Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 2. szám - VALÓ VILÁG - Vélekedések a szociográfia holnapjáról
azt, hogy a szociográfia nehéz kezdet. A valóságfeltárás mindig gond lesz, s ennek a munkának az eredményét különböző nézőpontokból lehet vizsgálni és megítélni. MOCSÁR GÁBOR: Amit Sükösd Mihály kategorikusan kifejtett a fiataloknak a szociográfiával szembeni ellenérzéséről és tartózkodásáról, az szélesebb formába, magatartásba ágyazva el is fogadható. Ezek a fiatalok olyan történelmi korszakban telítődtek eszmékkel, amely nem kedvezett gondolatviláguk olyanfajta kialakulásának, hogy a mai magyar valóság szoctográfikus megismerése felé induljanak. De amikor az ember a felfedezni valók sokaságára gondol, felteszi a kérdést: Ki fogja ezt a rengeteg tennivalót elvégezni, ha a fiatalok elfordulnak a szociográfiától? . . . Ő, Mocsár ezt az ellentmondást úgy oldja fel, hogy nem ért egyet Sükösd Mihállyal. Nagyon sok fiatal írót, írópalantát, jelöltet ismer, akik hajlamosak arra, hogy a valóság forró tüzébe nyújtsák a kezüket. Sajnálatos, hogy ezek a fiatalok nemigen kapnak meghívót a tanácskozásokra. Ezek a pálya szélén szaladgálnak körbe-körbe. Aki atletizált, az tudja, hogy mindig a külső körön futni: fárasztó, örömtelen és lehangoló. HUSZÁR TIBOR: Ha arról beszélünk, hogy a fiatalok mit folytatnak, és mit nem folytatnak, vegyük észre, hogy emögött sokszor a korszerű értelmiségi magatartás keresése húzódik meg. Itt vannak zsákutcák is. Az egyik ilyen zsákutca az az értelmiségi magatartás, amely az Eötvös Lóránd Tudomány- egyetemen is megfigyelhető egyik-másik hallgatónál: akik valóban a szociográfiai irodalommal szembeni elutasítást fogalmazzák meg. Teszik ezt annak jegyében, hogy ők „európaiak”, „modernek”—minek előtte azonosítják az európaiságot és modernséget a lilasággal, a kozmopolitizmussal. Ez kifejez egyfajta gyökértelenséget, ami — sajnos — Magyarországon nem hagyománytalan; fel-felbukkannak a változó alakzatai a „bokámig ér Magyarország”-szemléletnek. De ugyanazon az egyetemen vannak olyan fiatalok is, akik — az előbbiekkel ellentétben — hivatást és küldetést éreznek arra, hogy szociográfiával foglalkozzanak. Ezeknek a száma növekszik. A problémát ne úgy próbáljuk megoldani, hogy csak pöröljünk a fiatalokkal, vagy egyszerűen elítéljük őket,hanem teremtsünk alkalmat arra, hogy valóban szociografálhassanak.írók, társadalomtudósok mellett jöjjenek létre a szociográfia műhelyei. Higgyünk abban, hogy a vélemények átfogalmazódnak, átstrukturálódnak a valóságtól kapott élményanyagban. Ne gondoljuk, hogy eleve rosszul determinált emberekről van szó. Nem a szándékot minősítem, csak a tényt mondom: az 1930-as 40-es években a vezető körök nagy energiákat fektettek abba, hogy a szociografizáló mozgalom a regős cserkészet keretében és több más intézmény keretében meginduljon. Nekünk a KISZ égisze alatt és még másfajta égiszek alatt, tanszékeket is, folyóiratokat is bevonva többet kell tennünk azért, hogy műhelymunka folyjon, mert a szavak, a verbális indulatok nem oldják meg a dolgot: az értelem orientálására van szükség! HATVANI DÁNIEL a szociográfia folyamatos művelésének szükségességét hangsúlyozta: ez fontos feltétele annak, hogy kiemelkedő művek szülessenek ebben a „direkttermő” műfajban. A régi irodalmi iskolák példáján a Forrás a valóságfeltáró irodalom műhelye akar lenni. 1975 januárjától a folyóirat címlapja is kifejezésre juttatja szerkesztőségünk koncepcióját: tudatosan vállaljuk a szociográfiát, rendszeresen, minden számunkban közölni kívánunk valóságfeltáró írásokat, kérjük, várjuk és inspiráljuk is ezeket. Mint ahogy a közelmúltban is, a jelenben és a közeli jövőben meginkább egyengetni kívánjuk a kevéssé ismert, de általunk tehetségesnek ítélt fiatal szociográfusok útját. * (Az utóbbi mondatokban megfogalmazott állítást az alábbi két —fiatal szerzők által írott — szociográfia közreadásával tesszük nyomatékosabbá.) A SZERKESZTŐSÉG 43
