Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 1. szám - Balázs József: Koportos (kisregény)

kiabált, cibálta a haját, és lelökte a padlóra. A padlón valaki hasba rúgta a gumicsizmájával. Felnyögött. Annyi ereje maradt, hogy mind a két kezével megfogta az ülést, és visszaült a helyére.

Elaludt.

3.

Hajnalban ébredt. Az ablaküveg előtt nesztelenül suhantak a telefonpóznák. Láthatta, amint az erdők alatt felszakadozik a sötétség, és kiegyenesednek a napraforgótáblák. A vonat, mintha nem is sínen, hanem a levegőben repülne, ahogy felébredt, minden titokzatosnak és különösnek tetszett. A kupéban mindenki aludt. Körbejáratta a szemét az arcokon, néhányan horkoltak, de alig hallotta.

Tenyerével megdörzsölte az arcát, szemét, és felnézett a csomagtartóra. A koszorú ott állt, ahová tette, az aktatáskája eldőlt. ,,Az a fontos, hogy a koszorúnak nem esett baja.”

„Az eltelt húsz évem alatt nem gondolkodtam annyit, mint most”, mondja szinte magának és behunyja a szemét.

„A pap — ez lesz az első —.elmegyek hozzá. Aztán a fejfa,a koporsó,a sírásó, vennem kell egy liter pálinkát is. Ha végigmegyek a falun, mindenkinek elmondom, milyen feleségem volt. Nem ott született, de azért jó asszony volt. Akkor vettem el, amikor a betonútra mentem dolgozni.”

Aladár mondta neki, hogy tud egy asszonyt, nem is lakik olyan messze, menjenek el érte. Aladár bátrabb volt, mint ő, és a szóval is jobban bánt. Elmentek a feleségjelölthöz, és rögtön megegyeztek. Az asszony holmiját kosarakba rakták — kevés holmija volt—, kértek egy kis szekeret, és azon elhozták. Estére értek haza, a telepen a házak előtt ültek. — Na elhoztad az asszonyt -— mondták, és tovább senki sem foglalkozott velük.

A kosarakból kirakták a holmit, aztán ők is kiültek a ház elé.

— Sok béka van a ház mögött — mondta az asszony.

— Nagy tó van ott.

— Éjszaka nem tudunk aludni.

— Csak estefelé brekegnek.

— Nem, egész éjjel.

Ha brekegnek, brekegnek, állapították meg végül. Aztán az asszony kitakarította a lakást. Minden évben meszelt. Az edényeket, a ruhákat rendben tartotta. Az ablakon kicserélte a papírt függönnyel. A földre pokrócot terített. S ezután, ha a betonútról hazament, meleg étellel várta.

— Egész este zeng a határ. A békák ... A diófa alá ülők, és ott hallgatom.

— Mit hallgatsz?

— A békákat. Egyedül vagyok.

Esténként cserebogarat vett elő az asszony a gyufásskatulyából, a cserebogarakat cérnára fűzte, és úgy húzogatta a cérna két végét, mint ahogy a kisgyerekek csinálják ugyanezt, csak gombbal.

— Ne kínozd.

— Sok van belőle. Tele ülik a szilvafát. Rázd csak meg.

Megrázta mind a három szilvafát. Úgy hullott a cserebogár, mint az érett gyümölcs, ha megfújja a szél az ágakat. Balog Mihály nézte az ágakat, a leveleket fürkészte: hol van ennyi cserebogár. Hol tanyázhatnak? Cserebogár, mennyi cserebogár.. .

— Az a baj, hogy nem lehet megenni.

— Nem.

A hosszú, a véget nem érő nyári délutánokon kiültek a ház elé. Este az udvari tú'z9