Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 2. szám - Mocsár Gábor: Riasztólövés (Elbeszélés)

— Aha! — A főbikás valamit megsejtett. „Ez a keszeg, kappanhangú nyomozó — jól akar járni. Világos. Persze, persze, annyit mondhatok, hogy aki énrám bízza magát, az mind jól jár... mind . . . mind, elvtársam.”— Sáfrány úgy döntött, hogy új akcióba kezd. Kihúzta magát.

— Az a nő pedig — s harsányan kihirdette — ,aki énrám bízza magát, a mennyországba jut. Esküszöm, drága, aranyos Katinka, puszilom azt a drága kis kezét. — Tenyerét rá akarta borítani a lány kezére, de az hirtelen felállt, elindult az ajtóhoz, kisietett a helyiségből. Patás gyanakodva nézett utána. — Hova ... hova megy az a nő?

— kérdezte az újra lekókadt Sáfránytól. — Hát .. .pisilni ... csakis pisilni. — Patást azonban a válasz nem nyugtatta meg. Megragadta Kecske karját. Magához rántotta. — Mit pofázol annyit.. . gyere, gyere, te állat, nem érted, miről van szó? — Kecskével azonban nem bírt. Kecske pénzszagot érzett. Üzletszagot. Dühösen intette rendre a tompaagyú Patást. — Te vagy az, aki nem érted, miről van szó! — Miről? — Üzletről, hát nem érted? — A főbikás felé bökött. — Evvel ni, evvel a vezérbika-felvásárlóval. — Metsző, gúnyos mosollyal nézett rá. — Remélem, mi ketten értjük egymást.

A főbikás felfogta; üzletről van szó. Bárgyú vigyorral, pajtáskodóan nézett Kecske szemébe, még kacsintott is hozzá. — Ho ... ho .. hogyne! Értjük ám! Nagyon is. Aranyos uraim, drága elvtárskáim. Minden meg lesz beszélve, minden el lesz simogatva. De előbb ... — s a kancsót magasra emelte, ám a kisöreg alig hagyott benne két pohárnyit. Ekkor az ajtó felől nesz hallatszott. Katinka tért vissza. — No Sáfrány elvtárs, bedobjuk magunkat? Megnézzük azt a hordót, amiben az a nóta terem, hogy ... — Sáfrány feltápászkodott, megint az a boldog vigyor az arcán. — Megyek én, de mennyire! Új, mennyire élvezem én az ilyen vidéki... — S ebben a pillanatban kintről halk, távoli dörrenés hallatszott. Erre is csak Patás figyelt fel.

— Ez... mi ez? ... Hallották ... Mi volt ez?

Sáfrány — már a függöny felé tartva — sarkonfordult, majdnem elvesztette az egyensúlyát.

— Micsoda? Mi az, hogy mi volt az a ... micsoda?

Patás fogait összezárva sziszegte: — Puskalövés ... Megismertem ... puskalövés . ..

— A főbikás élesen felnevetett. — Lőtt a kisöreg. Fél a sötétben ... Gyerünk, Sáfrány elvtárs! — Megint felemelte a két üvegkancsót. —Nóta lesz benne, uraim, nóta! — Eltűntek a függöny mögött, de behallatszott, hogy a főbikás máris rákezdte, az üres hordók felerősítették a hangját: „Kecskebéka felmászott a fűzfára ...” A harmadik sornál már a pesti is belekurjantott: ,,így se volt jó, úgy se volt jó ...”

Idebent Patás, a visszatért lányra sötét pillantásokat vetve, megmarkolta Kecske vézna karját: — Mit mondtam neked te állat... Hallottad, mi volt odakint! Lövés ... Minek annyit pofázni, jártatni a szájat... Gyerünk. — Az ajtó felé rángatta a cimboráját.

A lány rájött: ezzek el akarnak menni. Utánuk sietett.

— Maguk elmennek? Jaj istenem, nem enjenek el, ne hagyjanak itt engem ... egyedül ... ezekkel

__— Kecske hátrafordult, rámosolygott a lányra, de Patás tovább

rángatta. — Majd még . .. emiatt... — A lánynak őrült gondolat jutott eszébe: — Vagy inkább ... megyek én is magukkal... Vigyenek magukkal. — Patás most már visszafordult. — Inkább lecsaplak téged is, mint egy gyalogbékát, te rohadt kis ribanc, ha még sokat pofázol. — Eltűntek a függöny mögött. Katinka a melléhez kapta a két kezét, reszketés állt a lábába. „Kik voltak ezek, uramisten ... Ezek nem nyomozók . ..”

Kinn a pince hosszú folyosóján a villanyfény hosszú árnyékot vetett a két szökevény siető alakja mögé. Hátul egy kisebb hordó végénél foglalatoskodott a főbikás, meg a pesti. Kancsót tartottak a gumicső alá, vígan csörgött a bor. A főbikás vette észre őket.

22