Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 9. szám - MŰHELY - Orosz László: A Bánk bán jellemei

naív,nemcsak az udvar, hanem egyáltalán a férfi és a nő viszonyában is tájékozatlan asszony jóhiszeműsége tükröződik. Abban azonban, hogy a királynénak visszavág, gúnyosan szemére hányva, hogy vissza akartak élni „együgyűségével”, nagyon is öntudatosnak, az udvari intrikák és szerelmi cselszö- vények dolgában nagyon is tisztán látónak mutatkozik. S haelhisszük is, hogy Ottó tolakodó szerelmi vallomása meg Gertrudis gúnyolódása nyomán hirtelerTvilágosodnak meg előtte a dolgok, hogyan egyeztethetjük össze ezzel azt, hogy alkalmat ad — még akkor éjjel — Ottónak újabb kísérletre, a búcsúpohár ürügyén? A herceg kimagyarázkodását, hogy csak hitvesi hűségét akarta próbára tenni, vagy nem hiheti el vagy nagyon aljas dolognak tarthatja.Talán a királynéval nemakarja kenyér törésre vinni a dolgot; minden oka megvan arra is, hogy bízzék magában.

Az első kidolgozás kétséget hagyott afelől, Ottó csábítási terve sikerült-e. (Ott még nem volt hevítő — meg altatópor.) A végleges szövegben — a történteknek megfelelően — Melinda kétségbeesése sokkal végletesebb. Katona itt kitűnő érzékkel talált rá lelki összeomlása jelzésének legerőteljesebb módjára, az őrülésre. Melinda őrülése azonban nem teljes, nem végleges, mint a talán példaképül szolgáló shakespeare-i Ophéliáé. A negyedik felvonásban vádlóvá magasodik a királyné fölé, s ha szókimondó bátorságát zavartsága következményének tarthatnék is, azzal, amit mond, úgy érezzük, nemcsak állapotát, hanem a jellemével megférő érzelmes és gondolatok körét is túllépi. „Tudod, hol, és kivel beszélsz?” — kérdezi tőle Gertrudis, s Melinda így válaszol;

„Veled,

koronák bemocskolója! aki megloptad királyi férjedet, — kitépted kezéből a jobbágyi szíveket, áruba tetted a törvényt, — nyomád a nyomorultakat, — mártírrá tetted az erkölcsöt és sírva fakad testvéri indulatból egy szennytelen nyoszolyának eltörése végett, királyházban bordélyt nyitottál.”

Arany János joggal jegyezte meg: „E pár sor helyén van-e itt? Alig.”

A jelzett ellentmondások azonban nem Melinda jellemének, inkább csak viselkedésének kényszerű ellentmondásai. Becsületes és öntudatos asszonyként magára hagyatva áll egy teljesen aljas és züllött udvarban; öntudatától megfosztva gyalázatba keverik önmaga, férje és a világ előtt: csoda-e, ha eredendő, mert önmagából kiinduló jóhiszeműsége, minden szennyet megvető felháborodása, törhetetlen önbizalma és az őrületig hajszoló önvád a megmagyarázhatatlan miatt egymást kergetik lelkében? Jellemének mintegy abroncsa, legszebb tulajdonságainak éltető közege Bánk iránti szerelme. Talán legnagyszerűbb mondatai azok, amelyekben a térdén állva szerelmet valló Ottónak Bánkról beszél: „Midőn kezem megkérte, nem rogyott ő térdre —I Szép se volt igen; de egy Alphonsus, egy Caesar állott előttem.

’Szabad tekéntet, szabad szív, szabad szó, kézbe kéz és szembe szem, — minálunk így szokta a szerelmes: aki itt letérdel, az vagy imádkozik, vagy ámít!’

Ő mondta ezt, ámító! És bizony

Bánk nem hazud: s ezért megvet Melinda.”

Katona műveiből hiányoznak a szokványos értelemben vett szerelmi kettősök, de Bánknak és Melindának váddal, gyanúsítással, szégyennel és bűntudattal terhes jelenetei is végzetesen, megmásít- hatatlanul egymáshoz tartozó emberek igazi szerelmének poézisát sugározzák.

(Tiborc) Tiborc a dráma legmeglepőbb, legforradalmibb, legmerészebben előremutató eszmeiségű szereplője. Katona a társadalmi igazságtalanságnak olyan leleplezését, a parasztság elnyomatásának, kizsákmányoltságának olyan vérlázító panaszát mondatja el vele, amely egész irodaimirnkban párját ritkítja. Mitsem von le merészségéből, hogy — mint említettem — Tiborc panaszának jelentős része fordítás. Veit Webernél, akitől Katona a lázongó mondatokat vette, más volt a funkciójuk: ott egy agitációs szónoklat rikítónak szánt túlzásai voltak, itt egy olyan ember egyre jobban nekibátorodó jajszavái, aki arra hajlanék inkább, hogy tűrje a nyomort, mint hogy kitörjön ellene. Nemcsak hitelesebbé, hanem lázítóbbá is válik így az, amit Tiborc mond.

Melinda mellett Tiborc áll a dráma szereplői közül legközelebb Bánkhoz. Ő testesíti meg az országot, a népet, azokat a polgártársakat, akiknek nyugalmát Bánk a felkeléstől félti, azokat a szegény parasztokat, akik reá bízták „elfáradt csontjaik” nyugalmát. Épp ezért ő döbbentheti rá arra is, hogy a nép sem a nyugalom változatlanságát kívánja már, hanem sorsa gyökeres változását akár felfordulás árán is. De Tiborc egyben az a személy is, akire Bánk is támaszkodhat szerencsétlenségében: gondjaira bízhatja az udvarból távozó Melindát. Katona Tiborccal mondatja ki a király készülő ítéletével szemben — meglepően keményen — a Bánk életét visszakövetelő szavakat is:

62