Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 11. szám - Kiss Árpád: A végletek országa (Indiai útinapló)

AZ ÉHSÉG ELLEN

Nagy örömömre Indiában a világ legnagyobb és talán legjobban felszerelt mezőgazdasági kutatóintézetét ismertem meg. A kitűnő műszereket és felszerelést különböző nemzetközi alapítványokból kapták, így a Ford-, a Rockefeller-, az UNESCO-, a szovjet, svéd, kanadai, svájci, amerikai, nyugatnémet és egyéb állami alapítványoktól. A kutatás központi épülete a könyvtár. A vezetőn kívül 50 képzett könyvtáros segíti a kutatók irodalmi tájékozódását. 1972-ben 235 000 könyvtári kötetet és 1800 folyóiratot tartottak nyilván.

Az intézetben több világhírű tudós is dolgozik. Maga a főigazgató, Dr. M. S. Swa- minathan is nemzetközi szinten a legismertebb genetikus és növénynemesítő, aki jelenleg az egész indiai kontinens mezőgazdasági kutatását irányítja. Fanatikus ember, akire az indiai kormány valójában az éhség elleni küzdelem feladatát bízta. Felvette a kapcsolatot az élenjáró búzatermelő államok kutatóival, s kitűnő érzékkel megszervezte a kutatást és termelést. Azóta forradalmasította a búzatermesztést. Amíg 1952- ben 6,3 millió tonna búzát termeltek, addig 1972-ben az évi búzatermelésük elérte a 25 millió tonnát. Meglepett ez a nagy fejlődés, hisz a mezőgazdasági termelés a kisparaszti gazdaságokban nagyon elmaradott körülmények közt történik. A Mezőgazda- sági Kutatóintézet az indiai, de az amerikai szakértők szerint is a világ legnagyobb és legjobban felszerelt mezőgazdasági kutatóközpontja. A falvak mezőgazdasága ugyanakkor éles ellentéte az intézetinek. Traktort csak a nagyobb gazdaságokban láttam, míg a kisparasztoknál mindenütt legyengült tehenek és bivalyok húzták az ősi faekét, túrták a földet. Ezekkel az ekékkel talajfordítást nem lehetett végezni. Lovakat a mező- gazdaságban nem dolgoztatnak. A kis pónilovak egyesével kétkerekű szekereken (ton- gákon) embereket, olykor anyagokat szállítanak.

Az intézet kutatói nem csupán az elméleti kutatások terén szereztek maguknak érdemeket, hanem az elmaradott falusi nép oktatásában is. Olyan egyszerű dolgozókat tanítottak meg a legmodernebb növénytermesztésre, akiknek a legtöbbje analfabéta, írni, olvasni nem tudnak, de apáiktól megtanulták az öntözés művészetét. Öntözéses gazdálkodásuknak több ezer éves múltja van. 1972-ben Indiában 7 millió hektár búzát öntöztek, és 9 millió hektáron termelték száraz körülmények közt a búzát. Öntözéses területük a legutóbbi 10 év alatt duplázódott meg, amióta a mexikói együttműködés alapján létrehozták azokat az alacsony szárú, bőtermő búzafajtákat, amelyek az öntözés hatására nem dőlnek meg, termőképességüket intenzív művelés mellett érvényesíteni tudták. Az új mexikói—indiai fajták keresztezéséből kapott törpebúzák jó öntözési viszonyok között, megfelelő műtrágyázással a Delhi Intézetben a Pantnagari és Kanpuri Mezőgazdasági Egyetem Növénynemesítési Intézetében hektáronként 80—100 q közötti szemtermést adtak.

Ottlétemkor az indiai szakemberek azon vitáztak, tárgyaltak, hogy 1975-ig meg tudják-e szüntetni az éhínséget Indiában. A többség válasza határozott „igen” volt. A létrehozott nagy termőképességű fajtákat és az ezekhez kidolgozott agrotechnikai eljárásokat vélték biztosítéknak.

Két legfontosabb tömegtápláló növényük a rizs és a búza termesztése az elmúlt 10 esztendőben sokat fejlődött. A Fülöp-szigeteken levő Nemzetközi Rizskutató Intézetben előállított rendkívül bőtermő rizsfajtákat Indiában is termelik, és évente 2—3-szor aratják. Az új intenzív búzafajták az öntözést nagyon meghálálják; s negyedannyi vízzel, mint amit a rizstermesztésnél alkalmaznak, közel azonos mennyiségű búza termeszthető. Ezért a vízhiányos területeken is inkább az öntözött búzatermesztést alkalmazzák. Ahol nincs módjuk az öntözésre, ott továbbra is megmaradnak a száraz mű.

74