Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 2. szám - MŰVÉSZET - H. G. F.: Jubileumi téli tárlat - hiányérzetekkel

Helytelen megkülönböztető értelemben vidéki képzőművészetről beszélni. Egyre gyarapodik a városokhoz, különböző tájegységekhez kötődő bemutatók száma. Létrejöttük és ösztönzésük a szűkebb pátria mú'vészetpártolását tükrözi. A Bács-Kiskun megyei művészek rendszeresen jelentkező kiállítása megállta az idő próbáját. Életképességét bizonyítja, hogy legutóbb már a tizedik alkalommal nyílt meg a téli tárlat.

Ha nem is szó szerint idézve, nagyjából ilyen mondatok nyitották meg ünnepélyesen a seregszemlét, december elején a Kecskeméti Katona József Múzeumban.

A kiinduló tétel igaz. Nem lehet esztétikailag lebecsülő hangsúllyal beszélni a

MŰVÉSZET

JUBILEUMI TÉLI TÁRLAT - HIÁNYÉRZETEKKEL

földrajzi fogalomkörbe tartozó vidékről csak azért, mert a művek Baján, Kecskeméten, Kiskunhalason, Kiskunmajsán vagy egy Kalocsa környéki községben születnek.

A téli tárlat változatos képet tárt fel témaválasztásában, szemléletében és a fel- dolgozási technikában egyaránt. Ez persze abból adódott, hogy a zsűri értékelése nyomán csaknem száz munkát mutattak be. A rosta valamivel szigorúbb működtetésével ugyanakkor el lehetett volna kerülni, hogy ilyen nyilvánosságot kapjon néhány avítt kifejezésmódú vagy kiforratlan mű.

A legtöbb alkotás az ember és a természet, a táj kapcsolatáról vallott — alapvetően humánus szemlélettel. Az ember jelenlétét éreztette a fák, házfalak lüktetése. A tájképek így fejezhetnek ki be- zárkózottságot, magányt, sűrített drámai- ságot például Diószegi Balázsnál a komor tónusokkal. Ugyancsak a lelki tartalmat vetítette ki Weintrager Adolf Őszi estéje a felfokozott belső tűzzel, kontraszthatásokkal. Másik végletként már-már krúdys hangulatot árasztottak a finom akvarellek, köztük Szalontai György esőben ázó parkja. Sajátos lírában feloldva, lágyan-melegen csillantanak fel a nyugodt alföldi táj részletei és a városképek. Jelen voltak a munkástémák is. Ugyanakkor nem annyira a mai élethez, hanem a régi székely díszítő motívumokhoz való fordulás látszott Szappanos István metszetein. Kevesebb számban jutott szóhoz a portré és a csendélet, ami a mozgalmasabb megjelenítés iránti igény felébredésére vall.

80