Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 11. szám - Jávor Ottó: Találkozás Párizsban (Elbeszélés)
Errefelé kopár földek voltak a szépen művelt szőlők helyett, kiégett fű, érni kezdő, alacsony búza. Négy kisgyerek állt a deszkából tákolt pajta előtt: szőkék, ijedtek, barna szeműek. — Takaródzatok be — mondta Antoine, és odadobta a pokrócot. Germaine behunyta szemét. — Te — súgta Antoine, és megcsókolta a lányt. Az autó rázta őket, Germaine félig ült, félig feküdt, a fiú átkarolta. Germaine puha fészekben érezte magát, és hagyta, hogy a fiú ajka a homlokáról a szemére csússzon. — Rouenban elmegyünk a keresztanyámhoz, tudod, a mami nővére, a Marie-Thérése néni, ő majd ad helyet, ismer itt mindent, mindjárt a Régi börtön utca után ... — Függetlenítjük magunkat — mosolygott Antoine, és vele mosolygott Germaine hullámzó teste. Rouen előtt sokat kanyarogtak. Azt mondták a vezetőnek, hajtson a kikötő felé. A Rue Jeanne d’Arcon csendőrök állították le a kocsit. Beterelték őket jobbra, a régi piactérre. Egy tüzérszázados emelte föl a ponyvát. — Allez! Mellette egy gyalogos hadnagy és feltűzött szuronyú katonák. „Ezen a helyen állt a máglya ...” — olvasta Germaine. „Ezen a helyen állt a máglya ...” — olvasta Antoine. Többé nem látták egymást. Germaine a megszállás után, amint lehetett, visszament Párizsba. Apja az újság fölött szónokolt. — Pétain! Hát persze, hogy szerencse, hogy éppen ő! Igyekszik menteni, ami menthető. Mégis van szabad Franciaország! A zsidók mega kommunisták menekülhetnek. Mindenki bújhat, akinek van félnivalója. És a Louvre! Ki tudja, milyen záradékok biztosítják, hogy a kincsek itt maradjanak. Na persze, valamit valamiért. Egy hazafi most nagyon nehéz helyzetben van, de Pétain mindent megtesz, a nagy nemzedékhez tartozik ő is, Foch bajtársa volt, és ízig-vérig francia. Monsieur Leroy fölállt, ünnepélyesen nézett a zöld lámpaernyőre. —A többi mind szarkeverés. Egy év múlva Germaine ismeretlen bélyeggel ellátott levelet kapott Antoine-tól. „Kicsikém! Ugye megkapod! Élek, szinte szabadon Magyarországon! Egy nagy tó mellett, ami derűs és megnyugtat. Csak Te is megnyugtatnál. Van itt az emberekben valami kedvesség, ami ismerős és mégis ismeretlen, még az ételükben is benne van, gondolj az escalope á la basquaise-re meg hasonlókra, majd mindent elmondok^ mindent kipróbálunk, recepteket, bort, egymást. Mindent megpróbálok, hogy ... Érted? Nem veszélytelen, de nem függetleníthetem magam Tőled és azoknak a sorsától, akik tenni akarnak valamit, hogy megmentsük azt, ami számunkra a legfontosabb .. A postabélyegzőn ez állt: Balaton boglár. Germaine megtörölte szemét, ettől kezdve gyakran megtörtént vele, hogy váratlanul sírni kezdett, és azt kérdezte apjától, hol van Magyarország. Monsieur Leroy felfújta pofazacskóját, ettől bajuszszálai még szembetűnőbben szét- álltak, merőn bámult az ablak felé, és nagysokára azt mondta: — Hát Németországban. Germaine írt, tudakozódott... követség, Vöröskereszt... Aztán abbahagyta, hátha árt Antoine-nak, aki már talán, hiszen megértette: „Mindent megpróbálok ...” Válasz nem jött, több levél nem jött, Antoine sem jött. Germaine télen sínadrágban állt sorba krumpliért. * — Az a baj, hogy nálunk a rossz káderek a jók, és a jóknak tartottak teszik tönkre az országot. — Bírom a szófacsarásaidat. — Ez tény, igazság, még ha sarkított is, hogy úgy mondjam: túlzó. — Hogy úgy mondjam! Ez jellemző rád. 15
