Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 11. szám - Jávor Ottó: Találkozás Párizsban (Elbeszélés)
— Mert nekik muszáj. — Mért muszáj? — Hogy megmutassák, hogy hasznosak, hogy ők is tudnak valamit. — Paul hüm- mentett. — Mi van veled, Ger? — Emlékszel 42-ben, amikor a kanadaiak? Miért éppen a kanadaiak? Mért nem az angolok vagy az amik? És miért úgy, előkészítetlenül, eleve halálra ítélve? Hogy Churchill vagy Montgomery vagy Eisenhower bizonyítsa Sztálinnak, hogy azért ők is tesznek valamit? Nekihajtani őket a kavicsoknak? Már. kiabált Germaine. — A vértesek rohama Waterloonál, belevágtatni a szakadékba! Mire jó az önfeláldozás, Paul? — Úgyis kiütnek. — Paul lakonikus volt. — Engem is kiütöttek, kiütötték a kanadai fiúkat, majd azok ... — legyintett. — Végső soron mindenkit. — Ez nem lehet így! — így van. Én már feladtam. Ittak egy kortyot. Paul keserű Picont, Germaine Benedictine-t. — El kéne utazni Magyarországra. Paul unottan legyezett. — Megint ezzel a mesével jössz. A vasfüggöny mcgé? Semmi értelme. Nem is enyedn^k. Bámultak maguk elé. Paul Bordeaux-ra gondolt, a hetedik menetre, amikor a bíró hozzálépett, megtörölte fölrepedt szemhéját, az arcába meredt fürkészve, kegyetlenül, és ő már tudta, hogy le fogja léptetni. Érezte a vér csörgedezését a szeme sarkában. — Nincs más lehetőség, Ger. Egy ilyen ember számára ez a legjobb. Néhány év, a leszerelés után van egy kis tőke. Háromszor bőgtem le egymás után. Már nem vagyok elég fürge. A profiknál ez nem megy. Néhány év csak, Ger. Nincs más lehetőség. Még szerencse, hogy kitört ez a buli, jól megkeverték ott keleten. Később, Germaine szobájában, a földig érő tükör előtt, melynek polcán a púderdoboz mellett ott volt a dieppe-i kő, neki esett Germaine pulóverének. — Megőrjítesz ezzel a fehér melltartóval! Első találkozásukkor is ezt mondta. Akkor is a tükör előtt. Germaine melle Paul tenyerében. — Megőrjítesz. .. — Mert Paul mindig ugyanazt mondta. Nem volt okos fiú, csak szeretetreméltó. És ő is egyedül élt. Egymás mellett feküdtek, szemük a mennyezeten. A behúzott zsalu mögötti homályban még barnábbnak tűnt Germaine bőre a tükörben. — Nincs más lehetőség — brummogta Paul, és önkéntelenül az állát tapogatta. Jelentkezett a hadseregbe, Indonéziába. Ott végleg kiütötték. * Pakodi Ádám egyre nagyobb lélegzettel nyelte Párizs erjesztő gombáit. Nem borotválkozott, lobogó ingben állt ki a tornyok, párkányok szélére, Rastignac-i gesztussal vette birtokba mindazt, amit érdemesnek tartott a megőrzésre. Biztató mosollyal guggolt a hídpillérek tövében gubbasztó néger árusok mellé, és azok nem küldték a fenébe, hanem villanó foggal jelezték, értik, miről van szó. Már csak sajtot evett, bor- deaux-it ivott, mint a clochard-ok, akiket elragadó teremtményeknek tartott, scsak akkor hagyott föl baráti kezdeményezéseivel, amikor az egyik mellette a pádon elfordulva okádni kezdett. Répafőzelék, állapította meg Pakodi, és berohant egy sex- shopba, felfújatott egy guminőt, alaposan megvizsgálta, majd magyarul ajánlotta a
