Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Második otthonunk

nevezzük. Édesanyám és édesapám bele van nyugodva, hogy a kollégiumban élek.” „Nem ellenzik, hogy itt vagyok. Ha még egyszer lehetne jönni, még egyszer beadnának s én szívesen jönnék.”

A kollégium nem kerül sokba. A legszegényebb szülők ezért is helyeslik, hogy a gyermekeik ott élnek. „Édesanyám... nem sokat keres, és elég olcsó a kollégium.” így „kevesebb élelmet kell a házhoz vinni”. Míg itt vagyunk „addig sem kell bennünket élelmezni”.

A helyeslésben sokszor és sokféle módon tükröződik a szülőknek az a vágya, hogy érvényesüljenek a gyermekeik.

„Eleiben nem helyeselték, de amikor rájöttek, hogy jobb a tanulási lehetőség, nem mondtak ellene.” „Szüleim véleménye az, hogy itt jobban tanulok, és így lesz belűlem valami.” „Ők azt szeretnék, hogy művelt ember legyek, azért is adtak a kollégiumba.” „Azért adtak be három évvel ezelőtt, hogy jobb helyre tudjak majd kerülni.” „Ők azt mondják, nem baj az, ha kollégiumban vagyok is, csak földművelő ne legyek.”

A szülők egy része felülemelkedett már a gyermekmunkához fűződő praktikus érdekén.

„Helyeslik, mert megvan a tanulási lehetőség, és nem kell dolgoznunk. Otthon esetleg néha dolgozni is kellene.”

Az érzelmeken túlemelkedni nehéz, némelyeknek nagyon nehéz és „furcsa”.

„Amikor eljön a szombat, örülünk, hogy megyünk haza, de az a hétfő reggel, amikor el kell búcsúzni... Bizony, hullanak a könnyek az anyukám szeméből és az én szememből is.” „Ha hazamegyünk, egy kicsit tartózkodóak (meghatottak) vagyunk.” „Szeretnék, ha otthon lennék, mert nagyon hiányzók nekik, de azért azt is belátják, hogy itt sokkal másabb a körülmény, mintha otthonról járnék minden nap iskolába.”

A tanyán lakás, a tulajdonképpeni hátrányos helyzet is motiválja a helyeslést. A szülők tudják, hogy a továbbtanuláshoz „korántsem elegendő az a képzettség, amit az osztatlan tanyai iskolák nyújtani tudnak”. „Örülnek, mert nem kell olyan messziről bejárnom és állandó felügyelet alatt vagyok.”

A nyilatkozatokból, amelyek a gyermek érdekei és a saját érzelmi ütközőpontjában mutatják meg a szülőket, itt csak hármat idézek. „Hiányzóm nekik, ezért egy kicsit úgy érzik, nem helyes, hogy itt vagyok. De a jó tanulási lehetőségek miatt még jobban helyeslik.” „Nehéz nekik megszokni, de ha megszokják, annyira már nem hiányozok nekik.” „Nem mondanak semmit, csak azt, hogy néha jöjjünk el meglátogatni őket, ne feledkezzünk meg róluk.”

Azt éppen nem mondanám, hogy a lánygyermekekhez jobban ragaszkodnak a szülők, de adataim szerint ők gyakrabban okoznak dilemmát. Az egyértelműen helyeslő 74 vélemény mögött a 100 fiúból 39 van, a 124 lányból csak 35; viszont az érzelmi okból történő ingadozás, aggályoskodás hátterében jóval több a lány: 28-an vannak 13 fiú mellett. Ahol pedig a két szülő sem árul egy gyékényen, ott majdnem mindig (8 esetből 7-ben) a lánygyermek sorsán különböznek össze.

„Édesapám azt mondja, ide járjak, mert itt jobban tudok tanulni. Édesanyám meg azt mondta, hogy ne járjak a kollégiumba, mert otthon is tudnék tanulni.”

„Édesapám azt szeretné, hogy otthon volnék. Anyu pedig azt helyesli, hogy itt vagyok.”

58