Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 2. szám - Mocsár Gábor: Riasztólövés (Elbeszélés)

haza, olyan késő van. — Sáfrány elvtárs megdöbbentőnek találta ezt az ötletet.— De, Katinka drága, hát ezt nem értem ... itt aztán csak jól érezheti magát. Mi a fontos az ember életében, kérem szépen? Kellemes társaság, finom falatok, príma borocska . . . Én például nagyon élvezem ezeket a vidéki ... izéket . . .és pláne, hogy maga itt ül mellettem. — Megint rá akart hajolni a lány karjára, de az elhúzódott. A pesti sértetten felnyögött. — Ojj ... nohát, Katinka. — Patás megfészkelődött a helyén. — No, akkor ugye . . . elmegyünk. — Kecske értetlenül nézett rá, Patás fenyegetően mordult.

— Ahogy mondom! Éppen ideje ... — A főbikás az asztalra csapott. Tiltakozott.

— Arról, uraim, elvtársaim, egy szót se. Még hogy elmenni! Minket itthagyni. Holott még meg sem ismerkedtünk. Nem ám, hogy az indiszkréció jegyében, ugyebár, de mégis . . . hogy hát az elvtársak, akik megelőztek bennünket. . . ugye, mi járatban volnának. — Patás épp ezt a kérdést szerette volna elkerülni a gyors távozással. — Mert ugye — magyarázta tovább a főbikás — a szövetkezetben mi nem találkoztunk. — Patás mit tudott mást dünnyögni? — Hááát. .. nem . .. Ott nem, az biztos. — Ugye — mondta a főbikás, és várta a feleletet. A helyzet kulcsa kétségkívü1 ismét Kecskére van bízva, neki van fantáziája, és nyelveket is tud. Patás is választ váróan pislogott rá. Vajon mit tud kitalálni. Kecske mekegve, bizonytalanul, nyekeregve nevetett.

— Mink ... ugye . . csak úgy ... jövünk-megyünk a környéken.

— Ide . . . oda, ugye — egészítette ki a meglehetősen homályos választ Patás. A főbikás kerekre nyitotta a szemét. Nézte a szökevényeket, aztán széles, kedélyes mosoly sugárzott fel az arcán. Rájött, hogy kik ezek az elvtársak.

— Jóóó! Nagggyon jó! Hallod ezt, Sáfrány elvtárs. Jövünk-megyünk a környéken. Nagyon jó. Ismerem ezt a szakmát. Titokzatoskodunk? Nagyon jó! Jövünk-megyünk, nyomozgatunk ... nyomozgatunk. És legalább nyomon vagyunk? Hehe ... ehhez mit szólsz, Sáfrány elvtárs?

Ő is rájött a megoldásra. — Úgy. Tehát az elvtársak a béemtől vannak. No, akkor ne is firtassuk, milyen ügyben ... — Kecske agyában megvillogott egy gondolat, egy ötletbravúr, én ebbe — gondolta — belevágok. Kockázat nincs, a bicska a mi kezünkben van. Patásban, ha olyasmire kerülne sor, lehet bízni.

— Megmondhatjuk éppen — mondta szinte vidáman, magabiztosan.

Patás felmordult: — Az istenbe! Annyit dumálni!

— A kollegám, tetszenek látni, óvatos ... roppant óvatos. A jelszava: éberség. A mi szakmánkban külön tantárgy. — És amikor Patás újra dühösen fújt, mert elképzelni sem tudta, miket akar ez itten kifecsegni, Kecske nem hagyta szóhoz jutni. — Édesapám, ezt a menetet most aztán rám bízhatod ... Értjük? — A bikásokhoz fordult.

— Hááát, szóval, hogy is mondjam . . . hogy világos legyen a dolog . ..

Sáfrány elhárítólag meszelt a tenyerével. — De ha titok, vagyis az éberség, az állambiztonság érdeke ... nem kívánjuk ám . ..

— Ugyan —legyintett fölényesen Kecske — állambiztonság! Egyszerű, köznapi esetek ugyebár. Amik lenni szoktak. Bizonyos gazdasági természetű visszaélések. Kéz kezet mos, ugye . .. — Gondolkozott egy cseppet, aztán hirtelen kibökte. — Kaptunk bizonyos bejelentéseket. — Aha! — kiáltott fel a főbikás. — így aztán minket kiküldtek. — A főbikást kezdte érdekelni közelebbről is ez a kiküldetés. — Például? Konkrétan ... erre a környékre? Vagy csak úgy általában?

Patás semmit sem értett. Felmordult: — Miket dumálsz te itten. Ahelyett, hogy ...

— Kecske úgy torkolta le, hogy figyelembe se vette. — így aztán mi jövünk-megyünk . . . érdeklődünk . . .

— Az elvtársak szakmája irtó érdekes lehet — jegyezte meg a pesti vendég.

— Az. Nagyon is, nyilván — vélte a főbikás, de pillanatnyilag nem ebbe akart belemélyedni. — Persze, persze, óvatosság, titoktartás, de ha már el tetszett kezdeni, ez

17