg vonalaival, Weintra- ger Adolf az ipari táj színeit vetítette ki, Túri Endre Életfáján pedig zománcba öntve csillog az öntőfigura és a kereket fordító férfi alakja. Még mindig kevés a vállalkozó. Az is biztos, hogy a munkásember ábrázolása nem lehet azonos pusztán a munkának a visszaadásával. Hozzátartozik a 3x8 órás megfigyelés és az azonosulás — munkásszálláson, vasútállomáson vagy pinehés közben. S ha már 31 elfogadott művészt tartunk számon Bács-Kiskunban — akkor azt is elvárhatnánk, hogy a változásokra érzékenyen reagáló szemmel bizonyítsák a belső és külső világ iránti fogékonyságukat.

A szürke, korán alkonyuló téli délutánokon egyre szaporodtak a vendégkönyv

82