Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 11. szám - Jávor Ottó: Találkozás Párizsban (Elbeszélés)
— A magyarok ugye oroszul beszélnek? — Nem. Pakodi nem árulta el, milyen nyelven beszélnek a magyarok, befejezte reggelijét, és kétségek közt ott hagyta a japánt. — Ollala! — trillázott a Madame, aki végighallgatta a beszélgetést. — Ma éjjel kissé zajos volt az utca, nem hallotta, monsieur? — Nem, madame. — A jobbra levő házban zene is van, ott énekeltek, bizony, az utcán is folytatni szokták, de azért nem kellemetlen, én megszoktam, hát, Istenem, jókedvűek, szeretem, ha valaki jókedvű. Nevetett, azzal a mélyről jövő, szinte hörgésből induló nevetéssel, amely a magasban egyre kedvesebb lett. Pakodi végigment a Száj na-parton. A Concorde felé tartott. A könyvesbódék többsége még zárva volt, s ő a lelakatolt, sötétzöld, pléhtetős tárlók előtt ismét Saroltával beszélgetett. Most nem levelet írt gondolatban, amikor a mondatok precízségére, a megszólításra, sőt, a stiláris fordulatok mellett még a bekezdésekre is ügyelt, most csak beszélgetett szabadon csapongva az emlékek közt. Ki-kiabált belőlük, illetve visszakiabálta a jelent hozzájuk, néha a lányra is rárivallt... Te kurva! Te kis modern kurva, hát azt hiszed, vak vagyok?.. . Klassz ez az emeletes városnéző busz, biztosan sokba kerül ... Hogy az ember sose ülhet fenn az üvegtető alatt a lila amerikai hölgyek meg a pipázó skandinávok közt... egyenlőség!... pedig viszonylag bagatell összeg, dehát mi, magyarok, ha kívánunk valamit, rájövünk, rosszat kívántunk vagy nem eleget ... ez persze Ady vagy majdnem ő . .. Hallod, Sarolta! . . . Valahogy így. Közben hol a Duna-parton járt, hol a Tisza mellett Szegednél. Majd fegyelmezte magát, és az impresszionisták múzeuma után már szabályszerű levelet írt. „Nincs igazad! Igenis, van változás a fejlődés értelmében. Nem vagyunk stabilok. És ez nem alapfokú szeminárium. A világ állandó, mondtad, erőtereivel, vonzásaival, taszításaival, csak az egyes ember helye változik. Később értettem meg, hogy hiszen te kizárólag az egyes ember helyváltoztatására koncentrálsz. Nem a világ érdekel, hanem az, ki hol áll a világ ranglétráján, tehát milyen legyen a te magatartásod. Summa summarum — poros, táblabírós kifejezés, mondanád — önmagad érdekel kizárólag. Bánt? Engem is. Látod, érdemes volt idejönni. Mindezt most értettem meg ajeu de Paume- ban, amelyről bizonyára szintén tanultál még az apácáknál is, a labdaházi eskü, az ugyan Versailles-ban volt, persze, ez az épület is megváltozott az utóbbi időben, nemcsak funkcióját tekintve, hanem ... hogy is mondjam? Sisnley fasora mindig más, más délután, más reggel, más Bretagne-ban, más Balatonfüreden, mégis ugyanaz, ahogy a roueni katedrális is az, és a legnormálisabban alkotó legnagyobb bolond Utrillo házai . . .” Házak közt ment, behavazott kis tereken át, piros cégtáblák és kék ablakok alatt. Most jól megmondtam Saroltának. És otthon? Az Invalidusoknál azt játszotta, hogy idegenvezető .. . íme, ez az impozáns épület, amely minden irányból . . . ezt a várost különben is nemcsak építették, hanem megszerkesztették, hiszen a sugárutak végén, az utak végén, a kereszteződésekben ... és tessék figyelni, Párizs nem szürke, Párizs vörösesbarnán aránylik, vagyis inkább fehérük, a templomokról, középületekről leverték, lemosták az évszázados füstöt, ez Mal- raux érdeme . . . XIV. Lajos gondolt rokkant katonáira, volt elég belőlük Francia- országban .. . bocsánat, ez az úr német és műlábbal ... tehát mindenütt, de itt legalább próbáltak . .. mert a részvét undorító, viszont kifizetődő ... Az utak végén mindenki ugyanazt találja — szokta mondani idősb Pakodi Adám fiának. — Már szenilis az öreg. — Sarolta megértőén bólintott. Ez még ismeretségük kezdetén volt. — Azért szeretném látni az öregurat. 11
