Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 2. szám - MŰHELY - Jankovics József: Erdei Ferenc: Emberül élni
JANKOVICS JÓZSEF ERDEI FERENC: EMBERÜL ÉLNI Ritkán bukkanhatunk manapság olyan könyvre, mely a címében hordozza — hordozhatja — szerzője egész életének, munkásságának legfőbb törekvését. S megfordítható az állítás: kevesek azok, akiknél az írói életmű s azzal összhangban egy munkás élet minden tettének mozgató rugója egyetlen kívánságba sűrűsödik össze: emberül élni. Erdei Ferenc ezen maroknyiak közül is kiemelkedik. Acímben megfogalmazott vágy sarkallta a makói hagymatermesztők kezdetleges társulásának létrehozásában, és ugyanez jobbító szándéktól vezéreltetve tevékenykedett élete alkonyán is.Természetbúvárként és a társadalom szigorú szemű megfigyelőjeként egyaránt; a hagymaparcellákon dolgozva éppúgy, mint a miniszteri bársonyszékben. A mindössze hatvanegy évet számláló, ám mégis hatalmas életút eszmei csomópontjait, szuverén, belső energiái alapján mindig megújulásra képes gondolatrendszer fejlődésének legfontosabb állomásait rögzíti számunkra e mostani Erdei-breviárium. A mérföldkövek közötti távolságot áthidaló s összekötő kapocs: e lapokon, megszakítás nélkül, paraszt beszél parasztokról. Parasztok érdekében. A XX. századi magyar parasztság teljes enciklopédiája áll össze Erdei Ferenc műveinek még a részleteiből, szemelvényeiből is. Mindent szeretne kivallani erről a sajátos sorsról, amit személyesen élt át, amit a magyar parasztság átélt, s amit egyáltalán paraszt ember és társadalom átélhetett. Szemlélet-meghatározó lett ez egy teljes életre. Egész osztályt akart felemelni az elmaradottságból, a lehetetlen körülmények nyomasztó súlya alól. Már 1937-ben ráébredt, hogy a hagyományos keretek között nem lehet tovább élni: „Tagadom a parasztsorsot és hiszek az emberben, aki paraszt. Nem szabad parasztnak maradni .. . Nem lehet parasztországot építeni.” Rendkívüli átéléssel, személyes tapasztalástól átforrósodott hangú, már-már patetikus szárnyalású vallomásban mondja el modern Tiborc-panaszát, az 1938-as Parasztok című szociográfiájában: ,,De most már lázadunk: legszebb faluinkban nem születik gyerek: minek, hogy szolga legyen, vagy szabadnak mondott paraszt, mikor mi tudjuk, hogy parasztként élni nem érdemes,'népes vidékeinkről ezrek és milliók kelnekfölahajósíp szavára, és új világ felé hajóznak, ahol, mondják, nincsenek parasztok; legnyomorultabb testvéreink megtagadják a régi isteneket és szektákba verődve, kegyesebb atyákat formálnak a maguk képére, s azokhoz menekülnek eszelős hitükkel; gyermekeinket sereges- től adjuk az iskolákba, ahol annak a másik életnek a tudományát tanítják, s nem nyugszunk belé, hogy elszakadjanak tőlünk: követeljük, hogy velünk maradjanak és segítsenek bennünket föl a napvilágra.” A paraszti valóság ábrázolásában nem elégedett meg a hazai állapotok rajzával, európai érvényességűvé tágított a horizontot. Ezért is ment — kései peregrinusként — külföldi tanulmányútra, no meg azért, hogy gazdaszemmel látva-tapasztalva tanulja el az ottani szövetkezeti mozgalom hasznosítható eredményeit. S itt olyan kérdéssel találkozott szembe, amely végigkísérte Erdei Ferencet változatos életútján, a szövetkezetelméleti és -gyakorlati téma legnagyobb szakírójává téve őt. Az egyazon kérdésről más-más időpontban kifejtett vélekedések a kötetben egymás mellé kerülve jól érzékelhetően szemléltetik azt a küzdelmet, ami a kezdeti érdek- képviseleti csoportosulásoktól a mezőgazdaság szocialista átszervezéséig terjed. Erdei mindkettőnél ott bábáskodott. Idejekorán észrevette, hogy különböző előjellel jönnek létre a szövetkezetek az egyes társadalmi alakulatokban, s hogy a szövetkezéshez nem elegendőek a humanitárius, népjóléti indítékok: a szövetkezetnek egyben politikai, mozgalmi, társadalmi, gazdasági szervezetnek kell lennie. Ezzel a szemlélettel a birto74
