Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 2. szám - MŰHELY - Hencz Aurél: Adalék a korhoz, melyben a „Parasztok” született

„Fája könyvét elkobozták. A Viharsarok a Tisza-vidéki magyar dolgozó tömegek sötét nyomorúságát panaszolta. Magyar írónak lenni, úgy látszik, ismét kockázatos foglalkozás lesz. De nem akadhat magyar író, aki ne vállalná boldogan ezt a veszélyt. Minden írónak éreznie kell, hogy ügye mindjobban összeforr a dolgozó nép ügyével.”

Az ügyész az elkobzás után csakhamar vádat emel Féja Géza ellen. A törvényszéki ítélet nemztegyalázásnak minősíti Féja művét. Legfőbb bűnéül rótták fel, hogy megállapítása szerint a vázolt társadalmi elnyomásnak ,,az államhatalom is eszköze”.

E komor, súlyos, mindinkább gondterhessé váló napokban szellemi életünk leg- kiválóbbjai emeltek szót Féja, de általában az írói szabadság védelmében, s nyilatkozatot juttattak el a képviselőházhoz. Ennek felolvasására a képviselőház 1937. november 3-i ülésén került sor. Idézünk a kortörténeti értékű manifesztumból, a képviselőházi napló alapján: '

,,A magyar közéletnek azok a munkásai, akik akár politikai, akár szellemi téren elsősorban a magyarság törzsének, a sínylődő parasztrétegnek jobb sorsáért, anyagi, erkölcsi és szellemi felemeléséért küzdenek, szomorúsággal és megdöbbenéssel látják, hogy a nagy nemzeti sorsproblémákat boncoló, mély és aggódó hazaszeretettől fűtött munkájuk ellen kíméletlen írtóhadjárat indult. Meghökkentő vádak hangzanak el a kormány irányított sajtójában, majd az ügyészi emelvényről, amelyek befeketíteni igyekeznek magyar írók tiszta szándékát, bírói tárgyalásokon a magyar élet valóságait, fájdalmait nem ismerő, teljes szociális érzéketlenségről tanúskodó apodiktikus kijelentések hangzanakel, és súlyos, megalázó vétkekben elmarasztaló ítéletek törnek pálcát a magyar élet sebeit, bajait feltáró írók felett anélkül, hogy ezek állításaikat bizonyíthatnák. Mélységes keserűséggel látják a magyar toll tiszta szándékú munkásai ezeket a jelenségeket, amelyek azt a látszatot keltik, mintha egyetlen kicsiny számú, de nagy befolyású osztály, a nagybirtokosság különös védelmet élvezne, és a kormányzat lehetetlenné akarná tenni még hibáiknak és bűneiknek kritikáját is. Holott ezek a hibák egy mérhetetlenül számosabb osztály, a mezőgazdasági munkásság és cselédség, s általában a kisparasztság életérdekeit és ezen keresztül az egész magyarság életérdekeit veszélyeztetik.

Némuljon el hát a magyar irodalom legjobb része, süketítse meg lelkiismeretét? Vagy legyen az olcsó mulattatás, az éktelen sebekre hazug mázt rakó kuruzslás cinikus kufára? Legyen hűtelen a magyar irodalom tiszta hagyományaihoz, halhatatlan klasszikusaihoz, akik szüntelenül ostorozták a magyar nemzet vétkeit, sorsáért örök aggodalomban buzdították mélyebb önismerésre? Tekintse osztály elleni izgatásnak Tiborc panaszát legnagyobb nemzeti tragédiánkban, vagy Petőfi lírájának legszebb darabjait? Tekintse nemzetrágalmazásnak Berzsenyi haragos kiáltásait, Vörösmarty elborult fájdalmát, Arany keserű remekművét, a Nagyidai cigányok-at? Legyen hűtelen Széchenyi önmagát és nemzetét marcangoló nagy szelleméhez? Legyen hűtelen Ady Endre mélyen magyar prófétai sorslátásához?

Nem! A magyar szellem sohasem árulhatja el a magyar népet! Nem engedjük magunkat megfélemlíteni. Rágalom, fenyegetés és büntetés nem riaszthat vissza bennünket attól, hogy el nem mondjuk, amit a magyar élet mélységeiben meglátunk, hogy el ne kiáltsuk intéseinket, amikor lét vagy nemlét kérdése forog kockán. Mi jobban szeretjük nemzetünket, mint önmagunkat. A magunk megmaradásáért nem vagyunk hajlandók némán nézni nemzetünk pusztulását. Folytatni fogjuk munkánkat: megingathatatlan hitünk, hogy igenis fel kell tárni betegségünket, mert különben nincs gyógyulás.”

A Féja és még számos író ellen indított hajszát súlyosan és bátran elítélő, erélyes hangú tiltakozás utolsó mondata:

72