Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 11. szám - Schalk Gyula: Üzérkedés a képzelettel (Jártak-e a Földön Dänikén csillagistenei?)

isteneit tisztelte meg, és az ábrák e megtisztelést kifejező díszítmények. Däniken véleménye tehát nem áll szilárd alapokon a Nazca-fennsík népe műveltségét illetően. Egyrészt ugyanis sokkal fejlettebbek voltak annál, mint azt ma hisszük, hiszen tisztában voltak a repülés kiszolgálásának műszaki kérdéseivel, ugyanakkor annyira primitív népek voltak, hogy az idegen űrhajósokat isteneknek tekintették, és primitív hitviláguk és műveltségük kifejezőit, az állatfigurákat vésték a fennsík talajába, hogy csillagisteneik iránti hódolatuknak jelét adhassák. Mindez azt jelenti, hogy Däniken nem oldotta meg a Nazca-fennsík rejtélyét, és ma sem tudunk többet erről a leletről, mint az ő „munkássága” előtt tudtunk. A dol­gok értékét illetően pedig ez mindent magyaráz. Az a tény, hogy az egész vonalrend­szer és az ábrák csak nagy magasságokból tárulnak elénk igazán — továbbra sem bizo­nyítja Däniken állítását. A TIAHUANACO CEREMÓNIÁLIS KÖZPONT. A dänikeni spekulációk egyik leg­kiemeltebb helye a Titicaca-tó közelében levő régi inka emlék, a Tiahuanaco cere- móniális központ, amit gyakran hoz össze az eltűnt kontinensek misztikus hitével, amelyek a különböző áltudományos elméletek szerint évtizezredekkel előttünk sül­lyedtek a mélybe. Ilyen volt Atlantisz is. AZ A TÉNY, HOGY A BOLÍVIAI LELETEK A LEGKORSZERŰBB KORMEGHATÁROZÁSI ELJÁRÁSOK SZERINT 1500 ÉVNÉL NEM RÉGEBBIEK, DANIKÉNT EGYÁLTALÁN NEM ZAVARJA! Állításai igazolására lelkiismeretfurdalás nélkül hivatkozik egy szerzőpár könyvére, BELLAMY és ALLEN munkájára, akik kijelentették, hogy sikerült megfejteniök a tiahuanacoi Nagy Bál­vány talpazatára vésett feliratokat és jeleket. Különös módon ezek a feljegyzések megegyeznek a HANS HOERBIGER-nek, a Föld—Hold-rendszer keletkezésével kapcsolatos, már az 1920-as években is megbukott áltudományos elméletével. Dani­ként ez a tény egyáltalán nem zavarja annak kimondásában, hogy a Nagy Bálvány népe már 27 000 évvel előttünk is jelentős csillagászati ismeretekkel rendelkezett. Dänikennek meg kellett volna írnia azt is: egyáltalán nem „csodálatos” az a tény, hogy a Bellamy által megfejtett szöveg éppen Hoerbiger elméletét igazolja, mert Hoerbiger legnagyobb népszerűsítője és értelmezője annak idején maga Bellamy volt, aki Amerikában és Angliában az 1930-as években több könyvet is kiadottá Hoerbiger- elmélet védelmében. Az elmélet nem kevesebbet állított, mint azt, hogy jelenlegi Hol­dunk már éppen a hetedik, és a jelenlegi Hold befogása földrengésekkel, dagályhullá­mokkal járt, amelyek elsüllyesztették Atlantiszt. Mármost Bellamy szerint a Nagy Bál­vány talpazatára vésett földkeringési adatok és tengelyforgási adatok egyenes követ­kezményei és egyben bizonyítékai is annak, hogy a Föld a jelenlegi Holdelőtti hold­ját, kaptációs úton ragadta magához. Ennek következtében Dänikennek van igaza. Mindehhez csak annyit fűzünk hozzá, hogyha a Tiahuanacoi csillagászok véleménye pontosan Hoerbigerével egyezett, úgy vagy nagyon rossz csillagászok lehettek, vagy csak nagyon keveset vettek át az ittjárt idegen űrhajósoktól a világmindenség dolgaiból! DÄNIKEN ÉS A MAYA KULTÚRA. A maya naptárrendszer alkalmas annak bizo­nyítására, hogy ennek a népnek fejlett gondolkodásmódja és nagyszerű, elsősorban az ősi pozíciós csillagászat művelésére utaló megfigyelési technikája volt. Ennek nyo­mait a maya óbirodalom nagy városállamaiban (Tikal, Copan, Palenque) és az I. sz. 10. század körül Yacatanon létesült maya újbirodalom városaiban (Uxmal, Mayapan) egyformán megtalálhatjuk. A mayák a Vénusz szinódikus periódusát 584 napban határozták meg. (A valóságban 583,92 nap.) Däniken úgy hiszi, hogy a Vénusz szinó­dikus periódusa (két egymást követő oppozíciója közti idő) azonos a keringési idejé­vel, és ezt „Vénuszi év”-nek nevezi. Hosszadalmásán bizonygatja, hogy mind ennek, mind a maya kalendárium egyéb adatainak kiszámítására az adott korban csak elektro­nikus agyak segítségével lehetett mód. Däniken szerint a maya nép „őserdei nép” 89

Next

/
Thumbnails
Contents