Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 9. szám - MŰHELY - Orosz László: A Bánk bán jellemei
gödrébe . .nem érzünk szavaiban túlzást: egy mélyen érző öregember annak az utolsó reményétől is elbúcsúzik itt, hogy szeretteit boldognak láthassa. (Gertrudis) A királyné jellemének alapvonásai adva vannak történelmi szerepében. Valamennyi forrásból kiderül, hogy erőskezű, uralkodásra termett asszony, s kiderül az is, hogy magyar alattvalóival nem tudott összeférni. Abban viszont nem egyértelműek a források, volt-e szerepe a Bánk felesége elleni erőszakban. Katona a Bánk bán első kidolgozásának Előversengésében is, a végleges szöveg Jegyzésében is nyilatkozik arról, milyennek látta-ítélte a történelmi Gertrudist. Az Előversengésben Bertholdról beszélve Mentor ezt mondja: „Ennek leánya lett magyar király — Mondom: király”. Ehhez a sorhoz fűzi' Katona egyik forrásából ezt az idézetet: „Erat enim Andreas vir quietus et bonus; Regina verő mulier virtuosa et fortis, quae faemineae cogitationi virilem animum inserens regni tractabat negotia.” (András ugyanis békés és jóságos férfi volt, a királyné azonban férfias és bátor asszony,aki az asszonyi gondolkodást férfilélekkel egyesítve intézte az ország ügyeit.) Mentor ironikusan említi a továbbiakban Gertrudisról: ,,. . . dagadt torokkal áldja őtet, Bonfint kivéve, mindenik rege”, s ugyancsak ironikus hangvétellel vitatkozik azzal az egyes történetíróktól hangoztatott érvvel, hogy Gertrudis nem lehetett erkölcstelen, hiszen anyja volt Szent Erzsébetnek. Lényegében azt a vitát eleveníti fel a Jegyzésben is. Röviden jellemezve Gertrudis fiútestvéreinek viselt dolgait, így folytatja: „Ilyen nevelésű öcsék között Gertrudist se reméljük igen angyalnak, — nem is szolgálhat nagy védelmére az, hogy ő anyja egy szent szűznek (Erzsébetnek), mert ez nem neki köszönheti neveltetését, amidőn még kicsiny korában elvitték a türingiai herceg számára, és egy kjastromban nevelődött.” Mint korábban már idézett nyilatkozatából kiderül, Katona a drámában nem egészen olyannak rajzolta a királynét, amilyennek a történelemből megismerte, a cenzúra miatt „valamennyire mentségére” kényszerült. Ez is figyelmeztet bennünket, hogy nem lenne helyes, ha a királyné alakját, szerepét a mentségére felhozott vagy felhozható mozzanatok túlzott előtérbe állításával igyekeznénk magunk elé képzelni. Az alattvalóival szembekerülő, rossz, zsarnok uralkodó gyakori szereplője az irodalmi műveknek a legrégibb idők óta. Általános képletük: a zsarnok trónbitorló. Csak a legismertebb példákat említve: trónbitorló Szophoklész vagy Euripidész Elektrájának Aigiszthosza, Shakespeare Hamletjének Clau- diusa; Shakespeare királydrámáiban is a rossz királyok általános ismérve, hogy uralmuk nem legális. Csak a felvilágosodás korában kap nagyobb hangsúlyt az a nézet, hogy az uralkodókat — függetlenül uralmuk legalitásának kérdésétől — a népük javára vagy kárára szolgáló intézkedések minősítik. Voltaire XII. Károly svéd király történetében ezt írja: „XII. Károly története arra intheti a királyokat, hogy a békés és boldog kormányzás fölötte áll minden katonai dicsőségnek.” (A hódításra törekvő svéd királlyal szemben az orosz Nagy Péter cár, a civilizátor képviseli a pozitív oldalt.) E felvilágosodott szemléletben fogant a Schiller által festett kép Fülöp királyról, a németalföldi és Albert királyról, a svájci nép szabadságának ellenségéről.(Don Carlos, ill. Teli Vilmos.) Katona ítélete a drámáiban szereplő uralkodókról szintén a felvilágosodott szemlélet jegyeit viseli, Gertrudis esetében sem esik különös súllyal a latba az, hogy a királynénak nincs joga az uralkodáshoz még férje távollétében sem. Gertrudis a drámának az az alakja, akiről talán túlságosan is sokat tudunk meg más szereplők szavaiból, tehát drámaiatlan módon. A dialógusokban igen sok szó esik arról, miért tűrhetetlen az uralma. Halljuk a második felvonásban Peturtól, a harmadikban Tiborétól, a negyedikben Mikháltól és Bánktól, az ötödikben újra Mikháltól is, Bánktól is — de mint láttuk, beszélt erről még Melinda is. Valameny- nyiük vádjának, panaszának lényege az, hogy Gertrudis nem a nemzet érdekében uralkodik, szabad, vadászterületnek tekinti az országot a maga és a vele együtt az országba csődült idegenek, németek, merániak számára. De a sérelmek nemcsak anyagiak (kíméletlen adóztatás a jobbágyokkal szemben) és nemcsak politikaiak (a magyar urak kiszorítása az ország kormányzásából). Magatartásának gőgje, sze- retetlensége, a magyarokkal szemben tanúsított lenéző magatartása is forrása a vele való elégedetlenségnek. Rikító példája ennek, hogy férjét, a királyt is háttérbe szorítja, annak is csak hadvezéri szerepet szán, hogy minél nagyobb birodalmat hódítson, ahol ő uralkodhassék. A királyné megnyilatkozásai mindenben igazolják azt a kedvezőtlen képet, amely a magyarok körében kialakult róla. A hatalom birtoklása uralkodói hajlamának, parancsoló szenvedélyének kiélését jelenti számára, nem az országért való felelősséget. A hatalom mániákusa. Jellemző megnyilatkozásai: „Uralkodás! Parancsolás! — Minő más már csak ennek még a hangja is, mint — engedelmeskedni.” — „Törvényt kiszabni, és úgy lenni e felett, miképpen a nap sok világokon! Csak ez is elfelejtetheti velünk rövid életünknek álmatlan sok éjszakáit.” Uralkodói célkitűzése egyenesen cinikus: „Saját eszünket s akaratunkat a legostobább köntösben is annyira szentté teremteni, hogy azt az egész ország imádja.” Minthogy ilyen elvek szabják meg cselekedeteit, érthető, hogy voltaképpen nem tud uralkodni. Nem ismeri fel a való helyzetet, hatalmaskodásával kiprovokálja a veszélyt, maga ássa meg magának a sírját. Nem képes egyezkedni, engedményt tenni, visszavonulni, amikor pedig érdeke ezt parancsolná. Nemcsak a távoli, az ország déli részén fenyegető összeesküvést intézi el ezzel: „Csak szúnyogok — csak szőnyeget nekik”; úgy véli, Peturékat is megfélemlítheti Mikhál letartóztatásával. Bánktól tart még leginkább, Ottó Melindával való „esztelenkedésének” következményeivel kezdettől fogva számol, királynéi szerepének, gőgjének foglyaként mégsem képes arra, hogy öccsével visszavonulót fúvasson. Az ő felfogása szerint Melinda meghódolása a herceg szerelmi vágya előtt hasonló lenne ahhoz, ahogy 64
