Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 2. szám - Ördögh Szilveszter: Rekviem a télben (Elbeszélés)

az udvarra nézett. Mintha kapunyitódást hallott volna. Hátha meglepetésszerűen betoppan a fia. Váratlanul. Hátha.

— Melyik ruhámat vegyem föl? — az apa ott állt a konyha közepén gatyában.

— Hát nyilván a sötétet. Ami a múlt vasárnap volt rajtad. Mindent nekem kell mondanom?!

— Mit kiabálsz velem, ha nem kérdeztelek volna meg, az lett volna a baj! Nahát akkor!

Elkészültek. Az apa előállt a színből az autóval.

Az anya retiküljébe tette a gyertyákat meg a gyufát. Az apa fölhozta a pincéből a koszorút.

— Vigyázz, óvatosan tedd be! — kiáltott rá az anya.

Bezárták az ajtót, elindultak. A temetőben már szá’lingóztak az emberek. A feszületnél gyertyák sercegtek. Néhány ismerős felé bólintottak.

Az anya elhelyezte a koszorút a síron.

— Itt a drót, kötözd le, nehogy úgy járjunk, mint múltkor. Még a temetőben is vannak tolvajok.

Már égtek a gyertyák is. Az alkony homályba burkolta a temetőt, a szél játszott a gyertyák lángjával.

Ott álltak a sír előtt. Az apa levett kalappal.

S egyszercsak észrevétlen hullani kezdett a hó.

— Nézd csak, esik a hó! — mondta az apa, s föltette a kalapját.

Az anya nem szólt. Körülnézett. A hópelyhek elmerültek az estében.

Az apának már a disznók jártak az eszében. Hallani vélte a sivalkodásukat.

— Akár mehetünk is — mondta az anya.

A főúton most már sokan jöttek-mentek. A homályban alig vették észre az ismerősöket. Az anya egy fiatalemberben a fiát gondolta látni, majdnem odaszólt neki mosolyogva:,,Itt vagyunk, Ambrus, itt vagyunk!”.

A temetőkapuban szempillájára hópehely szállt. Erezte, amint elolvad.

KEREKES

FERENC

(FASZOBOR)