Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 7-8. szám - SZEMLE - Horpácsi Sándor: Lengyel József: Argonidész hajói
erkölcsi, szociális és társadalmi parancsot is. Születésnap előtt c. meséjében pl. egy hatéves kislány álmában döbbenti rá az olvasót arra, hogy a leghétköznapibb tárgyainkban is mennyi munka, micsoda hősies küzdelem van, míg az ember eljuthatott idáig. Elpusztítani, elherdálni ezeket az értékeket olyan bűn, ami az elkövetőjére üt visz- sza. Ugyanakkor arra is tanít, hogy a boldogság nem mindig és nem feltétlenül az, hogy minden vágyunkat kielégítjük. Minden mese erről szól tulajdonképpen: a boldogságról és az igazságról. Lengyel József értelmezésében a boldogság éppen az igazság keresése és megtalálása (Gábriel Lajos változásai, Miképp járt Kaszáló János és Bulcsú királyfi az igazság emberéhez, A könyv, a kert és a gyermek), illetve az értelmes alkotó tevékenység, a szolgálat. 1922-ben írott meséjében (Gábriel Lajos változásai) ez a gondolat még expresszív mondattömbökben, kacskaringósan indázó, nagy asszociációs íveket rajzoló szimbolikus történetben jelentkezik. A hős rossz közérzetét pl. ilyen mondatok érzékeltetik: „Testének élő hullaszaga kóválygott a levegőben, és a szag után kereste magát.” Gábriel Lajos a kispolgár hivatalnok egyszerre fuldokolni kezd lapos, kisszerű életében. Nem tudja, hogy miért, kikért él. Megőrül. Felgyógyulása után elmegy, hogy harcoljon a jóért. Ez sem elégíti ki. Dolgozik, de az is kevés. Végül is a karácsony: az adakozás, a szeretet szimbóluma oldja fel a feszültséget. „Emberek vitték a fács- kákat. S a nagy fenyőszál lehajló ággal, nyugodtan fogadta a hó nehezét.” Újabb meséiben Gábriel Lajos bolyongása, keresése célt, értelmet kap. Ez pedig nem más, mint a szociális igazság, a közösségért végzett munka, azért hozott áldozat. Az Argonidész hajói és a fenyőfácská-ban és a Születésnap előtt- ben a negatív magatartás csődjét mutatja be. A telhetetlen kislány, a beteg lánya gyógyulásáért egész ország erdejét letaroló Argonidész önzése buta és bűnös. A boldogság, az egészség — a normális emberi lét — csak károsodhat, ha mások rovására akarják elérni, megszerezni. Argonidész hajói, gazdagsága pusztulásával fizet, mert a mesében mindig van igazságszolgáltatás, nem úgy, mint az életben. A beteg lányt végül is egyetlen fácska gyógyítja meg, egy öreg hajós embersége és életigenlő bölcsessége. A pozitív, a jó győzelmét sem egyszerűsíti le az író. Lusta Jóska megváltozásában a közösségé az érdem. A mihaszna ember lehetetlenné válik egy alkotó közösségben. Ez igaz úgy is, hogy az alkotó közösségben nincs felesleges ember, mindenki megtalálhatja a helyét, ha akarja. Lusta Jóska azzal, hogy megmenti a viharból a halászokat. „Mit gondoltok, micsoda hajókat tud majd ez a Jóska építeni, aki tudjátok, hogy jó úszó, hogy bátor és méghozzá már nem is lusta ...” — végződik a mese. Érdekes és a legmeseszerűbb a Sternekund és Reinekund. Azért az, mert talán ebben a legtöbb vágykép. Azt, hogy valaki önként, méltányosságból átvállalja más nehéz, piszkos és hálátlan munkáját, feladatát — éppen nem mondhatnánk jellemzőnek . . . Nem kevesebben hisz Lengyel József, mint abban, hogy a tudomány és a technika fejlődése visszafog hatni az emberek tudatára és olyan szintre emeli az öntudatot, hogy a legtermészetesebb lesz mások terheinek az átvállalása. Itt bizony még nem tartunk, noha mindannyiunkban él a vágy az ígéretföldje után. Hogy ezt elérhessük olyan szenvedélyes igazságkeresőkre van szükség, mint a Miképp járt Kaszáló János és Bulcsú, a királyfi az igazság emberéhez két legénye, és A könyv, a kert és a gyermek tudósa. Ezt az utóbbi mesét fogadhatjuk Lengyel József (egyik) ars poeticájának is. Hidmeg az alkotó és az alkotásból erőt merítő, abban mindig megújuló ember. Könyvével — amelyben az igazságot írta meg — magára haragította a királyt. Emiatt könyveit elégetik, fiát katonának hurcolják, őt magát száműzik. Amikor — úgy tűnik, hogy — mindene odaveszett, akkor sem adja fel: fákat ültet, holott tudja, hogy a gyümölcsét csak az utódok élvezik. Ha itt befejeződne a történet, akkor csak egy szép példabeszéd lenne az emberi sorsról, nem mese. A mese igazsága azonban mélyebb. Hosszú távon mindig azoknak van igazuk, akik a jóért harcoltak, akik az igazságot keresték, és ki is merték mondani, akik azért dolgoztak, alkottak, hogy mások is boldoguljanak. „így hát nem egyszeresen, a diófák jóvoltából, hanem háromszorosan — a fiában és a művében is tovább élt a derék, öreg Hidmeg. És nem háromszorosan nem élt hiába, hanem sokszázszorosan. Mert a diófákból diófák, a jó könyvekből jó könyvek szaporodtak, a jó fia erejéből jó gyerekek születtek. Hidmeg pontosan száz évig élt. De mégis — négyszáz éve már, hogy meghalt. De meghalt-e? Hisz, lám emlékezünk reá, a bölcs és derék férfiúra.” A mese igazsága: az élet igazsága, mert élni tanít. Nem ez Lengyel József legnagyobb, legjobb könyve, de minden bizonnyal a legbölcsebb, legszeretetreméltóbb. HORPÁCSI SÁNDOR 94