Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 11. szám - Jávor Ottó: Találkozás Párizsban (Elbeszélés)
Megértette, nem volt mellette senki, egyedül halt meg az apja, mert az utak végért mindenki ugyanazt találja. A temetésre Sarolta fekete alapú fehér mintás ruhában jött, finoman érzékeltetve,, hogy nem tartozik a gyászoló családhoz, de az illem határán belül a legnagyobb mértékben külsőleg sem szégyellj kimutatni részvétét, sőt, hovatartozását. Ez a fekete-fehér ruha végleg betette az ajtót Pakodi Ádámnak. Mint mindenki, rakétasebességgel menekült a csapások elől. Az Igazi! Az Egyetlen! A Megértő! Csupa slágerszöveg. A Jóság! A Részvét! — Te kurva! — És szitkozódott, látszólag teljesen öncélúan mondogatva a magáét. A Hadi Múzeumban valaki a sasfejű zászlók alatt a Marseillaise-t énekelte. Napoleon kalapja a kokárdával. Lovak és kardok. A gárda. Gloire! Csupa győzelem. Győzelem!’ Vereség sehol. Oroszország, Waterloo, Metz, Dien Bien Phu sehol. Csak győzelem. Meg lovagiasság. „Uraim, lőjenek önök először!” „Nem, Sire, önöké az elsőség!” És megint dobok, zászlók, győzelem. Boldog nép, gondolta Pakodi Ádám, boldogabb, mint mi, mert mi csak a vereségekre, én csak a vereségeket... Lent Napóleon szarkofágja körül alázatosan egyforma kripták, mind csupasz, egyedül a Sasfiók kövén egy ibolyacsokor. Aztán újra dobok, zászlók, a gárda, Foch marsall, zuávok... Hát egy kicsi, egy icipici vereség! Az Invalides főbejárata előtt mintha díszszemlén állnának, kilométer hosszan húszas sorokban a legújabb típusú, vadonatúj piros Volkswagenek, ragyogó egyformán. Három rendőr vigyázott rájuk. Este újra kihúzta a szekrény legalsó fiókját. Megmarkolta a szürke blúzt, a sötétkék sínadrágot, kicsit fölemelte az egészet, majd visszaejtette a fiókba. * Antoine sarkig tárta az ajtót. Minden megmozdult. — A tengerpart felé! — Lihegett. — Lent a sarkon vár a kocsi! Germaine néhány holmit dobált egy bőröndbe, majd a konyha meg a porcelán mosdó közt rohangászott, a púderdobozát kereste. — Gyere már! — kiabált Antoine. Ekkor jutott eszébe a sínadrág. — Mindjárt! — Hangja olyan volt, mint amikor az osztályban Nellie-vel veszekedett a pilóta miatt. — Foch marsall idejében ez nem történt volna meg! — Leroy véreres szemmel állt az ajtóban. — Foch marsall idejében . . . — Még minden lehetséges — mondta Antoine, aki erősen izzadt új egyenruhájában. Letrappoltak a lépcsőn. A sarkon nem volt ott az autó. Kézen fogva szaladtak tovább. A Szajna bal partján, közel az Invalides-hoz, lefékezett egy katonai teherautó. A ponyva alatt sötét volt és meleg. Germaine már bánta, hogy sínadrágot vett. — Más nincs alatta? — vigyorgott egy lófejű gyalogos. — Le kell vetni, ha meleg. Antoine átölelte a lányt, zötyögött a kocsi. A lófejú'nek vörös bajusza és vörös haja volt. — Pajtás, te is Epernay-ben szereltél föl? Három bakancsot rántott ki maga alól. — Az egész raktárt fölpakolhattuk volna! Né, kesztyűt is hoztam! Epernay-ben a depó főbejárata előtt még állt egy tanácstalan őr, de a többi kapun ki-be szaladgáltak a katonák ... Úgyis felgyújtják ... Most nyugodtan válogathatunk, nekünk csinálták ezt a sok szajrét, na nem?... A sok hülye tökfej... A Marne mögött ott áll a nehéztüzérség meg a páncélosok ... Ott áll ám a római pápa a nagy bunkójával, ha a pápának egyáltalán van pöcse, nem tudjátok ... Nem akadály a Marne, ma már 13-
