Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 5-6. szám - Demény Ottó: Versek (A mezőben, Nagypéntek, Pásztor, Ingdal)
DE MENY OTTÓ A MEZŐBEN A Hegyi Beszéd is erre tanít a nyíl, hurok és kőbalta korában, ím, letagadja ujjai nyomát a nyakról, amit éppen fojtogat. Kígyó simul a lábadhoz: Aranykor! Az oroszlán nyakára dőlve alszol. A mezőben bárányok, farkasok, de nem tesz kárt egyik a másikában. S térképein megannyi zászló egy-egy kiirtandó falu. Tenyerével leföd egy népet. Kalapjával a kontinenseket. Nyugalomgörgető boldog évadok szállnak. A végtelenig osztható kenyerek és halak csodája: Ezért legyetek hasonlatosak . . . Érzékeled a szénaillatot? Igen! Mocskával elkeverve. A mezőt nem kíméli senki. A mező mindig újra zöldül. NAGYPÉNTEK Hideg a homlokod uram ne haragudj de mintha kissé kívül állnál mindeneken se kard se szó se mágia csak tegye mind a maga dolgát a katonák a főpapok s Pilátus is hadd mossa kezeit lehet uram hogy kotnyeles vagyok de hová lettek mozdulataid a kenyér a halak csodája s a tenger lecsendesítése én védekezem ellene PÁSZTOR Rossz hírt titkolni kénytelen javítni rajta — hátha lenne jobb majd odaér nélküled is ne bánd a vér szaga a végzetes kolomp ha pásztor volnál — nyájad szétszaladt de őrződ a megfoghatatlant itt-ott egyike elébed kerül mutatja magát torz alakban kinek a gyapja kinek a teje veszett el kiszikkadt mezőkön s kinek már csak csontja fehérük 16 de lásd gyanú kél a szívemben túlon-túl is megrendezett ez az egész nagyon is ékes kerekded töviskorona külön hordár a keresztednek és ez a sok illatos asszony uram félek elhagytál minket uram ez a karrier kezdete meghalsz föltámadsz mennybe mész s mi itt maradunk vezekelni várnak reánk a katakombák a szurokfáklyák oroszlánok uram jobb ha megtudod —félek hiába látsz kőszirtnek engem én egyszerű halász vagyok kisérteni mégis eléd jön és zengi mind micsoda édesen — mid voltam nem-é a legkedvesebb? hát voltatok csengtek színes mezőkön bú'bájszavú aranycsengőitek gondom se volt csak arra járni mind amerre csalt hullámzó hátatok követtelek hol buján nőtt a fű amerre hívón láttam a napot követtelek míg számotok fogyott sár hűlt lábamra szájamra panasz előbb a dér lepte be a mezőt s most végtelenül ágyékig havas kiásnálak ha tíz körömmel is társam barátom biztatóm hívem ha voltatok s ha voltam egykor is őrizőtök — már magam sem hiszem
