Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 2. szám - MŰHELY - Pintér Lajos: Vándor, milyen az út? (Ördögh Szilveszter könyvéhez)
PINTÉR LAJOS VÁNDOR, MILYEN AZ ÚT? (Ördögh Szilveszter könyvéhez) Kitől kellene megtanulni a Lendületet, a világmozgató kéz vándorútját? Föl és le, föl és le: lányok szoknyája ahogy a szélben. Föl és le, föl és le: hitünk, jókedvünk rajza, padlótól a plafonig — egy szoba koordinátarendszerében. Majd ebből a térből elröpülni. Legyek és Angyalok útján. Legyek érkeznek: gyufásdobozból formált szekerek futtatói. Angyalok: mindennapi nagyszájúságunk kitüntettjei. Kicsit erősebb kávéért a vallomás: ,,maga egy földreszálIt angyal”. „Angyali teremtés vagy, szavamra” — már a tegezés vigyori pillanatában, mikor jólszabott ruhánkról elperegnek a gombok, vetkő- zések menetrendje szerint. A kéz gátoltatása is szűnik. Képzeletünk nehezékei nincsenek már. Na tessék; tessék beszállni. Röpítenének konstruált Angyalok. Aki az égi lehetőséget megkapta, ekkor visszafelel: megyek inkább gyalog. Inkább gyalog. Csikók patkolói és húsvéti tojások patkolói, figyelem. A történetek kártyapaklijából öt lap már ujjaink között. Az én lapjaimat nem vettem még föl. Fekszenek hátukkal az asztalon, akár rakásraomlasztott kártyavárak részletei; vagy kártyavárakaratok tehetetlenjei: hátbalőtt katonák. Elhasalnak. Valaki azt mondja: svindli. De a te lapjaidba már belelátni. Az első lap tiszta feketében. A másodikon vénember, hallgat; királyok-ászok hogyha leintik. A harmadikon kölyök: arca elé vénembermaszkot emelne ő is, rosszul áll. Ezért elhajítja. A negyediken hallgatóság: értük kell látni sártúró malacok helyén elefántot. Igazi cirkuszba nehéz eljutni úgyis. Mondtam mindig: menjünk cirkuszba; a sátornak még a levegője is zsibogtat, a tüdőt állatok nehéz szagával átitatja. Tudtam előre és gyűlöltem a választ: „Nem megyünk, van cirkusz itthon is elég.” Pedig éppen ebből kellett volna elmenni; ma is ugyanazok a kiabálások, ugyanaz a vinnyogó sírás. A részegember viharkabátban, babaszemekkel — akár a hathuszas gyors: mindennap megérkezik. Más emlékek nincsenek is; vannak a megtagadásra teremtődök. Ezeket kellene ölbekapni; ami voltunk, abból kilábólni nagy vitézen. Oldalunkon fakard, fejünkön cukroszacskóból szakított csákó. De játszani sem lehetett igazából. Azt is másképpen szerettem volna. Nehéz, nagyon nehéz ölbe venni azt, ami voltunk. Ölelni, hogy össze ne törne. Mesében hinne az ember, de káromkodásra jobban áll a szája. Keze törésre, töretésre. Ez volt a negyedik kártya: lehet, hogy bohócok, lehet, hogy szentek paklijában. Az ötödik lapon a jelek íráshoz: nagybetűk, vesszők, kérdőjelek. Uram, add — ebből lenne a varázslat. Gördülések és döcögések. Az első cigaretta, az első cigarette emléke; az első szavam a hátad mögött, az első szavad a hátam mögött; a második cigaretta, a második fintor, masnira kötve, kislányos orrok alatt. Az egész arcot eltorzítja: akár a huszárvágás, akár a hétfene. Csikó és monológ Emlékezni nehéz. Csak emlékezni: kevés. Mindig mindent másoktól megtudni, az rossz. Hogy a negyedik szomszédban kiscsikó születik majd. Ilyen finoman mondani: kínos. Az az igazság, hogy nem is tudom, milyen szavakkal és fogalmakkal jutott el hozzám mindez. Az emlék múltja helyett a lelkiismeret jelene izgat. És a lányok: 77
