Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 9. szám - Czakó Gábor: Repülés (Elbeszélés)
CZAKÓ GÁBOR REPÜLÉS Megérkezett a Vezér. Talpas villámgyorsan összekapkodta magát, és futott elébe, hogy szolgálati ideje alatt semmi rendkívüli nem történt, ha csak azt nem számítjuk, hogy a próbaidős újonc is méltóztatott beállítani. — Nem tudtam, hogy gyűlés lesz — jelentette alássan Zoli. — Te még sok mindent nem tudsz — a Vezér szigorúra húzta össze a szemöldökét —, de majd beléd verjük. Az Őrnagy és a két Tüzér, akik mögötte jöttek, egészséges nyerítéssel érzékelték a Vezér szellemességét, aki egyelőre beérte ennyivel, Gyuszi miatt se tett megjegyzést. — A Zászlós úr őrjárata visszaérkezett már? — Alázatosan jelentem, nem. — És a Repülős? — Csinálja a masináját. Odafönt. A Repülős feje megjelent a tető egyik nyílásában. — Vezértábornagy Úrnak jelentem, elkészültem. Akár föl is szállhatok. Fölbolydult a banda. „Húha, Repülős! ez aztán az állati klassz! Nahát! Hadd lám!” kiabált mindenki és futott az ólpadlásra vivő létrához. A Vezér is föllelkesedett, ő szaladt legelöl. Behemót, Zoli meg Gyuszi a sor legvégére maradtak, nem is állhatták be a többiek mögé, akik fölfelé tülekedtek a létrán. — Vissza! Vissza! — hessegette őket az — Őrnagy. — Nem férünk ennyien! — Megkerülték az épületet, előrementek, ahol hiányzott az oromfal. Onnan is jól lehetett látni mindent, hiszen a Repülős másfelé nem szállhatott le a padlásról, csak arra. Borzasztó nagy munka folyt odafönt. Az Igazság Székét mega Négy Lándzsát el rakták a helyéről, hogy utat adjanak a masinának. Még a Vezér, meg az Őrnagy is dolgozott. Ők vitték az Igazság Székét, meg utána a nagy, zárható dobozt, ami Kincstárként szolgált. Ez utóbbit a Vezér személyesen. — Berepülés után rögtön te mehetsz vele — mondta buzgón a Repülős, aki ott sürgőit a nyomában egy összecsavart szárítókötéllel. — Csak tudod, minden gépet először be kell repülni, hogy van-e valamilyen hibája. És berepülni mindig az tudja, aki építette, mert az tudja legjobban a hibáját is, érted ugye? Ádd már ide — nyúlt a ládáért —.viszem én,mire való a legénység? Hehe! — Egyelőre nem tudta, mit fog szólni a Vezér ahhoz, hogy ő akar először röpülni a géppel. ,,Nála semmit se lehet előre kiszámítani”. — És mi hibája lehet? — Megállt a Kincstárládával, szembefordult a Repülőssel, de nem adta neki oda. — Hát azt most nem lehet tudni. —Repülős bizonytalanul fogta a láda peremét, mégse merte kivenni a Vezér kezéből, és azt se akarta mutatni, hogy hagyja a vezérét cipekedni, míg ő tétlenkedik. Nyálas mosolya a szája sarkára száradt. — Egyelőre, úgy látszik, hogy tökéletes. Majd repülés közben elválik. Hehe. — Biztos, hogy lehet vele repülni? — Az biztos. Á nyakamat rá. Ide a rozsdás bökőt! —A kötelet a vállára vetette és a nagyobb nyomaték kedvéért mindkét keze mutatóujjával bökte a nyakát. — Ide! Csak az nem biztos, hogy mennyit. — Innen a sövényig? — szólt bele vakmerőén a nagyobbik Tüzér a beszélgetésbe. — Vagy az árokig? — tódította az öccse. A Vezér egyetérthetett velük, mert nem szólt rájuk. Repülős rögtön tudta, miről van szó. 7
