Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 12. szám - Raffai Sarolta: Virtus (Elbeszélés)

j.iij. .iiimu« in ilü,l I jj lii iii.li mu I , ■ i íj ii.

Átvágott a túloldalra, az első mellékutcán befordult, azután kétszer ismételte meg a hadicselt — sehol ismerős arc. Loholó léptek zaját sem hallotta: hitetlenkedve nézett körül újra. Csemegeüzlet elé ért, kisebb-nagyobb félreértések után elégedetten távozott: kiflit vett, zsömlyét, szalámit, sajtot.

Céltalanul sétálgatott, s hogy ritkultak a házak, valami bokros-fás hely után nézelődött, s hogy felfedezte, arra igyekezett. A temetőkapu nyitva volt, elfogódottan lépett be rajta. A terület bősége meghökkentette, módszeres elszánással gyürkőzött volna neki, hogy bejárja. A sírokon őszi pompájukban, dúsan nyíltak a virágok, sok színben, sokfajta. Főként asszonyok szorgalmatoskodtak a nyughelyek körül, de férfiakat is látott, amint locsoltak, gyomláltak, a kutatknál meg csoportokba verődve beszélgettek. Ott már férfiak, nők vegyest. Megzavarodva sietett végig a kerten, végül a hátsó kapun kimenekült. Nehezen tért magához az ámulatból. Hogy mire számított, nem tisztázta önmagával sem. Márványtömbök, műkövek, a kegyelet... a karbantartásra szentelt munka ... gondolatait rendezni képtelenül hüledezett csupán. S valami különös belső kényszer sürgette: menni, menni, nézelődni, ismerkedni szokásokkal életformával. Válogatás és térkép nélkül szedte nyakába a városkát. Kezében szorongatta az élelmiszert fehér papírzacskóban, bár voltaképpen megfeledkezett róla már, s újabb, ismeretlen utca torkolatának fordult.

Öt óra körül járt, amikor a téeszt meglelte újra. Fáradtan lépett be a még mindig sarkig tárt kapun, szédelgett. A papírzacskó még tele, gyűrötten, szakadozottan bújt meg hóna alatt. A kiflicsücsök kikandikált a rokonszínekre — az illékony, aranyos mázban fürdetett világra.

Doktor Ohnering sok viszontagságot megélt, s még több vadászatot kiszolgált, porlepte Trabantja ott gubbasztott a tornác feljárója előtt. Burger úr lelkes igyekezettel kaptatott fel a lépcsőkön, s hogy bekopogtatott az irodába, elsőként Kondics Sándor kétségbeesett, majd felragyogva is őszinte sajnálkozást tükröző arcára pillantott.

Az ebéd ... nos, az ebéd elmaradt. Ám helyette ... s lopva a főorvosra pillantott — helyette alaposan megszemlélte a városkát. Doktor Ohnering egyetlen szót sem szólt, csupán somolyogva legeltette melengető kék tekintetét a vendégen. Az kimerültén rogyott le egy székre, szinte összeesett, de azért elevenen figyelte a másik kettőt.

Kondics Sándor, a téesz elnöke valami fölfoghatatlan jeladásra, melyet a szemfüles német érzékelni képtelen volt, pálinkát vett elő, töltött a vendégnek, majd keze ügyébe helyezte a poharat is, palackot is.

Az hosszan dédelgette nyelvén az italt, apró kortyokban nyelte, és hálásan bólogatott. Végül nagyot sóhajtva fordult doktor Óhneringhez.

— Meg kell vallanom, páratlanul kellemes benyomásokat szereztem az önök városkájában.

A főorvos karszékben nyugvó teste nem mozdult, arckifejezése sem változott, csak éppen kezét emelte meg kissé, mintegy védekezőn.

— Ó, köszönjük — mondta végre. Hangja mintha ironikusan csengett volna.

A német fölfigyelt a kérdéses árnyalatra, s buzgón folytatta.

— Itt meglepően ... itt csaknem olyanok az emberek, mint nálunk.

Doktor Ohnering nem felelt, ugyanúgy mosolygott, akár az imént. Rendíthetetlenül.

— Mint nyugaton — erőlködött a vendég. — Fantasztikus — mondta elismeréssel majd szakszerűen töltött magának, hogy kárba egyetlen csöpp se vesszék. — Fantasztikus.

— ízlik neki a pálinkám, igaz? — hajolt előre a téeszelnök elégedetten. — ízlik a németjének, amint látom.

— Nem dicséri — intette le barátját a főorvos. — Nem arról beszél.

36