Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 7-8. szám - SZEMLE - Bessenyei György: Szépség és igazság (Király László: Kék farkasok)
egészének számos gondját-baját. Csak néhány példát ragadva ki e kötetből: az ifjúság hatékonyabb esztétikai nevelését sürgeti; a színházakat arra biztatja, valóban kísérletezzenek, ne a külföldi példákat kopírozzák kísérlet címén; filmgyártóinknak a kisfilmeket ajánlja olcsóbb iskolául kétséges sikerű nagyfilmeken való tanulás helyett; kallódó irodalmi emlékeink gondosabb összegyűjtésére, őrzésére, nevelő hatásának jobb kiaknázására mozgósít; felhívja figyelmünket prózastílusunk romlására stb. Nem egyforma súlyú kérdések ezek, de abban az összefüggésben, amelyben Keresztury mutatja meg őket — a nemzeti kultúráéban —, mindnek megvan a maga jelentősége. Nagy értéke a kötetnek Keresztury egyszerre világos és az árnyalatokra is ügyelő stílusa. Olvasható itt még 1941-ben írt tanulmánya: A mellék- mondat védelmében. Akkori prózastílusunk két betegsége ellen hadakozik: a csak egyszerű vagy mellérendelő összetett mondatokat tűrő „rideg puritanizmus” meg a képek burjánzásában kedvét lelő „metaforitisz” ellen. Keresztury ítélete szerint a gondolkodás lazaságáról, fegyelmezetlenségéről, homályáról árulkodik mind a kettő. Prózastílusunk betegségeit ma aligha szűkítenénk le erre a kettőre, de változatlanul időszerű Keresztury orvossága, a jól szerkesztett összetett mondat, amely „azt kívánja meg s arra tanít, hogy a jelenségeket lemérjük, fontosságukat s egymáshoz való viszonyukat megállapítsuk, a gondolatok kibontakozását, menetét értelmes rend szerint kövessük, s a kifejezésre kerülő tudattartalmakat világosan, bizonyos folytonossággal, belső összefüggéseik éreztetésével fejezzük ki”. Keresztury nemcsak biztat ennek a stíluseszménynek a követésére: meg is valósítja. A kötet gazdag anyagában ki-ki kedvére válogathat. A szakmabeliek — ha néha vitatkozva is — az elvi tanulmányokat forgathatják legtöbb haszonnal, irodalomtanárok, érdeklődő diákok főként a műelemzéseket. E gyakorlatibb felhasználáson túl azonban a kötet minden olvasója számára gazdagító élmény lesz a találkozás egy olyan emberrel, aki a szépséget úgy építette be mindennapi életébe, hogy nemcsak írással, szóval, hanem egyénisége kisugárzásával is közvetítheti. OROSZ LÁSZLÓ SZÉPSÉG ÉS IGAZSÁG Király László: Kék farkasok Három forrásvidéket kell bejárnunk, ha ennek a szép és elgondolkoztató könyvnek a titkait keressük. Az első: napjaink emlékirat-irodalma. A közelmúlt évtizedek alatt a felszabadított országok gyors fejlődése, számtalan átalakulást hozó változása, s egy sereg problémának a megoldódása magától kínálja a múlt tanulságait összegező mérlegeléseket. Sánta Ferenc Húsz órá-ja nem véletlenül viseli a Krónika alcímet (I). A romániai magyar irodalomban Sütő András Anyám köny- nyű álmot ígér c. könyve emelkedett ki ebből a csoportból. Méltán sorakozik ide Király László könyve is mint e törekvés egyik legkitűnőbb formába öntése. A regény cselekménye két fő szálon fut. Az egyik a szerző életútja, a másik pedig a falué. Nem időrendi sorrendben, s nem tényékhez ragaszkodó teljességgel (?). Kitűnő megoldást talált az író: a falu jelentősebb szereplői egy valóságos, de jelképes értelemmel is felruházott hídon vonulnak át, miután számot adtak eddigi tetteikről. „Valahogyan rend lesz az emberben, ha kibeszéli az ilyesmiket” — mondja a tanácselnök. Mert kibeszélni való van. „Mit tett volna az én helyemben?”— kérdezi a tanácselnök, amikor megfellebbezhetetlen parancsokat kap, melyek szerintiéi határ búzát estétől másnap délig le kell aratni, a kukoricát a járhatatlanságig átázott földön is le kell törni. Az egy igazságot akarók egymásra kést rántó indulata, a szódásüveg vágta sebhelyek tüzelnek fel az emlékezések nyomán. De — s ez a fontos — mindannyiuk szívében ott él a májusi felvonulások lelkes szépsége; amikor”... eltűnt a harag, a düh a lelkekből. Ki tudja, talán ilyenkor arra gondoltak a felnőttek, hogy mindenen túl, azért mégiscsak miértünk van minden, akik ott tapossuk nagy lélekkel a hajnali port és dalolunk fáradhatatlanul, és hogy erre gondol az ember, semmi sem fontosabb, mint az, hogy az ilyen dalolásokat ne felejtsük, ha már egyszer részünk volt benne.” Ma már jól tudjuk, hogyan lett a bokrétás májusi felvonulásokból kést rántó indulat, barátok egymásnak ugrása. ,, . . . kimehettünk volna a falu széléig, nem tört volna el a lábunk — vallja az egykori bikagondozó, aki az említett kukoricatörés miatt verekedett össze az elnökkel.— Csakhogy olyanok vagyunk, mindjárt kakaskodunk, ahelyett, hogy előbb meggondolnánk, mit teszünk”. ,,... majdnem megöltem mérgemben — vallja egy másik szegényparaszt a barátjáról — pedig nem is akartam én vele összeakaszkodni sohasem. Nem ártott nekem semmit.” S az össze- akaszkodás okát így adja: „ha valahogy nem szóltak volna semmit, csak úgy hagyták volna, hogy egy nap elmenjek és beálljak, nem lett volna semmi baj. Már én ilyen vagyok; szeretem, ha nekem jut eszembe, hogy mit csináljak.” Szándékosan idéztünk ilyen bőven a vallomásokból. Nem a mindenki által ismert tényeket akartuk illusztrálni, hanem arra szeretnénk rámutatni: hogyan foglal állást itt az író. S nem nyilatkozatokkal. („Szocializmusát nem szólamok hitelesítik, hanem hasonlatok” — írta Bóka László József Attiláról.) Mert sokféleképpen lehet ezt tenni. Szerintünk az író állásfoglalása az egyetlen 92
